Alakváltó

20. Vacsorameghívás

Letaxiztam Bronxba, átvedlettem és én is beugrottam Haggertyhez.

- Beugrónak megfelel? – emeltem fel a rekesz sört, amit útközben vettem, ahogy H kinyitotta az ajtót.

- Cole? Téged meg mégis ki a fene hívott meg? – üdvözölt „kedvesen".

- Én magamat, seggarc! – nyomtam a kezébe a pakkot. – Tessék! Hogy tovább tudj gyúrni a hasadra! – Megszeppenve megsimította kerek pocakját. – Hali! – köszöntem a többieknek biccentve és csak úgy bevetődtem az ötödik üres székbe.

- Hali! – köszöntek a többiek döbbenten kórusban.

- Tudod, ott ül valaki – hordott le Haggerty lepakolva a sört.

- Én nem láttam senkit sem! – rántottam nemtörődömön vállat.

Ekkor egy tag jött ki a fürdőszoba felől.

Közömbös és érdektelen tekintettel bámultam az ő csodálkozó tág pupilláiba, amíg zavarában másfelé nem nézett.

- Cole, te mit keresel itt? – kérdezte Liam.

- Veled akartam beszélni, és a csajod mondta, hogy itt vagy! Meg azt is mondta, hogy haragszik rád!

- Haragszik rám? És azt nem mondta, hogy mégis mi a faszért?

- Mert képes voltál otthagyni őt egy francos sziával!

- Ő mondta, hogy baszódjak meg és hagyott ott besértődve. Sziát se kellett volna mondanom neki!

- Hát, ő nem éppen így gondolja!

- Talán rosszul gondolja.

- Talán te gondolod rosszul.

- Akkor te most a csaj oldalán állsz? – kérdezett bele Brian a Liammel való magánbeszélgetésünkbe.

- Mi? – kaptam oda a fejem összezavarodva. – Igen! – vágtam rá utána meggondolatlanul.

- Valóban, Cole? – hangsúlyozta ki a nevem Liam. – Miért is?

- Mert Jonak igaza van.

- De a tesók tartsanak össze! Le a csajokkal! – emelte bénán lelkesítően a magasba a kezeit Stevenson.

Mindenki lassan és lenézően fordult felé.

- Én hova ülhetek? – törte meg a csendet a suta ötödik.

- Vissza a helyedre, mert Cole most távozik! – fogta meg a dzsekim gallérját Haggerty.

- Ha nem engeded el, de azonnal, eltöröm a csülködet! – szóltam rá kemény határozottsággal. Hamar visszarántotta a kezeit. – Csak akkor megyek el, ha Liam mondja, hogy menjek – néztem farkasszemet vele.

- Emlékszik valaki, hogy mégis ki a franc is ez a szerencsétlen? – biccentett az álldogáló elveszett lélek felé.

Senki nem szólt egy szót sem.

- Bocs, öreg, de a tábor kiszavazott. Neked kell elhagynod a pókerasztalt – küldte el Liam.

Elmosolyodtam.

- Akkor kioszt? – könyököltem előre az asztalra.

Haggerty egy jó darabig mérgelődött még ezen. Nem tetszett neki, hogy Liam engem választott. Árulásnak érezhette. El is kezdte gúnyolni Liamet velem. Mármint Joval, a barátnőjével.

- Szóval látom, elég rövid pórázon vagy tartva, Davis! – jegyezte meg magasra emelt állal az egyik körben, miközben bedobta középre a tétet.