Alakváltó

23. Scotch

- És úgy tetszett, hogy minden ilyen kis mini adagokban volt! Még az alkohol is! Láttad azokat a kis pici üvegeket? Mintha egy babának csinálták volna! – áradoztam még mindig a repülőútról, a kezemmel mutogatva, mikor észrevettem, mennyire máshol jár. – Liam, figyelsz te rám egyáltalán? – Éppen a kocsiból szálltunk kifelé, de még a kérdésemet sem hallotta meg.

A taxis kipakolta a csomagjainkat, Liam hozzájuk sem ért, csak elindult az ajtó felé idegesen játszva a kezeivel. Egy pillanatig még értetlenül állva néztem a csomagokat és őt, aztán beugrott, hogy a gazdagoknál nem szokás megerőltetni magad és utána siettem.

Nagyon feszült volt. Hirtelen megfogta a csuklóm és megállított.

- Figyelj! – Felé fordultam, de ő nem engem nézett, hanem a bejárati ajtót. – Ugye tudod, hogy szeretlek? – Csak ekkor nézett rám. A hajamba túrt és magához húzott egy csókra. Én a karját cirógattam. Éreztem, hogy egy kis nyugtatásra van szüksége.

- Persze, hogy tudom – simítottam végig az arcát is.

- Hogy vagy ilyen nyugodt? Azt hittem, félsz!

- De még sosem utaztam első osztályon! – ájuldoztam ismét izgatottan.

Liam elmosolyodott.

- Mondjuk repülni sem repültem még! – jutott eszembe.

Ezen már vigyorgott.

- Vagy hagytam el New York államot – gondoltam tovább a dolgot. – Mindegy! – legyintettem félre a gondolataimat. – Te mitől félsz ennyire?

- A szüleimtől? – mondta úgy, mintha tudnom kellett volna. – Amilyen hideg, számító sznobok, képesek bármit tönkre tenni, ami kicsit is igazán szép vagy valódi. Attól tartok, hogy a mi kapcsolatunkat is megmérgezik. Hogy bántanak téged. De minél tovább húzom ezt a bemutatást, annál kegyetlenebb lesz – rázta reményvesztetten a fejét.

- Liam – szólítottam meg komolyan. – Ismersz. Nem 100 %-ig, de elég jól ismersz. Tudod, hogy mi mindenen mentem már keresztül. – Liam bólintott.

- De a szüleimmel még nem találkoztál soha! – kontrázott rá.

Csak néztem rá.

- A sajátjaimmal sem! – emlékeztettem.

- Tusé – gondolkozott el, hogy mivel is győzhetne meg.

- Mi lenne, ha inkább bemennénk?

Csak nézett rám, aztán megölelt.

- Oké, csak... bármi történjék is ezen a hétvégén, kérlek, ne felejtsd el, hogy mennyire nagyon szeretlek! – A hangja még mindig tele volt rémülettel.

Ellöktem magamtól fáradtan, de mosolyogva a bizonytalanságán.

- Gyere már, te hülye! – indultam el és nagy nehezen végre sikerült bejutnunk a házba.

Pingvin maskarás fickó hajlongott előttünk, miközben én rémült tekintettel húztam vissza a végtagjaimat előle.

- Jerome! – örült meg neki Liam.

- Davis úrfi! Üdvözlöm! Igen rég láttuk magát erre – köszöntötte lelkesen Jerome is őt.

- Jo, ő itt Jerome, a komornyikunk! Gyerekkoromban ő segített eltusolni minden csínyt és tréfát, amit a házbéliek ellen elkövettem – mesélte gyermeki csillogással a szemében. – Jerome, ő pedig itt Jo, aa... párom – mutatott be.

- A Párom – ismételtem el magamban gúnyosan utánozva az úriaskodó, angolos viselkedést. – Örülök, hogy megismerhetem – nyújtottam udvariasan mosolyogva kezet.