ROOM CLXV [Larry Stylinson]

2.

Az alábbi fejezet átírva van! Amennyiben érdekel a rész eredeti változata, írj rám privátban, én pedig adok hozzáférést a könyvemhez ami megtalálható Blogger-en<3

Ledermedve álltam fogvatartóm karjai közt, aki az imént suttogta fülembe a szavakat. Nem mertem mozogni, csak zavartan kapkodtam a tekintetem, miközben a következő lépését vártam, de nem szólalt meg. A szorításán, nem engedett, még mindig erősen karolta át a derekam és kezét szorosan tapasztotta a számra.

Mozdulatlanul ültünk még néhány percig, mire úgy döntöttem, hogy nem állok tovább tétlenül, így nagyon lassan mocorogni kezdtem.

-Nem engedtem meg, hogy mozogj! - szólalt meg hirtelen, mire azonnal lefagytam.

Tudni akartam, hogy mit akar tőlem, de a keze megakadályozott, hogy feltegyem a kérdést.

-Ha jófiú leszel, nekem is és neked is könnyebb dolgod lesz. - mondta, mire éreztem, hogy kezd rajtam eluralkodni a pánik. Mit akar ez tőlem?

Hirtelen hajtotta fejét nyakhajlatomba és egy hatalmasat szippantott. Éreztem, ahogy a vér lüktet a fülembe, így azonnal kapálózni kezdtem, amit a mögöttem lévő idegen fiú egy elégedetlen morgással jutalmazott, és - ha lehetett - még szorosabban tartott.

-Babyboy, apuci megbűntet, ha rosszfiú vagy! - mondta, de nem hagytam abba a mocorgást.

Mikor rájöttem, hogy ezzel semmire se fogok menni, hirtelen ötlettől vezérelve, az egyik lábammal az övére tapostam, abban reménykedve, hogy így kiszabadulhatok erős karjaiból. A cselekvésemnek meg lett az eredménye, ahogy rátapostam, a mögöttem lévő fájdalmasan felnyögött, ezt kihasználva, kibontakoztam karjaiból és az ajtó felé rohantam. Viszont, ahogy a nyílászáróhoz értem és rángatni kezdtem a kilincset, mintha beragadt volna, nem nyílt ki. Kétségbeesetten néztem körül magam alatt, mikor meghallottam a nem messze tőlem lévő fiú félelmetes hangját:

-Csak nem ezt keresed? - kérdezte, jobb kezében a szoba kártyáját tartva.

Bezárta az ajtót. Basszus. Az a kártya nélkül nem tudok innen kijútni.

-Segítség! - fordultam az ajtó felé, és dörömbőlni kezdtem rajta. - Segítsen valaki!

-Üvölthetsz nyugodtan. - szólalt meg nyugodt hangon. - Senki se fog hallani. Ezek a szobák hangszigeteltek. - mondta.

Hallottam, egyre közeledő lépteit, így azonnal felé fordultam. Már alig volt vagy 5 méter távolság közöttünk, de mikor rá néztem, nem jött közelebb, csak onnan figyelt engem.

-Apuci nem szereti, ha rosszfiú vagy. Ha nem szeretnél bűntetést kapni, akkor most szépen idejössz. - mutatott maga elé, de nem válaszoltam. - Nem ismétlem el még egyszer!

-Mit akarsz tőlem?! - üvöltöttem, de hangom mégis megremegett.

-Nem engedtem meg ezt a hangnemet, hercegnő! - emelte fel mutatóujját és egy lépéssel közelebb jött hozzám.

Kétségbeesetten néztem körül a szobában, mikor szemem megakadt az ágy melletti éjjeli szekrényen lévő telefonon. Azon el tudnám érni a recepciót!

Gondolkodás nélkül iramodtam a készülék felé, ami egy nagyon rossz döntésnek bizonyult. Teljes erővel rohantam felé, arra viszont nem gondoltam, hogy a támadóm még egy tapottat se kell mozduljon, csak kinyújtsa az egyik karját és már a pólóm közepét markolná. Így is történt, ahogy elhaladtam mellette, azonnal megragadta a felkarom és egy erős mozdulattal visszarántott magához.

-Eressz el! - kapálóztam, mikor a másik kezem után nyúlt, és a hátam mögé húzta őket.

-Nem engedtem meg, hogy beszélj! - mondta. - Azt gondoltam, hogy jófiú leszel, de, ha te így szeretnéd, hát legyen! - szűrte fogai közt.