Alakváltó

25. Tükör nélkül

A következő fél-egy órát egyedül töltöttem. Valahonnan szereztem egy kis pezsgőt és azt szürcsölgettem, miközben oda-oda pillantva láttam, hogy Liam még mindig az anyjával veszekszik a bárnál egymás után gurítva le a scotchokat.

Egy idő után már nem tudtam tovább nézni. Az iránta érzett aggodalmam legyőzte a Mrs. Davistől való félelmemet, és megindultam öngyilkos akciómra a veszekedő Davisek közé.

- Nem érdekel, anya! Akkor sem volt semmi közöd ahhoz, hogy melyik főiskolát válasszam! – hallottam meg, hogy már régebbi sérelmek is előkerültek, Liam pohara pedig már lendült is a szája felé, mikor elkaptam.

- Szívem. Szerintem elég lesz – tartottam vissza a kezét. – Mi lenne, ha a következő előtt ennél egy keveset?

Ahogy rám nézett, láttam, mennyire kész van. Fizikailag is az italtól, és lelkileg is az anyjától.

- Gyere, együnk valamit! – karoltam belé még jobban aggódva és elszomorodva, hogy az anyja így kicsinálja. – Ilyenek az anyák? Ezt csinálják az egyetlen fiukkal? Akkor talán jobb is, hogy én sosem ismertem az enyémet!

A svédasztalhoz vezettem Liamet és megpróbáltam letuszkolni pár falatot a torkán.

- Nem érti, hogy mennyire utálom ezt az egészet! – nyújtotta a szavakat, mint a rétestésztát. – Hogy én nem akarok idetartozni! Ezért tesz keresztbe ott, ahol csak tud.

- Tudom, édes, de ezt edd meg, kérlek! – játszottam repülőset egy rákfalatkával, ahogy a részeg Liam el-elfordította a fejét. – Úgy viselkedsz, mint egy 5 éves! – jegyeztem meg.

- Ő csinálja ezt! – mutatott hisztisen az anyja felé a távolba.

- Tudom – sóhajtottam.

Ahogy így tovább szenvedtünk minden egyes falattal, egyszer csak valaki megragadta a karomat és elhúzott Liamtől. Mrs. Davis jelent meg hirtelen és rángatott arrébb.

- Mi történt? Miért ráncigál? – értetlenkedtem enyhén felháborodva, mert meglepően erős volt 60 feletti létére.

- Mert megérdemled, te kis nyavalyás! – sziszegte gonoszan.

- Ajajj! – fújt vészriadót az agyam tudva, hogy Liam nem éppen lovagkész.

- Azt akarom, hogy mihamarabb eltűnj a fiam életéből! Megértetted, te kis senkiházi?

- Nem vagyok hülye. Világos, amit mond. De miért tenném azt, amit maga akar?

- Mert fizetek neked érte, ha kell.

- Tessék?

- Úgy is csak egy kis kurva vagy. Most végre azért fizetnének neked, hogy ne dugasd meg magad valakivel.

- Hoppá! Micsoda szóhasználat Mrs. Jómodoréserkölcsösségtől! Ja, és aucs! – Annyira sokkolt, ahogy mondta, hogy elsőre fel sem fogtam, amit mondott. – Nem fizethet le! Még maga sem elég gazdag ahhoz, hogy a pénzt válasszam Liam helyett.

- Ugyan már, te olcsó kis szajha!

- Fogja már be! Elég legyen az állandó sértegetésekből! – szakadt el a cérna.

- Ne merészelj velem így beszélni! Te senkiházi! Mégis kinek képzeled te magad? Egy nincstelen kis senki vagy! Ne hidd, hogy nem tudom a te kis titkodat! Utánad néztem ám! Még csak nem is létezel! Egy ilyen senkivel nem fogom hagyni, hogy a fiam összekösse az életét. Mindent meg fogok tenni, hogy megszabaduljak tőled, te kis élősködő pióca! – fröcsögött belőle a rosszindulat. – Úgysem hiányolna senki, te semmirekellő. Előbb hagynám a fiam egy hajléktalannal egybekelni, mint veled. A társadalmi rangsor legalja vagy! Hisz... még csak nem is vagy a társadalom része! – nevetett hisztérikusan. – Mégis milyen ember az ilyen? Mintha nem is lennél az! Kizárt, hogy a családunk része legyél!