Szőke hercegem fehér hajjal ✔️

18. rész

Egész nap fagyit zabáltunk, filmeket néztünk és videó játékoztunk. Akár mennyire próbáltam húzni az időt, végül még is elérkezett az este. Nagy sóhajtás után rá néztem Zack-re.

- Zack. Van valami nyugis hely nálatok kint? - Kérdeztem.
- Persze. A kertbe, van kint egy hintaágy. Az jó? - Javasolta.
- Tökéletes. Csak most kell a friss levegő. - Nagyon halkan beszéltem, csoda, ha meghallotta.
- Rendben, megértem. Csak arra szeretnélek megkérni, ne ijedj meg a kutyámtól. - Nézett rám még mielőtt kiléptünk volna a kertbe, a konyhában lévő hátsó ajtón keresztül.
- Szeretem a kutyákat. - Rántottam meg vállaim ő pedig egy bólintás kíséretében kinyitotta az ajtót majd kiléptünk a hűvös levegőre.

Már volt rajtam nadrág is, sőt, még pulóver is volt rajtunk.
Ahogy hallani lehetett az ajtó csukódását, tappancsok csattogása ütötte meg a fülemet mikor pedig megfordultam, előttem termett egy fehér dobermann. Leült elém és elkezdte csóválni a farkát én pedig megsimiztem a fejét.
- Miért fehér? - Néztem Zack-re aki mosolyogva figyelt ahogy dögönyözöm kutyusát. Ebből a fajtából nem láttam még fehéret.
- Albínó. Anya mesélte, hogy mikor apával ketten bementek a menhelyre rögtön kiszúrták őt, ahogy egyedül üldögél a sarokban. A többi kutya nem foglalkozott vele, félénk volt és magányos, enni is alig volt ereje, anyának valamiért rögtön én jutottam az eszébe. Utána néztem és nagyon ritka az mikor dobermann-ok között albínó születik, így különleges, főleg számomra. - Vizslatta csillogó szemekkel háziállatát, aki elkezdett rá ugrálni viszont rögtön, ahogy a gazdája rászólt abbahagyta.
- És mi a neve?
- Gyémánt. - Mosolygott rám miközben elindultunk a hangulatos kis hintaágy felé.
- Most komolyan a vezetékneved a kutyád neve? Hát nagyon kreatív vagy. - Ültünk le Gyémánt pedig lefeküdt a lábunkhoz.

- Na de váltsunk témát. Akkor...mesélsz? - Kérdezett rá óvatosan mire összehúztam magam és bólintottam majd fölnéztem a csillagos égre, hogy még csak véletlenül se teremtsek vele szemkontaktust.
- Tesóm nincs, a vér szerinti szüleimmel éltem a város túlsó felén. - Éreztem a kérdő tekintetét magamon, de én kitartóan kémleltem tovább a csillagokat.
- 11 évesen fedeztem föl magamon, hogy nem nagyon érdeklődök a lányok iránt, mikor pedig betöltöttem a 12-t, már biztossá vált, hogy....meleg vagyok. - Jézusom de nehéz erről beszélni. Érzem, hogy nem fogom kibírni sírás nélkül.
- Annyi évesen persze nem értettem miért érzem azt a fiúk iránt, amit a lányok iránt kéne Miért nézem meg azt egy fiún, amit egy lányon kéne. így mikor egyik nap hazaértem az iskolából, anyáék elé állva mondtam el mi van velem, mit érzek. Anya persze mindig megértett és mellettem állt így rögtön kijelentette, őt ez nem zavarja, én akkor is az ő kicsi fia maradok. - Nevettem föl az emlékre kicsit már könnyes szemekkel. Pedig még alig kezdtem bele.

- Apám eléggé iszákos ember volt és az nap is volt benne kellő alkohol. Az ő reakciója az volt, hogy elkezdett velem üvöltözni, az ő fia nem lehet buzi, meg még hasonlókat. Anya próbálta leállítani, de erre apám egy whisky-s üveggel fejbe vágta. Az üvegszilánkok szétcsikarták az arcát és belemélyedtek a nyakába és a fejébe. Nem élte túl. - Éreztem, hogy lefolyik az első könnycseppem így összezártam a szemem, Zack pedig elkezdte nyugtatóan simogatni a hátam, de nem szólt közbe.
- Jó pár hónapig kettesben éltünk tovább. Alig kaptam ételt tőle, folyton csak vert és ivott.
Egyszer mikor éppen a sarokban üldögéltem este, apám hazaállított, teljesen részeg állapotban. Elindult fel a szobámba én pedig sírva könyörögtem magamban, hogy ne csináljon semmit, de persze nem így történt. Mikor belépett a szobába, felráncigált a padlóról, rádobott az ágyra, levetkőztetett és...és... - Nem tudtam tovább mondani, mert kitört belőlem a zokogás. A mellettem ülő fiú átkarolva a vállam, húzott rá mellkasára, szipogásaimra Gyémánt is föltápászkodott, majd nyüszítve tette fejét a térdemre, ennek hála kicsit lenyugodtam Egy nagy levegő vétel után pedig folytattam.

- Egyik alkalomkor a sikításaimra átjött a szomszéd, vele együtt pedig egy rakat rendőr is. Lerángatták rólam az apám, aki az óta börtönben van, nekem pedig mivel már egy rokonom sem élt rajta kívül, vagy ha élt is a világ másik felén, így bedugtak egy árvaházba. Nem sok időt töltöttem el ott, mert magukhoz vett egy kedves házaspár. Így lettem átnevezve Eric White-ra. Előtte Lackwood voltam. Apámnak köszönhetően rettegek minden fajta érintéstől, mikor pedig a nevelő szüleim elvittek pszichológushoz, az megállapította, hogy Haptefóbiám van. Mindent elmondhattam az örökbe fogadóimnak, azóta őket hívom apának és anyának. Tudnak róla, hogy meleg vagyok, belementek, hogy csináltassak piercing-et, hogy a hajam rálógjon a szememre, hogy fölvegyek egy kissé depressziós külsőt, cserébe meg kellett ígérnem, hogy nem bántom magam.

Hópihét azért kaptam, mert nagyon sűrűn járnak el üzleti utakra és, hogy ne érezzem magam annyira egyedül, míg ők távol vannak.
Gimibe rögtön kiszúrtak maguknak Will-ék, 9. osztály óta minden nap suli után, szünetekben elkaptak, beráncigáltak egy kihalt folyosón lévő WC-be, vagy az utcán addig ütöttek, míg össze nem estem. Anyáéknak persze feltűnt, hogy kék-zöld foltokkal megyek mindig haza és mondták, hogy ha akarom, bemennek az igazgatóhoz beszélni vele, erről. De mondtam nekik, hogy majd én megoldom, mert ha az igazgatóbá' leszidja a fiúkat, csak jobban rám szállnának. Mikor már a teljes összeomlás szélén álltam, akkor karolt fel Kimberly, Adam és Brandon. Ők hárman vannak nekem csak barátok és megosztok velük mindent. Legalább is majdnem mindent. Amikor tudnak, megpróbálnak megvédeni mindenkitől, aki ártani akar nekem, de volt már rá példa, hogy valamelyik fiú is kapott pár ütést velem együtt. Aztán jöttél te és...Bumm. Ennyi. - Néztem le a fűre kissé elpirulva.

- Aszta. Hát...erre nem számítottam. - Kuncogott fel édesen.
- Tudom, hogy szánalmas vagyok és több mint valószínű, hogy ezek után már szóba sem akarsz állni velem, de te erősködtél, hogy meséljem el. - Vakartam meg a tarkóm.
- Eric. - Tette két ujját állam alá, ezzel arra kérve nézzek rá, amit meg is tettem. - Soha. Ismétlem, soha nem ítélnélek el. Nagyon szívszorító és fájdalmas múltad van, pont ilyenkor nem lehet téged magadra hagyni. És már egyszer elmondtam neked, de elmondom még egyszer. Én itt vagyok neked, akármi kell, szólj nyugodtan, vagy ha csak azt akarod, hogy valaki meghallgasson. Tudod a számom. - Kacsintott rám én pedig a még mindig folyó könnyeimtől eltekintve visszamosolyogtam rá.

- Zack.
- Hm? - Hümmögött vissza, jelezve, hogy figyel.
- A te szüleid tudják, hogy biszex vagy? - Kérdeztem. Csak elhúzta a száját majd kínosan tarkójára simítva nemlegesen megrázta a fejét.
- Tudják, hogy kicsapongó életem volt és több lányt is megfektettem, de azt nem, hogy ritkán bár kikezdtem fiúkkal is. - Zavarában az ujjain lévő gyűrűkkel kezdett el bíbelődni. Hát ez nehezebb lesz, mint gondoltam.
- Mi lesz nehezebb? - Nézett rám összezavarodva, mire a szám elé kaptam a kezem.
- Hangosan gondolkoztam? - Kérdeztem rá.
- Igen. - Nevetett föl azon az elképesztően mély mégis nyugtató hangján.

- Egy kérdés még. - Mutatta föl a mutató ujját mire én bólintottam, hogy rendben, figyelek.
- Miért lettél hirtelen olyan szomorú mikor Lisa megkérdezte, hogy hívhat-e Rick-nek? - Amilyen hirtelen jött a jókedvem, olyan gyorsan el is tűnt. Megint könnyek kezdték el szúrni a szemem, amik pár pillanat múlva le is folytak az arcomon, de lecsöppenni nem tudtak, mert Zack az ujjaival letörölte őket.
- Mert...mert anya...anya hívott így mindig. - Megint elkezdtem zokogni. Mióta megjelent Zack az életemben mintha többet sírnék.
- Annyira hiányzik. - Végszóra még az eső is eleredt viszont ezzel nem foglalkozva ültünk tovább a hintaágyon, egymást ölelve, miközben én kisírtam a lelkem. Annyira hiányzol anya. Miért nem vagy itt mikor a legjobban kellenél?