Utálom Hogy Szeretlek ✔

11.

Itt ülök történelem órán és unatkozok. A tanár valami görög dologról beszél de nem tudok odafigyelni. Vagyis rá nem tudok figyelni.

Jackson figyelem. Minden moccanását és gondolkozok. Ma nem lesz óránk mert tegnapra tettük át, ami mondjuk elmaradt de nem tudok vele mit csinálni.

Nagyon közel kerültünk egymáshoz Jacksonnal ebben az egy hétben. Pedig utáltuk egymást. Olyanok vagyunk mint a legjobb barátok és ennek én valamiért nagyon örülök de fáj is.

Jackson mintha megérezte volna hogy nézem, rám kapta a fejét. Lassan egy lusta de aranyos mosoly kúszott fel az arcára. Arcával küldött egy amolyan "Mi van? Gond van?" dolgot amire csak megráztam a fejem és eltátogtam egy olyat hogy "Nem, nincs semmi". Ez után már inkább az órára figyeltem de még így is éreztem párszor Jack tekintetét rajtam. Ahogyan az a kék szempár néz rám. Imádom.

Kicsengettek.

Elindultam az ötödik órámra, vagyis spanyolra. Elôször viszont elmentem a szekrényemhez.

-Sziamia!-ugrott mellém Sophi.

-Szia Soph! Mi ez a nagy boldogság?-kérdeztem.

-Áh semmi... Na jó elmondom. Brad írt egy üzit hogy suli után vár a parkban mert van egy meglepetése. Izgulok.

-Na Sophi. Ne izgulj már. Nem tudom mit akarhat de remélem csak jót.-kacsintottam rá.

Sophi a hátam mögé nézett és az arcáról lehervadt a mosoly.

-Hát ez meg mit képzel?-háborodott fel. Lassan hátranéztem és észrevettem azt, amin Sophi fennakadott. Jackson Jenniferrel beszélgetett Jenni szekrényénél azzal a szokásos ezer wattos mosolyával. Láthatólag jól elvoltak.

Jennifer. Bemutatom nektek. A furcsa a mi sulinkban, hogy nálunk nincs a tipikus méhkirálynô. Nálunk csak olyan van hogy "a suli legszebb, legdögösebb csaja". Ô Jennifer. Beszélgettem már vele és nagyon kedves. Aranyos lány, nem ártott nekem semmit de most mégis a legszívesebben megölném. Nem kell szerintem jobban bemutatnom nektek mert úgy is tudjátok a szitut. Gazdag család, tökéletes élet és blablabla a többi dolog.

-Áh biztos csak beszélgetnek.-legyintettem. Úgy tettem mintha nem zavarna, pedig igazából nagyon is zavart. Zavart hogy beszélget vele, hogy Jackson úgy néz rá, hogy Jennifer ennyire tökéletes, hogy Jacksonnak tetszik, hogy úgy mosolyog rá ahogyan rám szokott, hogy annyira csillog a lány szeme amiközbe Jacksont nézi mint a csillagos ég, hogy én csak a kamubarátnője vagyok, hogy csak azért belementem hogy év végén legyen egy kocsim és egy rossz évem, hogy belementem ebbe az egészbe, hogy rájöttem hogy valamilyen érzés kezd bennem lenni Jackson iránt, hogy tudom hogy ezt Jacknek nem mondhatom meg és hogy most azon sitánkozok hogy Jack a megbeszéltek alapján csak fel akarja szedni Jennifert. Mivan? Belekavarodtam.

-Mi? Menj oda Ava! El fogja venni a pasid!-rángatott ki a gondolaim közül Sophi.

-Megyek...-indultam el az irányába. Csak lassan mentem és vártam valamit vagy valakit hogy kimentesen a helyzetből.

Becsengettek.

-Jaj Soph becsengettek, inkább már nem megyek oda mert nem akarok elkésni, na szia!-köszöntem el gyorsan.

-Fura vagy te nekem. Majd késöbb megbeszéljük!-kiabált még utánam.

_______________________________________

-Szóval dalolj kismadár.-még be sem értem a szobámba, Sophi elkezdte a vallatásom. Egész nap reménykedtem benne hogy elfelejti ezt az egészet, de sajnos, mint észrevehettétek, nagyon nem felejtette el.

-Mirôl kellene dalolnom?-adtam a hülyét.

-Tudod te azt nagyon jól! Miért nem mentél oda Jacksonhoz és Jenniferhez?-kérdezte a székemben ülve, karba tett kézzel.

-Hát... Én csak...csak...tudod kicsit rosszul voltam.-keztem el hibegni-habogni.

-Miért nem szóltál?-húzta össze a szemét.

-Mert nem akartalak ezzel nyaggatni. Csak kicsit fájt a fejem, nem nagy ügy.

-Uhum. Mondjuk hogy elhiszem. És most csak azért hagylak, mert itt az ideje elindulnom Bradhez mert lekésem a meglepim.-mondta.

-Tényleg el ne késs.-mosolyogtam.