Életem legstresszesebb és legszárazabb fél hetét töltöttem el. Hyunjinnak sikerült teljesen elkerülnie az egyetemen, bár nem is kerestem, mert tiszteletben tartottam a kérését. Hagytam, had eméssze a dolgokat, hogy miután lenyugodott, utána beszélhessünk arról ami történt. Őszintén remélem, hogy találunk valami megoldást.
Most is egyedül jöttem be az egyetemre. Olyan fura magányosan lenni itt. Már megszoktam, hogy mindig van társaságom. Bár csak a buszutat kellett egyedül töltenem, hiszen a megállóban már ott várt rám Felix, akivel az utóbbi napokban nagyon sok időt töltöttem. Neki és Seungminnak elmondtam mindent Hyunjinnal kapcsolatban. Most ők lettek az én támogatóim.
- Jeongin! - ölel meg szorosan Felix, amikor leszálltam a buszról.
- Jaj Lix! Mi történt, hogy ezt kapom? - nevetek rajta, mire elenged.
- Ne akadj ki, de az egyetem előtt áll Hyunjin. - mondja el, mire gondolkodás nélkül indulok el oda.
Olyan nagy gyorsasággal megyek, hogy a barátom lépést se tud tartani velem. Mögöttem hallom, hogy valamit próbál nekem mondani, de meg sem hallom. Csak őt akarom látni.
- Hé, várj meg! - ragad meg a karomnál a fiú. - Lehet már ott sincs!!
- De ott van. - nézek messzibe, ahol látom, hogy ott áll a lépcsőknél Ő.
- Mi? Látod? Dehát rohadt messze van és nagyon pici. - húzza össze a szemét Felix, ahogyan próbálja őt kiszúrni.
- Bármikor felismerném. - indulok meg a fiúval a nyomomban oda hozzá, hogy legalább köszönhessek neki.
Egyre közelebb érek hozzá, amivel együtt az izgatottság is nő bennem. Magamban már a métereket számolom, hogy milyen messze van, amíg oda nem érek.
Sima laza öltözékben van, és éppen telefonál. Nem bírom levenni a tekintetemet róla és, ahogyan belépek a látótávolságába, rám néz. Egy percre se veszi le rólam a tekintetét, csak engem néz. Már majdnem ott vagyok mellette, és intésre emelem a kezemet, amikor is hátat fordít nekem. Ez úgy meglep, hogy megállok mellette és csak összezavarodva nézem. Most, mit csinál?
- Jeongin, gyere... - húzz el tőle Felix, egyenesen be az egyetemre.
- Felix... miért nem köszönt? - telnek meg könnyekkel a szemeim.
- Telefonált, láttad? Lehet elvonnád a figyelmét. - próbál ésszerű magyarázatot találni a barátom, hogy megnyugtasson. - Hé, ezért ne sírj. - mosolyog rám.
- Nem sírok. - törlöm meg a szemeimet és erőt veszek magamon. - Menjünk órára.
- Támogatom az ötletet. - karol újra belém és elindulunk a tanterem felé. - Ma amúgy is szakkör van. - rakja hozzá.
Igaz, teljesen igaza van Felixnek. Ma felelsz vagy mersz szakkör van, ami azt jelenti, hogy biztos ott lesz, ha már az egyetemre is bejött.
Ezzel a tudattal nyugtatom magamat egész nap. Ma egyltalán nem voltam aktív se az órákon, se a szociális életben. Se Seungminnal, se Felixszel nem volt kedvem beszélgetni. Chanról nem is beszélve, aki ma kivételesen szintén velem volt. Ő csak annyit tud, hogy valamin összekaptunk Hyunjinnal, de jobb is ez így. Nem akarok már ebbe több embert beavatni. Sőt, nekem az a tervem, hogy megbeszélem ezt az egészet Hyunjinnal és ha kell, miatta befejezem a rajzolást. A kapcsolatunkért képes lennék bármit feladni.
Mármint, ez eléggé szánalmasnak hangzik, hiszen, hogyan befolyásolhat ennyire egy alig egy hónapos kapcsolat úgy, hogy képes lennék a fél életemet feladni. Elmondom, hogy simán. Ha ez kell, hogy végre nyugodt és boldog lehessek legalább egy kicsi ideig, akkor ezer örömmel megteszem.
DU LIEST GERADE
Hello Stranger | HYUNIN
Fanfiction❝ Csak egy általad kitalált karakter vagyok? ❞ ❝ Sajnálom.. ❞ -- Yang Jeongin elsőéves a művészeti karon, kinek minden álma, hogy rajzfilmeket gyártson. Ezért is kezdett bele a képregényébe, amit már másfél éve Webtoonon ír. Átlagos fiú, átlagos él...
