ROOM CLXV [Larry Stylinson]

29.

Az ölemben pihenő ujjaimmal játszadoztam és újra az órára pillantottam. Nemrég múlt el tizenegy és még mindig egyedül vagyok...

Azt hittem ma hazajön Harry, de kezd egyre jobban tudatosulni bennem, hogy ezt az éjszakát is nélküle fogom tölteni. De ha nem ma, akkor holnap hazajön? Vagy akkor sem?

Zayntől nem kaptam semmi hírt Harryről. Igaz, nem kértem, hogy üzenjen, mi a helyzet vele, csak vigyázzon rá, azért mégis kicsit megnyugtatott volna, hogy küld egy SMS-t a göndörrel kapcsolatban. Én viszont nem hívhattam fel, mivel Apuci megtíltotta nekem. És mivel nem szeretnék nagyobb bajt, így hallgatok rá és nem beszélek senkivel, amíg ő nem jön haza.

Még mindig fájt az, amiket mondott. Hogy még mindig azt gondolja, nekem még most is csak a szökésen jár az eszem és az első adandó alkalommal el is tűnök innen, pedig nem. Egyáltalán nem akarok megszökni, csak azért hagytam el a lakást, mert aggódtam érte és megakartam keresni. Miért nem hagyta, hogy végigmondjam? Hogy elmondjam, miért léptem ki az utcára? Hogy elmondjam mennyire aggódtam érte?

Meg sem hallgatott. Folyton csak azt állította, hogy én csak el akarok szökni, pedig egyáltalán nincs így. Már nem akarok elszökni, már nem akarom...elhagyni...

Vele szeretnék lenni..Mellette szeretnék maradni...Nem tudom miért, az elején fájdalmat okozott, most újra megtette, tegnap pedig majdnem végzett velem, de mindezek ellenére..vele akarok lenni...

Nem tudom, mi van ebben a fiúban, de sikerült elérnie azt, hogy érezzek iránta valamit. Valamit, amit pár éve éreztem utoljára. És lehet, hogy ez most nagyon rossz és nem kellene ilyet éreznem, de már nem tudom megállítani. Már nem tudom visszaforgatni az időt arra a bizonyos percre, mikor valami megváltozott bennem, mert még magam sem tudom, mikor változtak meg az érzéseim iránta. Ezeket az érzelmeket viszont úgy érzem magamban kell tartanom. Mégis mi sülhetne ki abból, ha megtudná mit érzek? Semmi jó. Talán először undorodna tőlem, aztán bántana, lehet újra olyan nagy fájdalmakat okozna. Szóval csak a nyelvemre fogok harapni minden egyes percben, mikor vele leszek, hogy az érzéseim iránta ne csusszanak ki az ajkaim közül egyetlen egy szóban összefoglalva. Már ha még lesz vele együtt töltött percem.

Vajon ő érez irántam valamit? Vagy még mindig csak a fogvatartottjaként tekint rám? Ha másképp találkoztunk volna, nem pedig így, akkor talán táplált volna érzelmeket irántam, mint ahogy én most iránta?

Hiába kérdem meg ezeket a kérdéseket magamtól, egyhamar nem fogok rájuk választ kapni. Lehet soha nem is fogok. Meddig fog ez az egész menni? Mikor fog végre hazaengedni? Vagy tényleg örökké mellette fogok maradni?

Ha mellette kell maradjak, nem lesz könnyű úgy, hogy ő nem érez irántam semmit. Csak szenvednék a többi napokban, amiket vele töltenék és úgy fogom tönkretenni magam. Hogy annak a személynek nem mondhatom el az érzéseimet, aki fontos lett nekem két-három hét alatt és akinek tudnia kéne róla. De egyszerűen nem merem neki elmondani, mert...félek...

Ma is olyan elutasító volt, miközben én mikor megláttam, kicsit kezdtem megnyugodni. Tényleg azt hittem, hogy valami baj történt vele és fellélegeztem, mikor azon a kövön láttam ülni. Annyira örültem annak, hogy megtaláltam, ő viszont..

Kulcs zörgés térített ki gondolataimból, majd hallottam a bejárati ajtó zárjának kattanását. Bent maradt a levegőm, miközben előre meredtem. Ő az? Biztos, hogy ő, ki más lehetne. Hazajött?

Felpattantam a kanapéról, viszont ahogy megfordultam meg is torpantam. Most biztosan dühös rám, amiért elhagytam a lakást, hisz már a parton úgy viselkedett velem, mintha egy bűnt követtem volna el. Ki tudja, mit fog csinálni most velem. Megüt? Elver? Vagy újra fájdalmat okoz? Egyáltalán magánál van vagy részeg? És az utolsó kérdés, ami most ebben a pillanatban a legjobban foglalkoztat; vajon meg tud bocsátani nekem?