ROOM CLXV [Larry Stylinson]

34.

Louis:

Másnap reggel halk mocorgásra ébredtem. Hallottam, ahogy valaki keres valamit az egyik szekrényben, ezért lassan nyitogatni kezdtem szemeimet. A sötétítők be voltak húzva, így nem vakított meg a kinti nap erős fénysugarai.

Homályos tekintettel vettem ki Apuci alakját nem messze az ágy szélétől, így fáradtan lassan felé fordultam. A mozgolódásomra azonnal felfigyelt és ahogy észrevette, hogy ébren vagyok, bocsánatkérőn elmosolyodott.

-Felébresztettelek? - kérdezte, miközben mellém sétált és bal kezét arcomra simította. Belesimultam tenyerébe és sóhajtottam egyet. Úgy viselkedtem, mint egy kiscica, aki minden egyes percet a gazdájával töltene.

Az éjjeliszekrényen lévő kis órára vezettem a tekintetem és kérdőn figyeltem a kijelzőn a nyolcas számot.

-Miért keltél fel? Még nagyon korán van. - néztem bele zöld íriszeibe. Ő is az órára pillantott, majd sóhajtott egyet.

-Be kell mennem a munkahelyemre.

-Reggel nyolckor? - kérdeztem értetlenül, mire mosolyogva fejet rázott.

-A bár tulaja vagyok, a tulajdonosoknak szokás korán bent lenniük. - mondta, mire lassan kifújtam a levegőt.

-Sokáig fogsz ülni? - kérdeztem.

-Nem tudom, meddig leszek bent. Lehet elhúzódhat. - húzta el a száját.

Válaszul csak biccentettem egyet és fejemet a matracra hajtottam. Még túl fáradt vagyok.

-Ha nem jövök haza ebédre, akkor ebédelj meg nélkülem, rendben, babyboy? - cirógatta hüvelykujjával arcomat.

-Rendben, Apuci. - feleltem.

Mosolyra húzódtak ajkai, majd közelebb hajolva hozzám egy lágy csókot hagyott párnáimon.

-Sietek haza. Te addig aludj vissza még egy kicsit. - suttogta, mire egy aprót bólintottam válaszul.

Lassan felemelkedett mellőlem, majd miután csukódott mögötte az ajtó, a másik oldalamra fordultam és alig fél percen belül, már újra az álmok világában jártam.

************

-Sajnos még nem tudok hazamenni, akadt még egy kis dolgom. - mondta kicsit gondterhelt hangon.

-Akkor ne várjalak meg az ebéddel? - emeltem le a tűzhelyről az elkészült ebédem és a pultra tettem.

-Nem. - sóhajtott.

Egy halk ,,rendben" után már készültem is le tenni a telefont, mikor újra megszólalt:

-Hercegnőm, ne haragudj, én sem gondoltam volna, hogy ez így el fog húzódni...

-Nem haragszom. - feleltem, miközben elővettem egy tányért. - Megértem, milyen az, mikor a munka lefoglal, velem is történt már ilyen. Nyugodtan végezd el a dolgokat, én amúgy sem megyek sehova.

-Ígérem, a vacsorát már biztosan nem fogod egyedül tölteni! - mondta, mire halvány mosolyra húzódtak ajkaim.

-Rendben. - feleltem. - Szólsz, mikor végeztél?

-Majd írok egy SMS-t. - mondta. Halk beszélgetés ütötte meg füleimet a vonal másik végéről, Apuci pedig pár másodpercre csendben maradt. - Most mennem kell, két alkalmazottam elkezdett balhézni. - magyarázta unottan és mobilon keresztül hallottam lépteit, ahogy az ottani emberekhez igyekszik. - Jó étvágyat az ebédhez és légy jófiú!