ROOM CLXV [Larry Stylinson]

Epilógus

2 évvel később

Sóhajtva léptem át a küszöbön és rúgtam le lábamról a cipőm. A táskámat csak a földre dobva mentem be a nappaliba és egyből végigfeküdtem a kanapén. Ah, olyan jó érzés!

Végre hétvége. Ma elég sok munkám volt, reggel hattól vagyok fent és most késő délutánra sikerült végeznem. De túléltem, szóval mostmár nyugodtan pihenhetek.

Két éve már, hogy véglegesen Los Angeles-ben élek. És hiába gondolná az ember, nem untam meg ezt a várost sőt. Még mindig elvarázsol a szépségével; a hatalmas épületek, a szépséges tenger hullámai. Sosem fogom megbánni, hogy ide költöztem és itt kezdtem új életet.

Miután sikeresen beköltöztünk Apuci házába, alig egy hónap alatt sikerült is találnom magamnak munkahelyet, ahol ugyanazt csinálom, mint amit eddig csináltam; gépeket javítok. És még mindig szeretem a munkám, hiába néha nehéz is egy kicsit.

A munkatársak jó fejek, a főnököm is elég jó embernek tűnik, szóval bátran kijelenthetem, tetszik az új hely, ahol dolgozom.

Már novemberben döntöttem úgy, hogy idehozatom a kocsim. Nem akartam folyton Apucit megkérni, hogy minden áldott reggel hozzon be a városba, majd mikor végzek, jöjjön értem és hozzon is haza. Neki is volt egy saját munkahelye, tulajdonképpen egy bár tulajdonosa. Neki sem volt túl sok ideje arra, hogy engem fuvarozzon, így arra gondoltam - mivel nem akartam megválni a Doncaster-ben lévő piros szépségemtől - elrendezem, hogy el tudják hozni hajóval az Államokba, így mostmár az én vörös Ford-om is ott pihen Harry fekete Range Rover-je mellett. Apának viszont mégis csináltattam pótkulcsot a kocsimhoz. Biztonság kedvéért.

A Doncaster-i házamat sikeresen eladtuk. Egy fiatal, kedves pár vette meg a kis kuckót és mindennel elesettek voltak. A ház legkisebb része is tökéletes volt nekik, ahogy a csendes környék is, aminek nagyon örültem. Apára bíztam a ház eladásának papírjait, - én nem tudtam bármikor hazarepülni - amit pár nap alatt el is rendezett a kedves vevőkkel, ők pedig már költözhettek is be az új otthonukba.

Két havonta szoktam hazarepülni legalább pár napra. Az én, illetve Apuci munkája is meggától abban, hogy minden hónapban hazarepülhessünk, ünnepekkor viszont néha anyáékhoz megyünk és ott töltjük az ünnepek alkalmából kapott szabadnapjainkat. Anyáék nagyon jól kijönnek Harryvel és Hazz is nagyon kedveli apáékat, aminek újra nagyon örülök. A szüleim szinte úgy bánnak vele, mintha második fiúk lenne, ami azt jelenti, hogy teljes egészében befogadták Harryt a családunkba, ezzel pedig nem is tudják milyen sok örömet szereztek nekem és mennyire hálás vagyok értük ez miatt.

Harry bárját illetően pedig, végre én is láthattam a Neverdrink-et, amely szinte azonnal elvarázsolt, ahogy a belsejébe léptem. Nem volt túlságosan extra, de lerobbant sem. Kellemes hangulatot adott és megértem az embereket, miért járnak oda és szeretik azt a bárt annyira. Harryt öltönyben látni viszont elég érdekes volt. A mintás, Gucci öltönyeiben bár meglepett, hogy ilyenben látom, mégis Apuci gyönyörűen nézett ki azokban a virágos mintával borított ruhákban. És bár eddig csak öt fajta öltönyt láttam rajta, itthon megmutatta az összes szmokingját. Ha nincs vagy harminc ruhadarab abban a hatalmas gardróbban, akkor esküszöm veszek valakinek egy autót!

Most pedig, itt augusztus közepén, a kanapén pihenve úgy érzem boldog vagyok. A két évvel ezelőtti seb, amit magamnak okoztam teljesen begyógyult csak egy kis heg maradt utána, egy olyan városba költöztem, amely minden évben elvarázsol a szépségével, van egy párom, akit minden nap elteltével egyre jobban és jobban szeretek, a családom pedig teljes mértékben befogadta a legfontosabb személyt az életemben, ez pedig nagyon sokat jelent nekem. A munkahelyem is jó, szóval úgy érzem, végre sínen van az életünk.