Utálom Hogy Szeretlek ✔

32.

-Max kellj fel.-ébresztgettem a testvéremet a kocsiban. Már itthon vagyunk Los Angelesben, a ház elött. Apáék a csomagtartóból szedik ki a dolgokat. Jacksonéktól még a repülőtéren búcsúztunk el. Fáradt vagyok nagyon, és az sem segít hogy pár nap múlva suli és még nem készültem fel.

-Milyen nap van?-kelt fel Max.

-Vasárnap és itthon vagyunk.-nevettem.

-Ja, oké.-csatolta ki az övét. Felvettem az ölembe és bementem vele a házba egészen fel a szobájába. Letettem az ágyára, betakargattam és nem sokkal késöbb én is elmentem aludni.

_______________________________________

-Jóreggelt.-mentem le a lépcsőn.

-Jóreggelt Csipkerózsika. Milyen volt átaludni egy napot?-kérdezte Soph a kávéját szürcsölgetve.

-Nem jó. Lustának érzem magam.-ültem le mellé és elkezdtem enni.

-Az baj. Ma Brad el akar vinni valami buliba így a nyár végére és téged is hívott.

-Nem én nem megyek köszönöm. A vén csontjaim nem bírják.

-De bírják és jön Jackson is.

-Mikorra kell elkészülnöm?-néztem Sophira. Sophi felnevetett és kacsintott.

-Tudtam hogy erre ugrasz.-indult fel.

-Hé, még mindíg nem mondtad hogy mikorra készüljek el!-mentem utána.

_______________________________________

-Lányok gyertek már!-kopogott megint Jackson. Két teljes órája várnak ránk mert nem mondták mikorra kell elkészülnünk. Nem a mi hibánk.

-Jackson Adams, még egyet kopogsz és letöröm a kezed.-kiabált ki Sophi aki éppen az egyik fülbevalóját rakta be. Igazából én már készen vagyok, csak Sophia fürdött egy kicsit több ideig.

Piros ruhám combközép felett volt és kiemelt mindent amit lehetett. Fehér sportcipőm megint csak jelen volt, a bőrdzsekimmel együtt. A kezemen egy pillangós karkötő, a nyakamba pedig egy "Babygirl" feliratú nyaklánc volt. Szögezzük le, a nyaklánc Sophié. Barna hajam göndören hullott a vállamra, rúzsom mint a tűz, szemeim mint egy macskáé.

-Sophi mehetünk?-segítettem előszedni a kabátját.

-Igen.

Kinyitva az ajtót, a fiúk majdnem beestek rajta. Látszik rajtuk hogy sokáig álldogáltak itt.

-Indulhatunk?-nézett végig Brad Sophián. Bólintottam és Jacksonra néztem. Tekintete a dekoltázsomon volt. Megforgatva a szemeim, álla alá nyúlva feljebb emeltem a fejét.

-A szemem itt van.-mutattam.

-Tudom, de az a rész jobban leköt akármilyen szép szemeid vannak.-nyalta meg a száját.

-Barom.-engettem el.

-Tündérke.-kacsintott.

-Srácok menjünk!-húzott minket Sophi maguk után.

-Amúgy hova is megyünk? Mert ezt sem mondtátok.-kérdeztem már a kocsiban ülve.

-Az egyik ismerősöm klubjába.-nézett rám a visszapillantó tükörből Brad.

-Messze van?-kérdezősködtem tovább.

-15 perc.

-Az sok.-dőltem hátra-Szerintem én ma nem iszok.-szólaltam meg kis idő múlva.

-Mi az hogy nem iszol? Ma mindenki iszik!-mondta Soph.

-De valakinek haza is kell vezetnie.

-Az mondjuk igaz.-helyeselt Brad.

-Na látjatok. Ma nem iszok. Igazából el sem akartam jönni míg...-itt elakadtam és Jacksonra néztem. Mostanába sokat jár a pofám.

-Míg?-kérdezte Soph vigyorogva.

-Semmi semmi.-néztem ki az ablakon.

-Míg el nem mondtam hogy Jackson is jön.-kiabálta Soph. Tágra nyílt szemekkel néztem rá és lehúzódtam az ülésben. Jackson hátra fordult mosolyogva.

-Tehát Tündérke, te csak miattam jöttél el?

-Nem! Sophi csak fel van pörögve és ilyenkor mindent összehord.

-Hé, ez nem igaz!-húzta össze a szemeit Soph.

-Mindegy. Ma akkor is veled leszek egész éjjel.-rántott vállat és visszafordult. Huh de meleg lett hírtelen.

-Megjöttünk.-állította le a kocsit Brad.

-Na végre!pattant ki Soph.

A klub elött nagy sor állt, de nekünk csak előre kellett menni és be is engedtek. Egyből megcéloztuk a pultot.

-Ki mit kér?-kérdezte Brad.

-Szokásos!-mondta Soph.

-Nekem is.-könyökölt a pultra Jack.

-Csak egy vizet.-ültem fel egy székre.

_______________________________________

-Elvihetlek táncolni?-kérdezte Jackson. Itt vagyunk egy ideje és eddig beszélgettünk. Tudom mit gondoltok. Csak nekem eddig nem volt kedvem elmenni a széktől sehova úgy hogy Jack is maradt.

-Aha. Most már mehetünk.-álltam fel. Megfogta a kezem és bevezetett a nagy tömegbe. Megálltunk valahol a közepén és felém fordulva megfogta a derekam és közel húzott magához.
A spanyol zene ütemére kezdtünk táncolni.

-Tudod mióta várok erre?-súgta nekem, szinte alig hallottam.

-Mire?-néztem a szemébe. Abba a kék szempárba, ami úgy ragyog mint a nap. Olyan mint egy gyémánt.

-Hogy csak mi legyünk.

-De nem vagyunk most csak mi.

-Nem úgy értem.-rázta meg a fejét.

-Akkor áruld el nekem hogy hogyan érted.

-Hogy csak te és én legyünk a világ ellen. Igaz, még nem szereztelek meg, de hidd el, egyszer még az oltárnál mondjuk ki az igent.

-És hidd el, én várom azt a pillanatot.

-Oh bocsi haver.-kért bocsánatot az az ismeretlen aki leöntötte Jacket.

-Semmi gond.-nézte az elázott pólóját-Mindjárt jövök. Megleszel?

-Igen.-bólintottam.
Jack vegignézett rajtam és elindult a mosdók felé, én pedig eindultam megkeresni Sophiékat.

-Ava!-hallottam meg Sophi hangját. Sír? A hang irányába fordultam és már csak annyit láttam hogy egy ismeretlen férfi viszi ki Sopit a klub ajtaján. Egyből elekezdtem kifele futni. Közbe a telefonomat elővéve próbáltam felhívni Jacksont és Bradet is. Semmi. Kicseng, de semmi.

Sophit beviszi az férfi egy sikátorba. De jó hogy én nem szeretem a magassarkút. Rohantam és próbáltam nem elesni. Befordulva a sikátorba lesokkolódtam. Sophit vetkőztette a férfi. Sophi sírt és próbált kiabálni. Egy téglát felvéve mentem a férfi mögé. Csendes próbáltam lenni, de nem ment. Egy kutya ugatására, a férfi felém fordult. Felpattant és kivette a kezemből a téglát.

-Na most mi lesz cicus? Mehet a kettő az egyben?-jött közelebb hozzám. Megfogva a nyakam nekiszorított a falnak. A háta mögé néztem, egyenesen Sophira. A telefon a kezében és láthatólag valakit hív.

Már nem kaptam levegőt. A szemeim kezdtek lecsukódni.

Valaki elrántotta a férfit és én pedig összeestem.

A legutolsó emlékem, hogy egy kocsiban vagyok és Jackson szólítgat.

El kell kerülnöm a bulikat...