Hangos csipogásra ébredek reggel, miközben az ablakomon beszűrődő fény kisüti a szememet. Magamra húzom a takarót és egy kis résen a kezemet kidugva kezdek tapogatózni az éjjeliszekrényen lévő telefonom után, hogy kinyomhassam az ébresztőmet. Megragadom a készüléket és rá nem nézve nyomom ki a zavaró hangot, hogy újra az álmaimba mélyülhessek. Viszont alig telik el pár perc, mikor realizálom a körülöttem lévő dolgokat. Hétfő van!
Ezt realizálva pattanok ki az ágyamból és nézem meg, hogy mennyi is az idő. Reggel 11 van, és nekem délben már kezdődik az órám. Egyértelműen késésben vagyok.
Villámsebességben kezdek el készülődni, hiszen így is 1 óra nekem beérni tömegközlekedéssel, ami azt jelenti már biztos lekésem az órám elejét. Közben felkapva a telefonomat írok egy üzenetet Seungminnek, hogy fedezzen engem a professzornál, ha jelenléti ívet ad körbe vagy olvas fel arról, kik vannak jelen az óráján. Nem hiszem el, hogy ennyire lefárasztott a hétvégi meccs. Soha nem szoktam átaludni egy ébresztőt sem, nem, hogy kettőt!
Már a cipőmet rángatom magamra, amikor csörögni kezd a telefonom. Magamban szitkozódom egy sort, hogy mégis ki keres ilyenkor és miért hátráltat, miközben kihalászom a zsebemből. A képernyőn Hyunjin neve van. Egy nagyobb sóhaj után felveszem.
- Mondd.
- Semmi szia, vagy ilyenek? - hallom meg a hangját a vonal túlsó oldaláról.
- Nem érek rá, Hyunjin. El fogok késni. - a vállam segítségével tartom a fülemnél a telefont és tovább készülődöm.
- Persze magyarázkodni azt tudsz. - kuncog. - Na gyere ki, itt vagyok.
- Mi? - állok meg hirtelen a mozdulatom kellős közepén.
- Elfelejtetted, amit tegnap beszéltünk?
Basszus! Teljesen kiment a fejemből, hogy tegnap hazafelé megbeszéltük, hogy eljön értem és együtt megyünk be. Mégis hogyan tudtam ezt elfelejteni? Otthon még az izgatottságtól forogtam is az ágyban.
- Megyek! - rakom le a telefont.
Gyorsan felkapom a táskámat és már rohanok is kifelé a fiúhoz. Bezárok magam után minden ajtót és megpillantva a fekete nagy kocsit, ami Hyunjiné, odasétálok és beszállok mellé az anyósülésre. Egy fekete inget viselt fekete nadrággal és egy márkás napszemüveggel. Nos, nem azért de hozzá tudnék szokni ehhez a látványhoz minden reggel.
- Szia. - köszönök neki és odahajolok az arcához, hogy megpusziljam. Viszont abban a pillanatban felém fordítja az arcát, így az a szájára megy.
- Neked is szia. - mosolyodik el, mire én egy picit elpirulok, majd becsatolom magamat. - Hogy aludtál? - indul meg.
- Túl jól. Átaludtam két ébresztőt is. - nevetem el magamat. - Te?
- Akkor eléggé elfáradtál. - mosolyog rajtam. - Én is jól, bár tudtam volna még aludni.
Mosolyogva fordulok kifelé az ablakon, mikor megérzem a combomon Hyunjin kezét. Lepillantok, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg ott tartja, majd az arcára pillantok.
- Két kézzel fogd a kormányt. - szólok rá.
- Ne aggódj, jó helyen van a kezem. - szorítja meg egy picit a combomat, mire kuncogva megrázom a fejemet.
Kocsival sokkal hamarabb be lehet érni az egyetemre, így biztos, hogy nem fogom lekésni az órámat. Sőt, mikor odaérünk, látom, hogy a szaktársaim is most érkeznek csak meg. Hyunjin leparkol az egyetemmel szemben, ahol megpillantok a bejáratnál pár ismerős arcot. Ott állt Chan és Felix és beszélgettek.
VOUS LISEZ
Hello Stranger | HYUNIN
Fanfiction❝ Csak egy általad kitalált karakter vagyok? ❞ ❝ Sajnálom.. ❞ -- Yang Jeongin elsőéves a művészeti karon, kinek minden álma, hogy rajzfilmeket gyártson. Ezért is kezdett bele a képregényébe, amit már másfél éve Webtoonon ír. Átlagos fiú, átlagos él...
