Szőke hercegem fehér hajjal ✔️

54. rész

Először is bocsánat, hogy ilyen sokára hoztam a részt :(( kicsit kicsúsztam az ütemtervemből
Viszont most itt vagyok! ^^ remélem mindenkinek tetszeni fog ♡

Nincs átolvasva, hibákért bocsánat

Eric szemszöge

Első gondolatom mikor magamhoz térek nem más, mint hogy borzalmasan fázom. Fejem hasogat, leginkább hátul a tarkómnál. Szemeimet próbálom kinyitni, de csak néhány nekifutás után sikerül. Látásom csöppet homályos, így pislogok párat. Sok mindent így sem látok, sőt rajtam kívül összesen egy vas szekrény van bent, melynek üveg ajtajai vannak, illetve egy led cső pislákol felettem az utolsókat rúgva. Észreveszek még egy rozsdás, ütött-kopott széket a sarokban és ennyi. Összeráncolom a szemöldökeim értetlenül és ekkor ér el hozzám a felismerés, amit eddig nem is vettem figyelembe. Kezeimet próbálom mozgatni, de olyannyira erősen vannak összekötözve mögöttem, hogy semmit nem érek el vele, csupán annyit, hogy a kötél a csuklómba vág, így sziszegve abba hagyom. A fapadlón ülök, körülöttem szintén fából készült falak, velem szemben egy elég masszívnak tűnő ajtó. Sóhajtok és hátra döntöm a fejem. Szóval elérte az a féreg, amit akart. Megkapott engem és valószínűleg most már végleg. Én egyáltalán nem akartam ezt. De nem volt más választásom, vagy én, vagy a Diamond család. Én pedig inkább tűröm ezt az egész poklot, minthogy szétszakítsak egy családot. Tudom, hogy Zack szenved. A karlánc újból lekerült rólam. Biztos vagyok benne, hogy találni fog helyettem mást, akit jobban fog szeretni és nem ennyire zűrös a múltja. Akinek oda tudja adni az ékszer másik felét. Mondhatjátok rám azt, hogy nem vagyok normális amiért mindig leveszem magamról, bármi is történik. Őszintén, tényleg nem vagyok normális. De így látom helyesnek. Félek, ha rajtam maradt volna, elszakítja és használhatatlanná teszi. Így pedig, hogy tudom, legalább biztonságban van, ad egy kis reményt, hogy talán még megmenekülhetek.

Lépteket hallok kintről, így fülelni kezdek. Férfi hangok szűrődnek be, amik túlontúl ismerősek. Megállnak az ajtó előtt és elkezdi valaki kinyitogatni rajta a zárakat. Hogy miért mondom többes számban? Mert vagy 2 percig mást sem lehet hallani, csak lakat, lánc és kulcs csörgést. Mikor végre kinyílt a nyílászáró, hirtelen semmit nem láttam. Majd beléptek ők. Elsőnek Will, majd Josh és végül Ő! A szörnyeteg megtestesítője. Éreztem amint végig fut rajtam az undor, a harag és a bosszúvágy. Ezek pedig fokozódtak bennem, mikor a legidősebb arcán győztes, mégis gúnyos vigyor jelent meg.
- És most mit fogsz csinálni? Halálra versz? Addig bántasz míg fel nem dobom a talpam? MÉGIS MIRE JÓ EZ AZ EGÉSZ? – Mire a végére érek teli torokból üvöltök. William már indulna felém, de Robert kiteszi elé a kezét, ezzel megálljt parancsolva neki.
- Őszintén megmondom neked fiam, semmit sem bánok, amit eddig tettem – Kezdett bele és elém guggolt, miközben a két másik fiú rágyújtva egy-egy szál cigire neki dőltek a falnak.
- Hogy a francba tudtál többször is megerőszakolni és elrabolni mikor szinte gyűlöltél, amikor megtudtad, hogy meleg vagyok?  - Kérdeztem rá arra, ami először az eszembe jutott. Foltokban már őszülő haját hátra simította és megtámasztotta állát a jobb tenyerén.
- Tudod az elején mikor megtudtam, hogy homokos vagy tényleg gyűlöltelek. Anyád bezzeg nem csinált semmit azért, hogy normális gyerek legyél, simán elfogadott téged…ilyennek – Kelt fel és elkezdett sétálgatni előttem, amit könnyes szemekkel néztem. – Tennem kellett valamit és ő pont rosszkor volt rossz helyen.

- Marhaság… - Köptem felé szemrehányóan, de egy tizedmásodperc alatt fordult felém és akkora pofont kaptam tőle, hogy fejem oldalra bicsaklott, szám pedig felszakadt.
- Szóval folytatom…Miután anyád nem volt már a képben, azt tehettem veled, amit csak akartam. Faszt akartál a seggedbe én pedig meg is adtam neked – Nevetett fel undorítóan míg a háttérben a két fiú csak csendben hallgatott. Gyűlölöm. Ezt az egy szót tudnám mondani mindegyikre.
- Egészen addig minden rendben is ment míg a te ordításodra ki nem hívták azokat a kurva zsarukat és rács mögé nem dugtak! – A végére már ordított, én pedig nem mertem a szemébe nézni, így a koszos földet fixíroztam.
- Minden egyes nap, amit ott bent töltöttem maga volt a pokol. Ezért hát elterveztem, hogy megszököm és bosszút állok. Hála a két fiúnak, akiknek fizettem, hogy hozzanak ki az erdőbe újból visszakaphattalak drága fiam… - Ereszkedett vissza elém és erőszakosan fordította maga felé a fejem.
- Csak hogy az a nyomorult Diamond és a kis csipet-csapata folyton ott volt, hogy megmentsenek. De egyre jobban magaménak akartalak…vissza akartalak kapni, hiszen valamivel ki kellett elégítsem a vágyaimat. Te pedig, ha nem is dalolva, de önként visszajöttél hozzám! – Fogott térdemre, mire undorodva próbáltam volna lelökni onnan, de rá kellett eszmélnem, hogy kezeim még mindig magatehetetlenül pihentek mögöttem a kötelek fogságában.
- Keresni fognak! Meg fognak találni, te pedig életed végéig a börtönben fogsz megrohadni! – Köptem felé a szavakat még mindig könnyes szemekkel. Dühösen fogott torkomra és szorítani kezdte.
- Keresni? Azt mondod keresni fognak? Drágám, úgy hoztunk ide, hogy előtte az összes kamerát használhatatlanná tetettem ezzel a kettővel. Soha a büdös életben nem fognak téged megtalálni – Húzta végig másik kezének mutató ujját alsó ajkamon, én pedig kapva a lehetőségen teli erőből ráharaptam.