Szőke hercegem fehér hajjal ✔️

42. rész

Nem tudom mi fáj jobban. Az ütések helye, vagy a lelkem, amiért már 3 napja itt rohadok ebben a sötét pincében és még mindig nem jöttek értem. Nem akarok apámnak hinni. Nem hihetek neki, egyszerűen csak össze akar zavarni és ellenük hangolni. De mégis kezdem elhinni, amit mondott. Mi van, ha Zack tényleg éppen valakivel a lepedőt gyűri még én be vagyok ide zárva? Anyáékat értesítette egyáltalán valaki? És Kimberlyék? Ők csak addig tudják a dolgokat, hogy kórházba kerültem. Azt már nem, hogy épen Los Angeles-ben vagyok egy maffiával, vagyis már apám rejtekhelyén. Viszont érzem, hogyha nem jutok ki innen 1-2 napon belül akkor feladom. A rohadt nyomkövető alapján, amit erőszakkal nyelettek le velem, már rég ide találtak volna. Kérlek Zack siess. Ne akard, hogy meginogjon irántad a bizalmam.

Gondolat menetemből az hoz vissza a valóságba, hogy kivágódik az ajtó. Felgyúl bennem a reménysugár, hogy talán jött a felmentősereg, de mikor csak apám fölényes, undorító vigyorát látom, mögötte a két végzős sráccal, szomorúan hajtom vissza le a fejem.
- Mivan? Nem rám számítottál? - Pofozgat meg kicsit.
- Őszintén? Nem. Perpillanat bárki jönne be az ajtón, jobban örülnék neki, mint neked. - Hangom halk és rekedt a sok sírástól.
- Még mindig őket várod? Hát nem fogod fel, hogy kurvára nem fognak érted jönni? - Kiabált velem, de én makacsul továbbra is lefelé néztem.
- Kimennétek? - A kérdés tudtam, hogy nem nekem szól, így nem is válaszoltam rá. Will és Josh kilépdelt a szobából, ám az ajtót résnyire nyitva hagyták. Amikor pedig az előttem álló szörnyetegre néztem már perverz vigyor volt a fején. Ne! Ne csak ezt ne!

Kétségbe esetten rángattam kezeim, amik még mindig ki voltak láncolva. Meglepetésemre kiszabadított a bilincsek fogságából ám mielőtt elmenekülhettem volna, bele markolt fekete tincseimbe és homlokomat a falnak verte. Meg mernék rá esküdni, hogy hirtelen láttam pár csillagot is, mint a mesékben. Megszédültem és a földre estem.
- Nem fogsz te nekem még egyszer ellenszegülni. - Szorította le csuklóimat fejem fölé, a másik kezével pedig elkezdte lerángatni rólam a nadrágot. Nyöszörögtem, dobáltam magam össze vissza, hátha megszabadulok tőle. Azt a kínt én nem akarom újból átélni. Már combom közepénél járt nadrágom korca mikor egy lövést, majd rá nemsokra egy puffanást hallottunk. Tompán érzékeltem a dolgokat, illetve éreztem halántékomnál valami folyik lefelé. A férfi leszállt rólam és morgolódva indult el az ajtó felé mikor az kicsapódott.

Lassan fordítottam oda a fejem és amit láttam, nem tudtam eldönteni sírjak, vagy boldog legyek. Will és Josh a falnál térdeltek, két fekete ruhás pasas pedig tarkójukhoz szorítottak egy-egy fegyvert. Mellettük körülbelül 20 ugyan olyan ember, élén pedig Zack és Anthony állt, apámra fogva a fegyverüket.
- Ó, hát megérkezett a szőke herceg is! Lerobbant félúton a lovad, hogy eddig tartott? - Nevetett undorítón.
- Add fel Robert! Vége van. Túlerőben vagyunk. - Anthony hangja mély volt és tekintélyt parancsoló. Ám erre is alig tudtam figyelni. Fejem egyre jobban fájt, a szédülés is erősebb lett.
- Vesztettél. - Egy szó. Egy szó Zack szájából és megtörtént a baj. Éreztem, hogy szemeim csukódnak lefelé, de még egy kis résen át láttam a történéseket.
- Az lehet. De ha én vesztek, elbuktok ti is. - Hirtelen a semmiből rántott elő egy fegyvert és felém tartotta. Minden olyan gyorsan történt. Mielőtt elnyelt volna a sötétség, egy lövést hallottam majd képszakadás. De fogalmam sincs, kit talált el a lőszer. Engem, vagy az apámat?

Nem tudom mennyi idő után, de kezdtem magamhoz térni. Pislogva néztem körbe, de megdöbbenésemre a faház szobájában voltam. Lassan felültem, de azon nyomban a fejembe hasított a fájdalom. Oda kaptam a kezem, de megéreztem valamit rajta. Be van kötözve. Nem tudom mi történt. Addig emlékszem, hogy az a pszichopata meg akart újból erőszakolni de Zack-ék megérkeztek, majd egy rövid szócsata után mindenki pisztolyt fogott mindenkire, végül én elájultam és valakit lelőttek. Viszont én a fejfájáson kívül mást nem igen érzek. Vagyis engem nem talált el. Nagyon remélem, hogy a srácok is jól vannak és végre lezártuk ezt az egészet. Ajtó nyílására oda kaptam a fejem és rögtön elmosolyodtam. Zack sétált be egy tálcával a kezében, amin, ha jól láttam egy tányér rántotta volt. Odább csúsztam az ágyon, hogy mellém tudjon ülni, de csak megállt mellettem és az ölembe tette a tálcát. Összeráncolt szemöldökkel néztem fel rá. Furcsán viselkedik.
- Minden rendben? - Kérdeztem rá.
- Persze kicsim. Örülök, hogy felébredtél. Hogy érzed magad? - Most beképzelem, vagy tényleg tereli a témát?
- Amm jól vagyok, csak fáj egy kicsit a fejem... - Lassan beszéltem, össze voltam zavarodva. És ami a legjobban fájt, hogy még csak meg sem csókolt mióta bejött a szobába.
- El fog múlni. - Monoton, robotos hang, nem néz rám.
- Mi lett végül az eredmény? Apámat lelőttétek?
- Egyél. Ki fog hűlni a reggeli. - Hátat fordított nekem, majd az ajtó felé sétált. Letaglózva lestem hátát. Most komolyan? Miről maradtam le?
- Zack. Kérdeztem valamit. - Kiáltottam utána mire ő megállt, de nem fordult felém. Keze már a kilincsen volt.
- Ha megetted pihenj még. Nekem van egy kis elintézni valóm, utána visszajövök. - Mire feleszméltem volna addigra már csak az ajtó csapódást hallottam és megint egyedül lettem hagyva.