Utálom Hogy Szeretlek ✔

24.

Az elmúlt három hónapban sírtam. Minden nap. Még a suliban is. Csukjával a fejemen jártam minden fele. Nem bírtam elviselni magam mellett senkit csak is a családom és a két barátnômet.

Jack két hétig hivogatott, írt és még a suliban is próbálkozott velem beszélni, de miután leüvöltöttem a fejét a suli közepén, hogy hagyjon már végre békén, abbahagyta. Ez után még jobban sírtam. Hülyének éreztem magam...sok minden miatt.
Jack és Jennifer azóta jól megvannak. Élik a kis életüket együtt. Ôk lettek a suli álompárja.
Mindegy. Nem is beszélek róluk.

A sulinak két és fél hónapja lett vége. Az év végimmel nagyon meg vagyok elégedve. Nagyon sokat tanultam még abban az egy hónapban hogy jó legyen a bizonyítványom. Volt idôm. Meg is lett az eredménye. Szín ötös lettem.
A kocsimat a suli utolsó napján kaptam meg.

" Egy újabb szánalmas nap. Mindenki tök happy, meg mindenhol szivárvány, minden vattacukor ízû és rózsaszín színû.

Csak nekem nem.

A suli ajtaján kilépve, lehajtott fejjel baktattam hazafele. Kicsit körülnézve észrevettem Jackéket. Jenniferrel az ölében beszélgetett a barátjaival. Talán sokáig nézhettem ôt, mert rám kapta a fejét. Farkasszemet néztünk. Megrázva a fejem szegeztem tekintetem megint a földre. Kiérve a kapun, levettem a csukjám.

Két dudaszó megcsapta a fülem és egybôl a hang fele fordultam. Apám integetett nekem egy fekete színû kocsiból. (Direkt nem írom le milyen kocsi, rátok bízom;) szerk.)

-Ez meg mi?-nézek meglepôdve apámra.

-A kocsid. Nem ilyet akartál?-mosolygott rám.

-De, pontosan ilyet akartam!-sikítottam fel mint egy kisgyerek. Megvártam míg apám kiszáll a vezetôülésrôl, és beültem. Apa beült mellém az anyósülésre és biztatóan elmosolyodva, felemelte a kulcsot. Vigyorogva kivettem a kezébôl és elindítottam a kocsit. A kocsimat. Az Én kocsimat. A saját kocsimat."

Ennyi a sztori.

Ezután jobb kedvem lett. Naponta több órán át kocsikáztam. És élveztem. Megnyugtatott. Oké, anyámék nem nagyon örültek neki de hamar elfogadták.

Ha már a kocsikázásról beszélünk, most is épp azt csináltam. Száguldottam. A parkba tartottam.

Az elmúlt idôben sokszor járok a parkba. Kábé minden második nap. Megnyugtat. Van amikor Sophiékkal jövök, van amikor Maxel, de legtöbbször csak egyedül.

A közeli parkolóban leparkoltam, felkaptam a táskám és kiszálltam a kocsiból. Leterítettem a pokrócomat a fûre, elôvettem a füzetemet a tolltartómmal együtt és körülnéztem. Általába ha kijövök, vagy rajzolok vagy zenéthallgatok. Most rajzolni akarok de nincs mit.

A játszótéri gyerekeket nézve, megakadt a tekintetem egy kislányon. A homokban játszott. Barna göndör fürtjeit, amit a szél mindíg az arcába fújt, néha eltûrte. Világos kék, szinte türkiz szemeit már innen kiszúrtam. Csak úgy virítottak. Édes mosolyát csak a piros arca tudta jobban fokozni. Piros pöttyös ruhája szétterült körülötte. Ez a kislány magamra emlékeztet. Kék szeme és édes mosolya inkább Jackre.
És a vázlat készen is van. Már csak ki kell festenem.

-Tündérke?-kérdezte valaki a hátam mögül. Csak ezt ne.

-Szia Jackson.-köszöntem hátra sem nézve.

-Hogy hogy itt?-állt elém a napot eltakarva.

-Egy, semmi közöd hozzá, kettô, vagy leülsz vagy elállsz elôlem. Takarod a fényt.-néztem fel rá. Semmit nem változott. Haja most is kuszán állt, fekete szettje tökéletesen állt rajta, mint mindíg, szemét pedig ezer közül felismerném.

-Oké.-ült le mellém-Ô ki?-nézte a vázlatom.

-Nem tudom. Nézz a homokozóra.-mutattam az irányba.

-Értem.-mondta. Sokáig csendbe burkolózva ültünk egymás mellett. Én színeztem, ô pedig vagy a füvet tépkedte vagy telefonozott vagy csak figyelte hogy mit csinálok.

-Miért vagy még itt?-kérdeztem megint csak úgy, hogy nem néztem rá.

-Mert miért ne?-kérdezett vissza. Válaszára elmosolyodtam-Gyakran jársz ide?

-Igen.-megint kis csend.

-És... hogy vagy?-kérdezte. Tudom hogy azt akarta kérdezni hogy hogy vagyok Az óta. Ismerem.

-Jól.-mondtam.

-Hogy megy a vezetés?-kérdezôsködött tovább.

-Nem fogsz béken hagyni ugye?-sóhalytva néztem rá.

-Nem terveztem.

-Jól megy.-válaszoltam a kérdésére.

-Gyere. Mutasd meg mennyire.-állt fel és elôvette a zsebébôl a kulcsát.

-Nézd Jackson...-kezdtem bele. Nem találtam jó ötletnek azt, hogy azzak az emberrel legyen egy kocsiba aki megalázott mindenki elött. Már a beszélgetés se volt jó ötlet.

-Tündérke jó lesz, hidd el nekem.-nyújtotta a kezét.

-Vicces...-suttogtam. Úgy látszik nem voltam elég halk.

-Igazad van. Akkor megígérem hogy jó lesz.-bólintott. Kis ideig gondolkodtam, majd elvéve a kezébôl a kulcsot, megkerültem ôt és elindultam a kocsija felé.

Nem lehet ebbôl semmi rossz...