Befogadott rajongó

Huszonhatodik fejezet

A hotel felé vezető úton nem igazán beszéltünk, csak csodáltuk az éjszakai élet megannyi különböző formáját, amibe a főutca szórakozóhelyei és éttermei bepillantást engedtek. Rengeteg baráti társaság ült és ivott bárok teraszán, párocskák vacsoráztak gyertyafényes asztaloknál, több helyről szűrődött ki pop és diszkó zene, ami arra engedett következtetni, hogy bent táncestek lehettek. Az utcán dohány,- szúnyogriasztó,- és étteremszag érdekes elegye terjengett. Ha elsétáltunk egy étterem előtt, a mennyei fogások illata csapott meg inkább, ha elmentünk egy bár előtt, dohányszag és tömény alkohol bukéja. Az agyam nem igazán tudta összeegyeztetni mindezt.

Meglepődtem azon, a hűvös nem igazán tántorítja el a fiatalokat attól, hogy a szabadban szórakozzanak, ugyanis én a fagyhalál küszöbén álltam rögvest azután, ahogy kiléptünk a pizzériából. Bent álmosítóan meleg volt, idekint viszont legalább 12 fokkal kevesebb hideg uralta az éjszakát. A pulóverem már nem nyújtott akkora biztonságot, mint amikor elindultunk, de igyekeztem nem feltűnően megfagyni; azzal nyugtattam magamat, hogy nemsokára visszaérünk és bevetem magamat a pihepuha, meleg ágyikóba. Talán Till társaságában.

Sajnos elég rosszul próbálkoztam leplezni jelenlegi állapotomat, Till-nek szemet vetett, hogy gyakran simítok végig karomon és a kezeimet összekulcsolva tartom magam előtt, azért, hogy legalább ujjaim ne fagyjanak le. Nem sokkal később úgy sandított rám, akár egy szülő, majd félmosolyra húzta száját és kibújt szövetkabátjából:

- Mikor tanulják meg a nők, hogy a divat nem melegít? – mondta nevetve, miközben megpróbálta rám adni a kabátját; sikertelenül. Amikor eljutott az agyamig, mire is készül, megvetettem lábaimat, és igyekeztem teljes testemmel ellenkezni. Nem szerettem volna, hogy miattam megfázzon, hisz a kabát alatt egy nagyon lenge, nyárias ing volt, ami szinte teljesen kiemelte hasán lévő kockáit, és izmos kezeit – persze mindezek látványa nem volt ellenemre – viszont rajtam mégiscsak volt egy pulóver. Gyerekesen ellenkeztem vele az utca közepén: amikor felém tolta a kabátot, játékos képpel kikerültem a mozdulatot, esélyt sem adva arra, hogy legalább vállaimra kerüljön a ruhadarab. Kétszer próbálta még meg, amikor is felfújta magát, s se szó se beszéd visszabújt a fekete ruhadarabba. Belül teljes sikernek könyveltem el, kicsit még jól is esett játszadozni vele, ám nagyon meglepett, hogy ily könnyedén feladta a harcot. Egyik részről megértem, hisz felnőttek vagyunk, másik részről – amelyet női agyam diktált – úgy gondoltam, hogy az udvariasság, és a törődés felülkerekedik majd rajta. Nem szólt semmit a párharc után, mindössze tetőtől talpig végig mért, majd lemondóan sóhajtott, s felém nyújtotta a jobb kezét: kulcsoljak bele. Ez elől már nem állt szándékomban elmenekülni, legalább az oldalamat melegítette valamelyest a férfi.

Körülbelül hét perc csendes, tempós séta után – hogy hamarabb visszaérjünk a hotelbe - felém fordulva megkérdezte, mit csinálnék tíz millió euróval. Ismét meglepett, egyáltalán nem számítottam erre a kérdésre a mai este folyamán, bár nem értettem, min is lepődtem meg a pizzériában való emberek kielemzése után. Rövid gondolkodás után ezt feleltem:

- Tíz millió euró nem kevés pénz. Ha forintban kérdeznéd ugyan ezt, sokkal könnyebben válaszolnék rá. – mondtam derűsen, mire ő eleresztett egy kiskacajt. – Először is biztosítanék édesapámnak és édesanyámnak megfelelő ellátást Magyarországon a koruk és állapotuk miatt. Ez lenne a legeslegelső dolgom, rettentően fontos számomra most is, hogy legalább apu megkapja a pénztárcánkhoz mért legjobb gondoskodást, hogy édesanyámnak kevesebbet kelljen aggódnia. Utána vennék a Balaton mellett pár hektár földet, amin szőlőt termesztenék, és tejelő állatokat tartanék, hogy a bor mellé legyen saját sajtom is. – ezt hallva Till elismerően füttyentett, de nem szakított félbe. – Vennék teljesen új alkatrészeket a kocsimba és újra festetném, majd vadiúj lakkozást is tetetnék rá egy profi autószalonban. Vennék egy-két ingatlant Magyarországon, renoválnám őket a mai igényeknek megfelelően, valamint külföldön is beruháznék lakásokra, és kiadnám őket. – kis szünet után, csintalanul hozzátettem: - A maradék pénzből pedig megvenném az összes olyan Rammstein terméket dedikálva, amit apukámmal már sokkal korábban kinéztünk magunknak. – normális esetben biztosan visszakérdeztem volna, ő mit csinálna ennyi pénzzel, viszont ez egy abszolút normálatlan helyzet volt, hisz a világhírű Till Lindemann-nal beszélgettem, akinek nem csak a híre lehet nagy, hanem a vagyona is. Nem volt merszem rákérdezni, mekkora pénzügyi háttérrel rendelkezik, ezért nem szóltam többet, csak jobban hozzásimultam, mert a gyors séta ellenére, egyre jobban kezdtem fázni.

- Ezt nevezem terveknek! – mondta elragadtatva – Te vagy az első ember, kinek a tervei számomra is kecsegtetően hangzanak. Nemes céljaid vannak, remélem sikerül teljesítened azokat! Egyszer hívj meg a borászatodba, viszont én viszek sajtot! – nevetett rám, majd nem sokkal később megpillantottuk a kivilágított hotelt. – Szerintem az utolsó tervedet pénz nélkül is teljesíteni lehet. – kacsintott rám, majd nem szólt semmit egészen addig, míg be nem léptünk az épületbe, s el nem indultunk felfelé a lépcsőn szobáink felé. Ballagás közben felém fordult, majd megszólalt:

- Kellemes estét töltöttem veled, remélem te is élvezted! Bízom benne, hogy nem okoztam csalódást, s jól laktál, valamint nem volt min aggódnod a velem töltött idő alatt! Viszont, ha holnapra meg mersz fázni, mert nem fogadtad el a kabátomat, akkor saját kezűleg foglak kikúrálni, és azt nem biztos, hogy megköszönöd! – suttogta fülembe, a Richarddal közös szobánk felé vezető folyosó elején. Tudtam, hogy nem viccel azzal, nem köszönném meg neki, ám nem tűnt veszélyesen fenyegetőnek. Egyik részem azonnal meg szeretett volna fázni, másik részem viszont megijedt. A megfázós részemnek elég suta ötlete támadt a gyógyítási módszereiről: arra gondoltam, hogy megfog egy üveg vodkát és két tányér házi húslevest, majd addig tömné belém mindkettőt, míg vannak könnyeim és ki nem dörzsölődött a sok orrfújás után az orrom. Ezek után bepongyolálna egy óriási dunnyhába, majd énekelne nekem egy-két dalt, amitől álomba szenderülök az ölében.

A gondolatbéli eltévelyedés után visszazökkentem a valóságba és ezerszer megköszöntem neki az estét. Rendkívül jól éreztem magamat a társaságában, rettenetesen jó volt személyesebben megismerni, és közelebb kerülni hozzá. Azt persze nem mondtam el, hogy majdnem elolvadtam, mikor visszafelé jövet szinte együtt lélegeztünk, mikor belé karoltam; megtartottam a saját kis titkomnak. Búcsúzásként magához ölelt, és nyomott egy udvarias, egyáltalán nem tolakodó puszit a fejem tetejére, majd elindult fel a lépcsőn. Beleszippantottam még egyszer utoljára a férfiba, igyekeztem a lehető legtöbb emléket gyűjteni róla, nem sokkal később pedig én is elbotorkáltam a szobánkba. Az ajtóig tartó úton végig futtattam a mai nap eseményeit lelki szemeim előtt: reggel Richard ölében, délután Till karjaiban. Lehetetlennek éreztem azt, hogy valaha ennél boldogabb lehetek majd, hisz túlzás nélkül frenetikus napom volt. Kellemesen megborzongtam, ám vettem egy nagyon mély lélegzetet és beléptem a szobába, azt remélve, hogy Richard bent vár már rám.