Befogadott rajongó

Tizenkettedik fejezet

- Most jön a de, igaz? – nézett rám esdeklőn, majd beleszívott a bagójába. 

- Igen, most jön a de. – már ezerrel dobogott a szívem, hogy végre kimondjam, de nyugalmat erőltettem magamra, és kimondtam: - De én egy bolond vagyok. Megbolondulok érted és a fiúkért, ezért biztosan maradok. – Reesh arcára erre elképesztően széles vigyor ült ki: vékony szája majdnem eggyé vált a szemöldökével. Leírhatatlanul jól állt neki! Percekig nem szólt, csak elnyomta a cigijét, majd felállt, megfogta a felkarjaimat, felállított és szorosan magához ölelt. Rettentően meglepődtem, de nem ellenkeztem. Hogy is ellenkezhettem volna! Én is megöleltem. Beszívtam orromon az összes illatot, amit tudtam és az övé volt. Elraktároztam emlékezetembe egy életre.

- Köszönöm szépen! Nagyon lelombozódott lettem volna, ha nem maradsz. – Suttogta ölelés közben a fülembe. Egyszer végig lapogatta a lapockáimat és végül elszakadtunk egymástól. – Megjegyeztem az illatodat egy életre. Kérlek mondd majd el, mi a parfümöd neve, Khirának is biztosan nagyon tetszene! Az apjára ütött elég sok dologban. – kacsintott teljesen elvörösödve. Egy ekkora szoknyapecér hogy képes önmagát zavarba ejteni, nem értem! Miután kienyelegtük magunkat, megettük a maradékot, Reesh bement fizetni, én pedig ültem, mint egy ázott veréb. Ludmilla titka egy mézes macchiato volt meghintve vaníliáscukorral. Furának tűnt először, de nem volt gond vele, sőt!

- Az örömhírtől ittasan lassan sétáljunk vissza a hotelbe, elintézem neked a szobával kapcsolatos hercehurcát, te pedig addig felhívhatod a barátodat. Megfelelő a hölgyemény számára? – hajtott fejet, mintha egy középkori lovagregényből lépett volna ki.

- Köszönöm, Lord Richard a szolgálatait, tökéletesen megfelel!

- Megengedi kegyed, hogy karjaimat gyengéd karjaival összefűzzem és úgy rójuk tovább a zsúfolt városi utcákat? – bolondozott.

- Ön a legjobb lordom, egyszer megengedhetem magamnak az ilyesfajta játszadozást, nemde? – nevettem el magamat majdnem. Jobb karját felém nyújtva várta, hogy belé karoljak, én megtettem és útnak indultunk. Pár száz méter után úgy döntöttem, elmondom neki, mi történt Paullal, hátha tud rá valami megnyugtatót mondani, esetleg tanácsolni.

- Nem tudom, Paullal tényleg annyira jóban vagytok-e, mint azt az internet terjeszti, viszont valamit el kell mesélnem. – mondtam neki kissé szégyenkezve. – Az a helyzet, hogy vele is eljátszottam ugyan azt, mint veled. – részletesen kifejtettem neki az ószeresnél való találkozástól kezdve, a sütemény evésen át egészen az esti befürdésig a vele töltött napot. – És akkor elég sokáig nem szóltunk, de ő törte meg a csendet. Annyit mondott, hogy más vagyok, mint a legtöbb rajongótok, megölelt, viszont arcán szomorú tekintet jelent meg. Rettenetesen érzem magam azóta is, ha eszembe jut, bocsánatot szeretnék kérni tőle, viszont nem tudom, hol lakik az a barátja, nem cseréltünk telefonszámot sem, és azóta nem is futottunk össze. Nem szeretném zaklatni, de nem tudom elviselni, hogy annyit sem tudtam kinyögni abban a helyzetben, hogy ne haragudj rám. – fejeztem be könnyes szemekkel. Nem sírtam, de tényleg borzasztóan fájt. Richard észrevette és elengedte a karomat. Megálltunk egy zebra előtt pár méterrel és azt mondta:

- Figyelj Gyöngyös! Mindenki elkövet olyan hibákat, amikért napokig, akár hetekig rosszul érzi magát, de egy bocsánattal nem oldódna meg. Ilyenkor az önostorozás sem segít, csak az együtt töltött idő az adott féllel. Először nehezen menne minden, haragudna a megsértett egyén, de hidd el, ha találkoztok, biztosan megenyhül és elfogadja a butaságodat. Paul egyáltalán nem haragtartó, csak ki kell puffognia magát, viszont ilyenkor egyedül kell hagyni a saját gondolataival. Ahogy leírtad a napotokat, nagyon megkedvelt és már az ószeresnél szimpatikus lehettél számára, máskülönben nem hiszem, hogy segített volna, pláne nem hívott volna meg sütizni. Ne rágódj rajta sokat ezután! Ha szeretnéd, megkérdezhetem tőle, hogy van. – miközben mélyen a szemembe mélyedve nézett le rám, egyre közelebb került hozzám. Nyomott egy pici puszit a homlokomra és két ujjával megcsípte az orcámat. – Ne legyél ennyire elszontyolodva, mert én is szomorú leszek a végén! - Még szimpatikusabbá tette őt ez, hogy egyáltalán nem nyomult és tolakodott, pontosan tudta, mennyi elég. Megmosolyogtatott, megnyugtatott. Az elmondottak alapján kicsit még hülyének is éreztem magamat, hogy hogy voltam képes ennyire túlgondolni. Kicsit szipogtam, azután pedig összekaptam magamat. Belefontam karomat az övébe, és ismét útnak indultunk. Piros volt a zebránál a lámpa, ezt az időt kihasználva tanulmányoztam a profilját, és egy pillanatra lecsusszant tekintetem a fenekére. Elvörösödtem attól, hogy képes voltam az utcán fixírozni. Kicsit megszeppenve megszólaltam:

- Még mindig nem reagáltál arra, hogy tényleg olyan jó-e a viszonyotok, mint sok mendemonda terjeszti. A lámpa végre zöldre váltott és folytattuk az utunkat. Már nem volt sok vissza amikor Reesh rávette magát a válaszadásra.

- Paul és én az alapítás óta szorosabb kapcsolatban vagyunk egymással, mint a banda bármelyik másik tagjával. Persze a többiekkel is nagyon jó a viszonyunk, de Paul nem egyszer segített már ki nagyon komplikált helyzetekből és állított talpra kisebb szétcsúszások után. Ő a lelkitársam, a hiányzó részem, és a szívem egy része. – nagyon komolyan beszélt. - Persze nem úgy kell érteni, ahogy a fikciók állítják, hanem úgy, mintha a testvérem lenne. Rengeteg dolgok tudunk egymásról, ő az egyik legbiztosabb támaszom. Amikor elvált a fia, Emil anyjától, nálam lakott két hónapig. Szerintem akkor mélyült el még jobban a kapcsolatunk. – kicsit elérzékenyülve és nagyon büszkén fejezte be. Meghatódva hallgattam, a Bendivel való kapcsolatomra emlékeztetett az övék.

- Gyönyörű és borzasztó pillanatokat élhetnek át együtt a barátok, amikről jobb a kívülállóknak sok esetben nem tudni, ez teszi a barátságokat annyira intimmé. Levettél a lábamról, az előadásoddal Reesh! Remélem még sokáig ilyen kapcsolatot ápolhattok egymással! – mondtam neki bizakodón.

Amikor végre megérkeztünk a hotelhez, már eléggé fájt a kislábujjam, mert útközben kidörzsölte a rosszul felvett zoknim. Reesh-sel elváltunk egymástól a hallban. Ő a recepció felé vette az irányt, én pedig felmentem a szobába. Az egyik lépcsőfordulóban elővettem a mobilomat és tárcsáztam Bendit, mivel még csak tizenegy óra volt. Nem vette fel. Közben felértem a szobánkhoz. Idegesen léptem be az ajtón, de amint megláttam, hogy nincs ott egy darab holmija sem, majdnem elájultam.