Befogadott rajongó

Huszonötödik fejezet

Magamban majd felrobbantam a hír hallatán, alig bírtam türtőztetni magamat, hogy ne álljak neki kislányosan kacagni és ugrándozni, ám mindössze ennyit mondtam egy ezerwattos mosoly kíséretében:

- Óriási ötlet, mintha filmet forgatnánk! Komolyan kezdem úgy érezni, mintha egy valóságshow-ba csöppentem volna amióta veletek vagyok! - csak és kizárólag az izgalom kedvéért nem kérlek meg, hogy áruld el, merre vannak a rejtett kamerák a hotelen belül! - gondoltam magamban.

Till nevetni kezdett, majd nekiállt összeszedelőzködni; felvett egy hosszú fekete szövetkabátot és egy barna bőrből készült cipőt, míg én magamra kaptam sötétkék pulóveremet és a bakancsomat. Mielőtt kilépett a szoba ajtaján még elintézett egy villámgyors hívást, ám nem tudtam kit hívott, mivel én már a lift előtti kilépőben álldogáltam és igazgattam a frizurámat. Nem sokkal később ő is odaért és bohókásan, mégis óvatosan beletúrt fürtjeimbe. Nem igazán tudtam mire vélni ezt a cselekedetét, ám aranyos volt, pocakomban egy-két pillangó neki is állt repkedni. Biztos vagyok benne, hogy elpirultam, mivel fejcsóválva rám mosolygott; arcáról a „még mindig nem bírtam megszokni, hogy ennyiszer elpirulsz" gondolatot tudtam leolvasni. Ettől még jobban elpirultam és már kínosan mosolyogtam is mellé. Mikor végre felért a lift és benn álltunk mindkettőnkből kitört a nevetés. Teljes mértékben tisztában volt azzal, milyen hatással volt rám tette, én pedig tudtam, hogy tudja, ezért felesleges lett volna úgy tennem, mintha nem érezném magamat icipicit feszélyeztetve mellette.

Odakint hidegebb volt, mint ittlétem alatt bármikor, nem is igazán számítottam erre, viszont szerencsére megfelelő vastagságú volt a pulóverem, így nem fáztam át egyhamar. Besötétedett, felgyúltak az utcai lámpák és emberek sokasága tolongott a végeláthatatlan főutca felé, ahova Till-el készültünk pizzát rendelni. Útközben Till elszívott egy szál cigarettát, ám figyelt arra, véletlenül se fújja felém a füstöt, annak ellenére, hogy megbeszéltük, nem lenne probléma.

Egy gyönyörű klasszicista stílusban épült házsor előtt haladtunk el, mikor Till elém szökdécselt – ami igazat szólva felettébb mulatságos volt számomra, hisz egy óriásról beszélünk – mélyen belenézett szemembe és hátrafelé sétálva felhozta a levél témát:

- Szóval tetszett a kis levelem. Hihetetlennek tűnhet, ám sokat tépelődtem, mielőtt felhívtam a szobainast, akivel átvitettem hozzád. Őszintén szólva izgultam amiatt, hogy tetszeni fog-e, és mit reagálsz majd rá. Nagyon kíváncsi lettem volna az arcodra. – mondta egy félmosoly kíséretében, szemében a bizonytalanság és izgalom kettősének leghalványabb szikrája ragyogott. Hangjában is hallottam, igazat mond akkori érzéséről, magamban viszont jót nevettem ezen a helyzeten, hiszen Till az a férfi, akinek még a lélegzetvétele is kimondhatatlanul férfias, akiből sugárzik a dominancia és teljes önuralom; bármilyen helyzetben megfontoltan viselkedne és magára vállalná a vezető szerepet. Hidegvérű mégis óriási szíve van. Mindezek ellenére tépelődött, hogy elküldje-e nekem a levelet, aminek, ha nem verném magamban ekkora dobra, nem is lenne akkora jelentősége. Szívmelengető érzés volt, rámosolyogtam, majd elkaptam a karját, megállítottam és ezt mondtam:

- Till, Till... Te legjobbszívű behemót. – nyomtam meg a behemót jelzőt játékosan – Annyira felesleges volt aggódnod, mint mondtam már a hotelben is, igazán lekenyerező és figyelemreméltó gesztus volt. A mai világban csodának számít sajnos, hogy ennyire gyönyörű invitálásban részesüljenek a nők, akkor is, ha az „csak" egy estére szól. – A csak szócskát érthetetlen módon úgy hangsúlyoztam ki, mintha egetverő probléma lenne. Meglepődtem, a pulzusom az egekben volt. Igyekeztem meggyőzni magamat arról, hogy nem volt észrevehető, ám Till először kicsit értetlenül nézett rám, viszont nem sokkal később szélesen rám vigyorgott, visszafordult a helyes irányba és karját bátorítólag felém nyújtotta, hogy a továbbiakban összekarolva folytassuk az utat. Nem esett több szó a levélről, valamint nem feszegette kicsiny elszólásomat sem. Tudtam, hogy nem lennék képes elmagyarázni neki, miért mondtam így, mivel jómagam sem voltam tisztában vele.