ROOM CLXV [Larry Stylinson]

35. +18!!

Harry békésen vezetett az úton, a kocsiban kellemes csend uralkodott, valami mégsem volt rendben, több dologból is. Az egyik dolog az, hogy már több, mint tíz perce vagyunk az úton és még mindig nem értünk haza. A másik pedig az, hogy egyáltalán nem azon az úton mentünk visszafele, amerről jöttünk, pedig biztos voltam benne, hogy ugyanazon fogunk visszamenni.

Gondoltam, Harry tud egy rövidebb utat a lakásáig, viszont ez a negyed óra kocsikázás egyáltalán nem ezt az elméletem támasztja alá.

Az út hosszú ideig ismeretlen volt számomra, viszont amikor jobbra fordultunk, kezdett ismerőssé válni. Túl ismerőssé.

-Hová megyünk? - kérdeztem végül, mert már nem bírtam tovább ezt a csendet és szerettem volna tudni, hová tartunk. Viszont nem kaptam választ. - Harry?

Oldalra néztem és Harry merev arcával találtam szembe magam. Csak az utat figyelte szinte pislogás nélkül, mégcsak rám sem nézett. Szemeivel még a tükrökbe pillantott, rám viszont nem vezette tekintetét. Kezd rossz érzésem lenni...

Nem mertem többé hozzá szólni, helyette előre néztem és az utat figyeltem tovább, mely egyre ismerősebbé és ismerősebbé vált. Jártam már itt. Voltam már ezen az úton. Nem akarok újra ezen az úton lenni..

Belülről alsó párnámba harapva próbáltam megnyugodni, és reménykedtem abban, hogy ezt az utat csak összetévesztem azzal, amelyen legelőször jártam, mikor ebbe a városba érkeztem. Reméltem, hogy csak rosszul emlékszem rá, hogy csak nagyon hasonlít egymáshoz a kettő, viszont amint megláttam a hatalmas épületet, minden reménykedésem szertefoszlott és sajnos jól emlékeztem. Rohadtul jól emlékeztem!

Harry behajtott a parkolóba és a bejárathoz egyik közeli szabad helyet foglalta el. Leállította a motort és a kocsikulcsot kihúzva kinyitotta a sofőr ülési ajtót.

-Miért jöttünk ide? - kérdeztem, viszont a helyett, hogy válaszolt volna, kiszállt és becsukta az ajtót.

A bejárat felé kezdett haladni, én pedig érezni kezdtem a torkomban keletkező gombócot. Óvatosan felnéztem a hatalmas épületre, majd újra Harry távolodó alakjára vezettem tekintetem. Tudom, hogy követnem kell őt..Tudom, hisz biztosan ezt akarja...Ha nem akarta volna, akkor mondta volna, hogy várjam meg a kocsiban, viszont ezt rohadtul nem mondta, szóval biztosan azt akarja, hogy kövessem őt. Picsába...

Egy mély levegőt véve, kinyitottam az ajtót és kiszálltam a járműből. Harry már nem volt látótávolságban, az üveg ajtón keresztül bement az épületbe. Legszívesebben most el rohantam volna innen, viszont tudtam, hogy követnem kell őt. Nem tudom, miért jöttünk ide, lehet, hogy csak a haverjával akar beszélni, és csak én dramatizálom túl.

Még egyszer felnéztem az épületre, majd sóhajtottam egyet és a Four Seasons Hotel bejárata felé vettem az irányt. Bizonytalanul léptem át a bejárati ajtón és körülnéztem az épület belsejében. Minden ugyanúgy nézett ki, mint mikor legelőször idejöttem és mikor el is hagytam ezt a helyet, annyi különbséggel, hogy most tiszta a padló, nem pedig az én véremtől fénylik.

Szemeimmel Harryt kerestem, akit meg is találtam a recepciónál. Lassan felé lépkedtem, miközben még egyszer végigfuttattam szemeimet a helységen. Hiába, még most is elkápráztat, mint mikor legelőször láttam.

Alig tíz méterre lehettem Harrytől, mikor hirtelen bólintott egyet és jobbra fordulva a liftek felé kezdett haladni. Ahogy a felvonóhoz ért, megállt és mielőtt megnyomta volna a gombot, körülnézett, szemeivel engem keresve. Amint megpillantottak íriszei, semmi érzelmet nem tudtam leolvasni arcáról. Igaz, kicsit messze volt tőlem, de semmi reakciója nem volt, továbbra is merev arccal figyelt engem. Kezdtem egyre jobban elbizonytalanodni.