46. rész

1.1K 92 29
                                    

Fogalmam sincs hogyan éltem túl. Éreztem, nagyon is éreztem, hogy ezt nem fogom kibírni. Szerintem meg is haltam. Mégsem találok arra a kérdésre választ, hogy ha meghaltam akkor most miért és hogyan tudom bámulni a szürke plafont, miközben a folyosóról beszűrődő kiabálásokat hallgatom. Fogalmam sincs miért van rajtam lélegeztető maszk, fogalmam sincs miért van rám kapcsolva 100 meg 2 különböző gépezet, fogalmam sincs miért vagyok infúzióra kötve. Bár az utolsó elég undorító tekintve, hogy piros színű lötyit nyomatnak belém és kétlem, hogy málnaszörp lenne. Le vagyok teljesen gyengülve és zsibog mindenem. Hirtelen kap el a fáradtság és hunyom le íriszeim.

Nem is kellett sokat várjak, rögtön bealudtam. Nem tudom pontosan mennyi idő is telhetett el, de mikor felébredtem már nem volt rajtam a lélegeztető maszk, sem tappancsok, vagy csipeszek. Egyedül az infúzió volt bekötve a bal könyékhajlatomba de szerencsére ez már átlátszó volt.
- Látom felébredt Eric. – Hirtelen rezzentem össze a hangra, ami mellőlem jött. Az ágy végében ott állt egy fehér köpenyes orvos, aki hol engem, hol a papírjait nézegette. Mikor jött ez be, hogy én észre sem vettem?
- Hall engem Eric? Fáj valamilye? – Kérdezgetett az orvos én pedig megráztam a fejem. Közelebb jött, megmérte a lázam, bele világított a szemembe és meghallgatta a tüdőm. Tett még fel kérdéseket, pl hogy hányingerem van-e, szédülök-e, kapok-e rendesen levegőt stb. De mindegyikre vagy bólogattam, vagy a fejemet ráztam. Nem akartam beszélni.

Indulásra készen állt a doki mikor kopogtak az ajtón. Azt hittem valaki a családomból lesz, de döbbenetemre egy első pillantásra ismeretlen nő lépett be. Oda állt az orvos mellé és halkan megbeszéltek valamit, majd felém fordultak.
- Nos Eric, az öngyilkosság gondolata, illetve megpróbálása nagyon súlyos gond. Így hát ide hívtunk neked egy pszichológust, hogy beszélgess vele és jobban legyél egy kicsit. A hölgy itt mellettem Victoria Olsen. – És ekkor csapott fejbe a felismerés. Ő Zack-ék keresztanyja. Ezért volt nekem annyira ismerős. De ahogy látom ő is felismert engem. Kedves mosoly jelent meg halványrózsaszín ajkain, de bármennyire is akartam, nem tudtam viszonozni.

Az orromig húztam a takarót és elfeküdtem a kényelmetlen ágyon. Victoria elhúzta a száját és az orvosra nézett, aki megingatta a fejét, sóhajtott egyet, majd végül magunkra hagyott kettesben a nővel. Mellém húzott egy széket amire le is telepedett, ám én nem tudtam a szemébe nézni.
- Hello Eric. Régen találkoztunk már. Emlékszel rám? – Kezdett el beszélni, ám én nem szóltam egy szót sem. Nem akartam beszélni, ugyanis, ha kinyitom a szám, mindig olyasmi jön ki rajta, amivel mindenkit megbántok. Némaságomra csak egy gondterhelt sóhajt hallat, de folytatja.
- Tudod kész csoda, hogy életben vagy. Mesélték a többiek, hogy történtek dolgok, amik miatt mindenkit eltaszítottál magadtól. Végül pedig meg akartad ölni magad. – Közbe akartam vágni. Azt akartam, hogy fejezze be, de hang mégsem jött ki a torkomon.

- Ugye tudod, hogy ezzel semmit nem értél el? Kedvellek Eric. Összeilletek Zack-kel. De egy kapcsolatba nem csak az kell, hogy össze tudjatok veszni, hanem hogy meg is tudjátok beszélni a nézeteltéréseket. Nem futhatsz el gyerekesen mindig a gondok elől. Beszélned kell mindenkivel ezek után. Mindenki aggódik érted, még úgy is, hogy csúnya dolgokat mondtál rájuk. Nem érdemelték ezt, csak azért, mert te nem tudtál dűlőre jutni magadban. Tudom, hogy benned most egy háború folyik. Az eszed harcol a szíved ellen. És ebben csak úgy győzhetsz, ha a szívednek engedsz! – Ezzel pedig felált a fehér székből és az ajtó felé vette az irányt. Miért érzem úgy, hogy igaza van? És mi ez a fájdalom a mellkasomban? Talán a bűntudat? Mielőtt Victoria kilépett volna a folyosóra megállt az ajtó előtt, de nem fordult felém, ám még egy utolsó monológot odaszúrt kegyelemdöfésként.
- Tudod miért kell a szívednek engedned? Mert Zack mentett meg. És ennyivel tartozol neki. – Végül elhagyta a szobát.

Szőke hercegem fehér hajjal ✔️Donde viven las historias. Descúbrelo ahora