Befogadott rajongó

Huszonegyedik fejezet

Richard a hátamat cirógatta, én pedig combján doboltam. A falon lógó tükör bepárásodott, a levegőben harapni lehetett a szenvedélyt. Valami mégis kikívánkozott belőlem, gondolataimat mardosta egy kérdés, amire elérkezettnek láttam az időt.

- Reesh, gondolod, hogy lehet jövőnk? – törtem meg a csendet. – Úgy értem, én egy rajongótok vagyok, Magyarországról, csak felbukkantam az életedben, akár a többi ezer és ezer nő a koncertek és turnék alatt. Őszintén szólva félek. Félek, mi van, ha képes vagyok még jobban beléd habarodni, a jelenlegi helyzet pedig egy múló, feledésbe merülő időszak lesz számodra... - elcsuklott a hangom, nem tudtam folytatni. Napok óta gyötörtem magamat ez miatt, most viszont még jobban félek a választól, mint eddig.

Richard kicsit fészkelődött a vízben, igyekezett úgy helyezkedni, hogy szemtől szembe kerüljünk egymással. Amikor ez sikerült neki szemem végig járattam rajta feje búbjától egészen addig, amíg a víz látni engedte testét. Ő mindvégig arcomat fürkészte, majd tenyerébe zárta kezeimet és megszorította azokat.

- Nagyon féltem tőle, hogy egy napon eljutunk idáig. Ezek szerint bizalmatlan vagy, nem hiszed el, képes lennék ugyan úgy szeretni téged, mintha egy helyen dolgoznánk és összejöttünk volna, vagy egy bárban rád löttyentettem volna egy pohár bort, és ügyetlenül igyekeztem volna javítani a helyzeten. Akár a filmekben... - ujjaival kézfejemen körözött – Igazából megértelek. Derült égből villámcsapás ez az egész kettőnk között pozitív értelemben, viszont lásd be: az érzelmeknek nem szabhat gátat a józanság, vagy az akarat. Nem bizonyíthatom neked, kedves, hogy örökké, s tovább is ugyan így fog dobogni a szívem, amikor rád gondolok, mint most. – tekintetét hirtelen elkapta, kezével tarkóját vakarta, arcán pedig kettőség tükröződött. Valamin hosszasan töprengett, majd megszólalt:

- De szeretném, hogy a kettőnk között lévő viszony ne csak lebegjen a kimondatlanság és valóság mezsgyéjén. Hosszú ideje gondolkodtam ezen, amit mondani fogok, nagyon szeretném, ha nem hagynál itt, amint a végére érek... - tekintete ismét visszasiklott rám, szemében bizalmas tűz lobogott. Száját kicsit beharapta, és beletúrt éjfekete, kicsit vizes hajába mielőtt nekiállt annak, amitől szívem ki-ki hagyott egy ütemet. Nem tudtam mire asszociálni, agyam kikapcsolt, csak bámultam rá akár borjú az újkapura. Féltem és reménykedtem egyszerre, felkészültem a legrosszabbra is. Éreztem, hogy orcáim a lehető legpirosabb árnyalatot öltik magukra az izgalomtól, ajkaimat nekiálltam harapdálni a félelem és ismeretlen kettősétől.

Richard időközben át kulcsolt lábaival, egyik kezével pedig végigsimított arcomon. – Szeretném, ha elfogadnád, és belenyugodnál ebbe: szeretlek. Nem éreztem így ezeregy éve, szerelmes vagyok beléd; a szemedbe; a hangodba; az ajkaidba; a lényedbe. Oly gyöngéd érzelmeket táplálok irántad, mintha 50 éve házasok lennénk. Sosem gondoltam rád úgy, akár egy rajongóra a nézőtérről! Szeretném, ha érzéseink megpecsételődnének, és hivatalosan is kijelenthetném: a kedvesem vagy. Képes lennél elkötelezni magad az oldalamon, s nekem szentelni életed nagy részét? Lennél a partnerem a nézőtérről?

Olyan izgalmat éreztem, mint ennek előtte soha. Végtagjaim zsibbadtak, agyam eltompult, és nem láttam a szemeimet elborító könnyektől. Ültem a forró vízben, mint egy zsák krumpli, sűrű és mély levegőket vettem, hogy legalább kicsit le tudjak nyugodni.

Miután végre sikerült összeszednem magamat, és kezeimbe visszatért az élet, megfogtam Reesh kezét, és szívemre helyeztem. Pupillái kitágultak, hisz direkt súroltattam kezével mellemet, tudtam, hogy nincs felkészülve egy ilyen húzásra. Megjátszottam a váratlant, ám csak két pillanatig tartott. Eleresztettem egy kaján vigyort, de nem ült ki arcomra a szemérmetlenség bármely jele ezen kívül.