Befogadott rajongó

Tizenegyedik fejezet

Doom jelent meg divatsállal a nyakában, napszemüveggel a fején. Mivel Richard háttal ült neki, nem vette észre, de az arckifejezésemből levehette, hogy valaki olyan jön, akit vagy nagyon utálok, vagy odáig vagyok érte. Hátrafordult és nekiállt integetni felé, mire Schneider megszaporázta hosszú lépteit és seperc alatt ott termett az asztalkánk mellett.

- Szia Schneider! Mi a helyzet, te is jöttél reggelizni? Velünk tartasz? – kérdezte tőle Richard angolul, boldog ábrázattal.

- Richie! Kipuffogtad magad? Jó látni, hogy végre nem vagy mufurc és társaságod is van! Én csak elvitelre szándékoztam venni egy-két szendvicset, nem leülni mivel most sajnos dolgom van. Üdv! – nézett rám életvidám arccal. Képes lettem volna ott helyben elolvadni a tekintetétől, de nem tehettem meg. Helyette rámosolyogtam:

- Szép reggelt, Schneider! – köszöntöttem illedelmesen, ügyelve arra, ne a keresztnevét használjam. Ő erre gyönyörű szemeit tágra nyitotta, a szeme alatti karikák kissé elmélyültek és megkérdezte:

- Ismerjük egymást? – Richard nekiállt kuncogni, de nem szólt bele. Tudta, hogy nem fogom ismét eljátszani magamat valakinél.

- Személyesen még nem találkoztunk, de mondhatni, én ismerlek. A nevem Gyöngyvirág. Szeretem a zenéteket, de nem szeretnélek feltartani, mint mondtad, dolgod van.

- A rajongókra mindig van időnk, igaz Richie? – fordult most felé kissé zavaros tekintettel. – Jut eszembe! Mikor fogunk végre elmenni abba a csilli-villi bárba a főutcán? Két napja nem is futottunk össze a hotelben, ami azért elég nagy szó. Ne felejtkezz azért el rólunk! – mondta kimérten, de hangjában gyengédség bújkált. – Elmesélted a kishölgynek, mi történt a koncert után? Amikor ott hagytál minket? Vagy ezekkel a dolgokkal nem vágsz fel nők előtt? – csipkelődött.

- Nem úgy volt, hogy sietned kell Cristoph? – nézett rá Richard villámokat szóró szemekkel.

- Igazad van, úgy volt. Nem zavarok tovább, kellemes időtöltést! Ha neked is van kedved, Gyöngyvirág, eljöhetnél velünk a bárba, ha Richard végre rászánja magát, megemeli egyszer a formás hátsóját és elballag a bandával valahova, távol a rajongói szemektől. Sajnos neki rajongók nélkül nincs is élete, imádja a rivaldafényt! Na pá! – bement az üzletbe.

- Nem sejtettem volna, hogy Doom ilyen, amikor nem a kamerák előtt áll. Úgy gondoltam, ő egy abszolút komoly, iróniát nem igazán kedvelő ember. Erre tessék! – emeltem fel hangomat a hangulat fokozásának kedvéért. Drámaian festhettem, mert még a homlokomra tettem a kezemet is. – A mennyei Richard Kruspénak valaki mély gödröt ásott, és fenékbe kólintva belelökte egy rajongója előtt. Nem várt fordulat kéremszépen! – hahotáztam, és meglepetésemre Richard is mosolygott rajta.

- Igen, Doom több személyiséggel rendelkezik. Ő az élő példa arra, hogy lehet kaméleonként leélni egy életet. Ha a szituáció úgy hozza, nevelői szigorral rendezi vonásait és átszellemül bölcs tanítóvá, ha kell buta vicceket mond és be nem áll a szája, viszont tud perverz, kegyetlen, szarkasztikus és nemes is lenni. A többi személyiségjegyéről nem is beszélve. Ahogy láttam az előbb a szemedben, komoly érzelmekkel kötődsz hozzá, pedig mint mondtad, nem találkoztatok ezelőtt élőben. Ekkora hatással lenne egy emberre a média? Nem minden igaz ám, amit az óriási rajongók mondanak vagy írnak, főleg Schneider és Ollie esetében. – Abban a pillanatban lépett ki Schneider az üzlet ajtaján, amikor Richard befejezte a mondatot. Szinte vezényszóra. Kezében egy kis papírzacskóban gőzölgött valami, ezek szerint mégsem szendvicset vett. Nem jött oda hozzánk ismét, mindössze felénk intett és elment.

- Kérlek szépen próbálj meg nem kinevetni, elutasítani vagy szánalmasnak tartani, most elmondok mindent.

- Amikor először hallottam a zenéteket, közel álltam ahhoz, hogy kiugorjak a harmadikról, vagy eret vágjak. Mivel alig beszélek németül, nem értettem miről énekel Till, csak az ismétlődő hangzatok és a dob hangjának elegyéből megszülető szemetet hallottam. Ne mondj semmit, laikus voltam! Ám az élet iróniája miatt az elkövetkezendő hetekben folyamatosan megütötte a fülemet egy-két dal, majd eljött a vízválasztó nap, amikor is önszántamból kerestem rá a Rammstein nevű bandára. Végig hallgattam az első dalt, amit kidobott az internet és akkor estem szerelembe. Remélem most nagyon meg fogsz lepődni, de a Du hast hozta meg a kedvem további számok hallgatásához. Idővel rákeresgettem fordításokra és rájöttem, milyen mély, éppenséggel milyen beteg témákról készültek zenék. Megmutattam Bendinek is, aki egyből rákapott az ízére és közös programmá vált megnézni egy-egy koncertfelvételt. Akkor ismét szerelembe estem, de nem a zenével, hanem az őrült ötletektől és megvalósításuktól. Ez nyolc éve történt. Azóta hallgatom rendszeresen a bandátokat. Azóta szerettem volna eljutni egy koncertre, azóta álmodtam arról néhanapján éjszaka, hogy Till magához ölel, és elszaval egy verset, hogy Doom ölében ülve dobolhatok, miközben cirógatja hátamat és nevet a bénaságomon. – Itt szünetet tartottam. Reesh arcát fürkésztem. Kicsit meghökkent volt, de beszéd közben láttam rajta, mennyire érdekli a téma. Csillogott a szeme és boldognak tűnt. Lehet én voltam az első olyan lány akivel együtt hált és két mondatnál többet tudott összefüggően elmondani. Bátortalanul, de befejeztem a mondandómat: - Azóta álmodtam arról viszonylag gyakran, hogy egy napon csak ketten, senki más egy parkban ülünk, kellemesen süt a nap és egymáshoz simulva... Dobáljuk a galambokat apró kavicsokkal akik nem képesek békén hagyni minket. – Végül meggondoltam magamat, és nem mondtam el a valódi álmaimat vele kapcsolatban. Túl intimnek éreztem. Így is jóval többről járt el a szám sajnos.

- Hát Gyöngyös, most kicsit csalódtam. – arcán valóban csalódottság tükröződött, mikor elvicceltem a végét. - Nagyon vártam a befejezését a rólam szóló álmaid kifejtésének... De az élet nem mindig megy úgy, ahogy szeretné az ember, igaz-e? Nagyon szép történet kapcsol egymáshoz minket. Izgalmas 8 év. Örülök, hogy végre egy szofisztikált embertől hallhattam, milyen kacskaringós út vezette a zenénk megszeretéséig. Nem lepődtem meg, amikor szemétként definiáltad, sok embertől, sőt, kritikusoktól kaptuk már meg ezt a jelzőt. Viszont egyet mindegyikük elfelejtett: Nem az olyan embereknek szól az ipari metál, akik nem tudják elviselni. – közben rágyújtott egy cigire. – Egyébként nagyon hízelgően meséltél a tagokról. Lenne egy ajánlatom, ami ezeregy százalék, hogy tetszene, viszont ahhoz tudnom kéne, maradsz-e, vagy sem. – nézett rám kérdőn.

- Reesh... Nagyon szívesen maradnék, hidd el! Egy ilyen lehetőséget, hogy veled maradjon az ember gyermeke, józan ember nem hagyna ki. – ismét szünetet tartottam. Vonásaim elmélyültek.