Befogadott rajongó

Huszonkilencedik fejezet

Összekapkodtam a ruháimat, bakancsomat, fehérneműimet és belegyűrtem a táskámba. Bementem a fürdőbe, ahol a piperéimet csomagoltam össze, ám előtte csináltam egy nagyon gyors és egyszerű sminket, mely egy relatíve vékony tusvonalból állt, valamint egy kis füstös fekete-bordó szemhéjpúderből és szempillaspirálból. A hajamat ismét átdolgoztam, két fonatot varázsoltam bele, megmostam a fogamat és indulásra készen állva hirtelen belém nyilallt valami. Tudtam, hogy elkerülhetetlen, mégis igyekeztem a lehető leggyorsabban össze szedni a cókmokomat, pont azért, hogy késő legyen ezen agyalni. Richard és Till sem érdemli meg azt, hogy kiszúrjak velük, viszont mindkettejük iránt elég erős érzelmek kötődnek. Richarddal már sikerült kiismernünk egymást, imádom az illatát, gyönyörű, sokat mondó szemeit, férfias vonásait, apró szarkalábait, szeretem csókjainak ízét, viszont rájöttem, hogy nem bízom meg benne száz százalékosan. A zsigereimben érzek egyfajta félelmet vele kapcsolatosan, ám képtelen vagyok rájönni, mi is ez, hogyan tudnék túljutni rajta. Tillel bőven nem jutottunk el erre a szintre, és bármennyire is sóvárgok ez iránt, jobbnak látom, ha nem is fog megtörténni. Tillben a kisugárzása vonz, egyszerűen megszédülök mély hangjától, erős karjaitól, érintése vadul mar és mindig többet és többet kívánok belőle. Sosem fogok tudni betelni egyikőjükkel sem.

Nem is szabad.

Ők mostantól a tiltott gyümölcseim. Doom-ot is muszáj lesz elfelejtenem. A gyönyörű szemeit, rettenetesen barátságos jellemét, segítőkészségét, buta vicceit. Meleg ölelését. Kaméleonságát... Paulról és Ollie-ról ne is beszéljünk. A szívem beleszakad, ám az agyam azt diktálja, hogy ne hagyjam a régi énemet teljes mértékben feledésbe merülni. Térjek vissza az egyhangú hétköznapokba, amikor a kocsiban hallgatom az Ohne Dichet, vagy dúdolom a Du hastot egy relaxálós estén egy üveg bor és Bendi társaságában, vagy apukámnak ecsetelem, milyen különleges lenne élőben látni egy tüzes show-t a Rammstein színpada előtt élőben.

Megszakítom a saját tündérmesémet.

Úgy döntöttem, hazamegyek Magyarországra, nem ringatom magamat tovább ebben az álomvilágban, ami amúgy sem tarthatna örökké. Túl hosszú ideig volt eszméletlenül jól, ami számomra egészen idáig ismeretlen volt. Úgy gondoltam, ez a luxus mindenféleképpen valamilyen negatív következményt vonna maga után, tehát itt és most véget is vetek neki.

Megteremtem a saját forgatókönyvemet.

Kiléptem a hotelszoba ajtaján, vissza sem néztem az alvó férfira. Nem gondolkodtam abban a pillanatban semmin, csak mentem előre és előre, egészen a vasútállomásig vezetett a hirtelen fellángolt indulat...