Befogadott rajongó

Huszonnegyedik fejezet

Nem tudom mennyi időn belül szemeim valakinek a ritmusos kopogtatására pattantak ki. Először azt sem tudtam, melyik galaxisban vagyok; miután végig tapogattam magamat, észrevettem, hogy a rajtam lévő ruhadarabok mind átfordultak testemen, pár tincset számból húztam ki. Nagyon mélyet sóhajtottam, megdörzsöltem szemeimet, megvakartam az államat, majd kikászálódtam az ágyból, s elcaplattam az ajtóig. Nem bírtam azon gondolkodni ki lehet, mindössze meg akartam szüntetni a kopogtatást, melyek úgy hatottak rám, akár egy horda fakopáncs igyekezett volna megszabadítani a felesleges rovaroktól egy ősöreg fát. Mielőtt ajtót nyitottam volna villámgyorsan rendeztem ruháimat és vonásaimat, a csipát kipöcköltem szememből.

- Jó napot kívánok, elnézést a zavarásért! – köszöntött tökéletes manchesteri akcentussal egy szobapincér, kezében egy lefedett tálcával. – A 617-es szoba lakója küldi önnek, Gyöngyvirág! – majd átnyújtotta a tálcát. Jó vágású, közel 35 éves, magas, szikár, szőke férfi volt. Viszonylag hosszú haja munkájához méltóan hátra volt nyalva. Miután villámgyorsan végig mértem, átvettem a tálcát.

- Azt nem árulta el az illető, mit rejt? – érdeklődtem nyugalmat erőltetve hangomba, hisz amint rájöttem, ki lakik a 617-es szobában, szívem a torkomban kezdett el dobogni.

- Az úr teljes diszkréciót vár el tőlem, kérését teljesítem. – fejét úriemberhez méltón megbillentette, majd távozott.

Till, Till, vajon mit küldtél? Gondoltam magamban, miközben visszabotorkáltam a fotelekhez, leültem, s egyből lerántottam a fedelét. Miután eltávolítottam tetejét, illatfelhő csapott meg; a tálcán illatosított boríték hevert átfogva egy élénkvörös szalaggal. A borítékon ennyi állt: a borpíros arcú lánynak. Mindössze ennyitől úgy álltam neki mosolyogni, akár egy óvodás, amikor a szülei vesznek neki vattacukrot az állatkertben. Till ezek szerint megjegyezte: olykor-olykor orcáim tűz vörösen égnek, lehet ez akár egy bóktól, kettővel több korty alkohol tartalmú italtól, szimplán a melegtől vagy egy széles mosolytól. Lehengerlő gesztus ilyen címzettel levelet írni, ráadásul egy szobapincérrel elhozatni hozzám! Mennyei atyám gyere le! Törökülésben helyet foglaltam a fotelen, és a lehető legóvatosabban kibontottam a borítékot. Igyekeztem egyáltalán nem megsérteni, mindenképpen el akartam rakni, hogy hazavihessem majd, s belerakjam abba a ládába, amit az ágyam alatt tartok. Minden szép, papír alapú emlékemet abba gyűjtöm 16 éves korom óta, a legnagyobb butaság lett volna nem eltenni.

Miután kihámoztam a borítékból a levelet, egy cirádás betűkkel megírt 5 soros üzenet állt az A5-ös méretű lapon:

Kedves Gyöngyvirág!

Nem kerestél, ezért elérkezettnek láttam az idejét, hogy felkeresselek jómagam. Nem állt szándékomban korábban zargatni téged, mivel egy sötét hajú, nagyon kékszemű kismadár csicseregte, alvásra volt szükséged, s nem is vagy a legjobb passzban.

Ennek enyhítésére szívesen felajánlom szolgálataimat, hathatós módszereket tudok rossz kedv leküzdésére, amennyiben át tetszel fáradni szobámba, meg is kezdem a kúrát. Tudod jól, hol keress, amint kicsit jobban leszel, fáradj át!

Szeretettel, Till.

Alsó ajkamat beharapva tettem le a levelet a fotelek előtt álló kis asztalra, ujjaimmal izgalmamban dobolni kezdtem a combomon, s gondolataim versenyre keltek egymással. Felettébb kedves levélke volt, óriási örömmel töltött el már csak olvasása is. Hangulatomon dobott, szinte már nem is éreztem magamat mély gödörben. Visszatettem a levelet a borítékba, a szalagot csak rádobtam. Nem haboztam sokáig, megmostam az arcomat a fürdőben, megfésülködtem, hajamat kiengedve hagytam, az egyetlen magammal hozott fekete mackó-nackót vettem fel, a kedvenc mintás zoknimat és egy egyszerű szürke pólót. Összerendeztem az ágyat s nagyjából a szobát is, majd pár perc múlva már Till ajtaja előtt toporogtam.