ROOM CLXV [Larry Stylinson]

30.

Kipattantak szemeim és a levegőm is bent maradt, ahogy a behúzott függönyre meredtem a sötétségben. Kint is fénytelenség uralkodott, szóval nem volt reggel, ami azt jelenti, hogy éjszaka közepe lehet.

Éreztem a derekamon pihenő súlyt, amitől egy sóhajtás csúszott ki ajkaimon és lehunytam szemeimet. Ez elég rossznak bizonyult, mivel újra láttam az álmomban lévő képeket.

Nem tudom elhinni, hogy újra ilyet álmodtam, de mintha az agyam az ellenségem lenne. Ezekkel az álmokkal támad, hogy legalább kilencven százalékban merevedéssel ébredjek fel hajnalok hajnalán az ilyenekből. Megint Apucival voltam és megint olyan dolgokat műveltünk. És elég, hogy csak rájuk gondoljak, egyből kezd szűkössé válni az alsóm.

Talán tíz percig szenvedhettem azzal, hogy megpróbáljak visszaaludni, viszont az álomban történtek nem engedtek erre, így pedig újra kinyitva szemeimet, lassan kifújtam a levegőt. A mögöttem fekvő személy békésen aludt, míg karjával ölelt át és kezét hasamon tartotta, ami melegséggel öntött el.

Halványan elmosolyodtam, majd oldalamról hátamra fordultam Apuci karjaiban és a plafont kezdtem el bámulni. Lehet, hogy Apuci ideges lesz, amiért ilyenkor fel merem kelteni, de nem tudok mit tenni, a képek egyszerűen nem hagynak békén...

-Apuci.. - szólaltam meg halkan, viszont az említett meg sem rezzent. - Apuci.. - próbálkoztam újra, és könyökömmel gyengéden megböktem.

Erre már felfigyelt, a morgásából legalábbis ezt tudtam lekövetkeztetni.

-Mi az? - szólalt meg álmos hangon, mely most sokkal rekedtebb volt, ettől pedig a hideg végigfutott a hátamon.

-Nem tudok aludni. - mondtam.

-Miért?

-Mert álmodtam.

-És rossz volt?

-Nem. - feleltem, mire kicsit felhorkant.

-Akkor meg?

Nem válaszoltam, csak oldalra fordítottam a fejem, miközben éreztem, hogy a pír az arcomba szökik újra a képeket látva szemeim előtt.

-Próbálj meg aludni, Louis. - mondta, majd hasra fordult, fejét a másik irányba fordítva és még a kezét is levette rólam, ezzel pedig lezártva tekintette a mostani beszélgetést. Én viszont nem fogom itt abbahagyni.

Oldalamra fordultam és könyökömmel megtámaszkodtam a matracon, miközben államat a lapockájára támasztottam.

-Apucii.. - szólaltam meg, mire sóhajtott egyet.

-Aludj. - mondta fáradtan.

-Nem. - ellenkeztem.

-Hercegnő, szeretnél büntetést kapni? - kérdezte fenyegetőn, nekem viszont felcsillantak szemeim.

-Igen!

-Akkor.. - kezdte, viszont azonnal elhallgatott és szinte láttam magam előtt, ahogy meglepett arcot vág. - Várj, mi?

-Büntess meg, Apuci! Most! - emeltem fel államat, hogy tudjon megfordulni és a félhomályban kérdő tekintettel rám nézzen.

-Mi bajod van? - kérdezte, viszont észleltem, ahogy ajkai mosolyra húzódnak.

-Büntetést akarok kapni! - feleltem, mire a mellettem lévő felnevetett, majd ülő helyzetbe szenvedte magát.

-Louis, éjszaka közepe van. Nem is tudom, hogy hány óra és te most akarsz büntetést?

-Igen! - mondtam, mire kuncogni kezdett.

-Sajnálom, babyboy, de most biztos nem fogsz kapni. Majd reggel. - mondatára legörbűltek ajkaim és bánatosan néztem rá.