Alakváltó

17. Túlpörgés

Már majdnem egy hét eltelt, de Liam folyton lerázott. Akárhányszor telefonáltam neki, mindig volt valami kifogása, ami miatt nem ért rá, hogy együtt lógjunk.

Lementem a Dark Redbe, hogy beszéljek vele, hátha ott összefutunk, de még ott is lekoptatott azzal, hogy „Ne legyek már geci! Az a csaj már majdnem megvan neki!", és azóta még a törzshelyét is elkezdte kerülni. – Ami azt jelentette, hogy még csajként sem tudtam dugni vele! És az eddigre elért lelkiállapotom miatt mással sem.

Aztán mikor már a hívásaimra sem volt hajlandó válaszolni, kétségbeestem.

- Képes Cole-lal is ugyanazt tenni, mint Ravennel? – akadtam ki és már nem bírtam tovább. Úgy döntöttem, ráborítom az asztalt, de a biztonság kedvéért előbb konzultáltam az ügyben egy nálam nagyobb szakértővel.

- Akkor szerinted most utálja? Vagy megharagudott rá valamiért? Vagy... ráunt? Vagy csak szimplán túl reagálja a dolgot? És tényleg csak nem ér rá? Mármint a haverom és a haverja – szürcsölgettem az Owentől kapott italt, miközben kiöntöttem neki álnéven a lelkemet.

- Passz – gondolkozott a fiú. – A haverod tényleg egy fickó? – kérdezte gyanakvóan.

- Igen. Tényleg! Miért? Mégis mi nem fickós benne? Szerintem tökre fickós! Mármint, amit meséltem róla meg minden. Az embernek az jut eszébe róla, hogy húú... ez egy fickó.

Owen rémülten bámult rám a kusza szóáradatom közepette.

- Mondd csak, kislány, hanyadikat is iszod? – biccentett a kezemben lévő üdítő felé.

- Nem t'om. Harmadikat? Vagy ez már a negyedik? Nem számoltam. De olyan fincsi! Nem ittam még ilyet. Pedig marha jó! Muszáj még szereznem. Annyira finom! És tök jól érzem tőle magam! Olyan... pörgősnek! És energikusnak! Mintha tele lennék élettel! Mondjuk, fiatal vagyok még, szóval jó hogy tele vagyok élettel, de ez más. Ez lendületet ad! És mondtam már, hogy milyen finom? – hadartam el mindezt tizedmásodpercek alatt.

- Ja, mintha már említetted volna – nyúlt Owen az italomért. – De mi lenne, ha azért lassítanál vele egy kicsit? – vette el.

- Jaj! Ne már! Miért? Annyira jó! Annyira finom! Annyira élvezem! – hisztiztem.

- Jo! Ez energiaital. Nem üdítő – tájékoztatott kissé zordan és apáskodóan. – Ebből egy is elég egyszerre. Vagy úgy látom, neked még az is sok lenne – mosolygott.

- Most kinevetsz? Szerinted vicces vagyok? Szerinted nevetséges? Inkább segítenél! Még mindig nem válaszoltál! Még mindig nem! Pedig már kérdeztem! Egy csomót! De te még egy normális választ sem adtál! Miért nem segítesz? Talán utálsz? Vagy haragszol rám? Nem bírod a burám? Vagy mi bajod? Ha? Ha?

Owen megfogta két oldalról a vállam.

- Nyugi! – mondta lassan.

Sosem volt még bennem annyi energia. Eddigi életem nagy részében a normál szükségleteimet is alig fedező élelemhez jutottam csak, amit az állandó alakváltásaim még pluszban erősen merítettek. Erre bevágtam 4 vagy ki tudja, igazából hány doboznyi folyékony cukros koffeint.

- Nem – löktem el dacosan a kezeit. – Ha nem segítesz, akkor megoldom egyedül! – pattantam fel és indultam meg vágtázva az ajtó felé.

- Szerintem ez rossz ötlet! – hallottam még magam után Owen vészjósló szavait, de megállítani már nem tudott.

Eldöntöttem, hogy megmondom Liamnek a frankót és ezt már senki nem tudta volna megakadályozni.

*