Befogadott rajongó

Második fejezet

Második fejezet

Miután felszálltunk a vonatra, és a kalauz is ellenőrizte a jegyünket, jó utat kívánt, majd tovább haladt. Egészen Wiesbadenig dőlt belőlünk a szó Bendivel, az időjáráson át, egészen a német szokásokig kiveséztünk minden témát. Mielőtt megállt volna a vonat a végállomásnál, összeszedtük a holmiainkat, megigazítottuk a hajunkat, Bendi felvette a napszemüvegét és leszálltunk. Csodálatos idő fogadott minket a német városban, ahol az aznapi koncert lesz megtartva. Mégjobban felcsigázódtam, a szemem előtt lebegett, hogy pár óra, és végre élőben találkozhatok a fiúkkal. Örömömben rítustáncot tudtam volna járni, viszont nem tehettem, mert sürgetett az idő, el kellett mennünk becsekkolni a hotelbe, ahol erre a három napra és két éjszakára maradtunk. Mivel a hotel a vasútállomástól fél órányira volt, elsétáltunk a legközelebbi buszmegállóhoz. Körülbelül 5 perc után meg is érkezett a buszunk, felszálltunk, és elindultunk a hotelhez.

- Nagyon kíváncsi vagyok, tényleg olyan lesz-e belülről, mint az interneten volt. Ha már ennyi pénzt kiadtunk érte előre, legalább egy üveg behűtött pezsgő fogadjon az asztalon. – mondta Bendi, miközben egy izzadságcseppet söpört le a homlokáról. Gyönyörű későtavaszi nap volt, legalább 28 fokkal karöltve.

- Szerintem ahhoz képest, hogy a belvárosban van, és ötcsillagos, nem vészes az ára. De a pezsgőt én is elfogadnám! Persze az sem lenne probléma, ha nem az asztalon várna, hanem egy abszolút jóképű, német pincér vinné majd fel, csíkos ingben, hátranyalt sötét hajjal. – mondtam huncutul mosolyogva. Miután kitárgyaltuk az esetleges pezsgős ünnepléssel kezdődő kiruccanást, meg is érkeztünk a kívánt utcába. Leszállás közben majdnem orra estem, mivel beakadt a lábam az ajtó előtti kapaszkodó rúdba. Hálistennek nem történt meg, csak egy pillanatra elveszítettem az egyensúlyomat. Úgy nézhettem ki, mint egy kapálózó rigó, amikor nem sikerül elkapnia a gilisztát elsőre. Bendi nevetve konstallálta a helyzetet, megragadta a karomat, és egyenes helyzetbe segített. A buszsofőr villámokat szórt felénk a szeméből, amit a visszapillantóból tökéletesen végig néztünk, de nevetve elindultunk a bejárat felé.

- Ez sem te lettél volna Gyöngyös, ha nem történik valami már most. Azon lepődtem volna meg, ha nem esel orra. Jah bocsi, meg is lepődtem. – mondta Bendi ironikusan, miközben a nevetőráncai egyre elmélyültek.

- Köszönöm a kedves szavakat drága barátom! Legközelebb beléd fogok kapaszkodni, és dőlünk mindketten. Akkor is, ha nem is dőlnék el.

A hotel bejárata elé érve mindketten rendeztük vonásainkat, felvettük a komoly énünket, majd megcsodáltuk a németekre jellemző stílusban épült épület, egészen az égig magasodó világos téglából épült külsejét. Rettentően jól elegyedett a modern és az ókori stílus kettőse. A fotocellás ajtón belépve megcsapott a burzsoá, mégis átlagos élet tökéletessége. Letisztult berendezés, óriási lépcsősor, amin vörös szőnyeg nyúlt el az emeletek felé, kedvesnek tűnő portás, és idősödő külföldiek zaja a hall irányából.

- Rögvest ledobom az ékszíjat! Mindig is ilyennek képzeltem el egy ötcsillagos belvárosi hotelt, de nem igazán gondoltam bele, hogy én is el fogok jutni. – mondta Bendi, mielőtt becsekkolt volna a szobakulcsokért. A negyedik emeleten kaptunk szobát. Nem lifttel mentünk fel, kihasználtuk fiatalságunkat, a lépcsőt használtuk. Addig is ki tudtuk elemezni a falon lógó műkincs értékű portrékat, az aranyozott boltíveket, és a sötéttölgyből készült, részletesen kidolgozott díszekkel ellátott korlátot. Az összhatás lenyűgöző volt.

- Ha nem koncertre jöttünk volna, én biztos vagyok benne, hogy az egyik itt dolgozóval hosszasan eldiskurálnék a hotel történelméről. Nem tudok betelni vele, annyira csalogató már csak a folyosó is, milyen lesz akkor a szoba? Már biztos vagyok benne, hogy jobb, mint amit a képen láttunk a neten. – mondta Bendi.