Szőke hercegem fehér hajjal ✔️

27. rész

Ugorjunk egy kicsit. Mondjuk oda, hogy miután lement a híradó Zack gyorsan felkapart a kanapéról és kifutott velem a kocsijához, amibe beültetett az anyósülésre, majd átmenve a másik oldalra, bepattant a volán mögé.

Le voltam sokkolódva, mozdulni nem bírtam, csak lélegeztem és kész.
Kevin inkább úgy döntött kimarad ebből és inkább hazamegy, ha olyan lesz, a hangulat majd valaki elmeséli, neki mi folyik itt.

A három jómadár beült hátra, de még be sem csukták rendesen az ajtót, barátom már padlógázzal el is indult, mire mind az ülésbe süppedtünk.
A legelső könnycseppek utat törtek maguknak és arcomon folytak lefelé, kezeim pedig remegésbe kezdtek.
- Tarts ki picúr. Mindjárt otthon vagyunk. – Zack lassítás vette a kanyarokat, mi pedig dülöngéltünk jobbra-balra.

Mikor az ismerős ház elé értünk sofőrünk kiszállt majd megkerülve a kocsit nyitotta ki felőlem az ajtót és menyasszony pózban emelt ki az ülésből. Egyre jobban rázott a zokogás, amit egy idő után nem tudtam visszafogni így Zack mellkasába fúrva fejem próbáltam kicsit halkabb lenni, de nem nagyon jött össze. Levegőt alig kaptam, a sírástól bedugult az orrom így a számon keresztül kellett volna szednem azt, de az sem sikerült, inkább a le nem nyelt nyálam kezdett el kifolyni nyitott ajkaim között, de nem tudott érdekelni. Forgott velem a világ, remegtem, hányingerem volt, sípolt a fülem és fájt a fejem. Vagyis minden bajom volt.

Míg engem becipeltek az otthonomba addig 3 jó barátom készségesen követett minket. Ahogy beértünk az ajtón, hangosan csapták be azt a többiek; ha nem éppen egy pánikroham közepén lennék, még haragudnék is rájuk ezért.
Zack leültetett a fotelbe és elém guggolva fogta hatalmas mancsai közé az én kicsi kacsóimat, míg a többiek letelepedtek a kanapéra és aggodalmas szemekkel vizslattak.
- Már haza is jöttél kincsem? – Jött le anyum a lépcsőn nyújtózkodva, de mikor meghallotta zokogásom azonnal éber lett és kérdő egybe ijedt fejjel szaladt felénk majd ahogy ideért hozzám, lehajolt és amennyire tudott átölet én pedig tovább itatva az egereket öleltem vissza, elengedve így Zack kezeit.
- Drágám mi történt? Bántott valaki? Kérlek, Manó nyugodj meg és próbáld elmondani mi a baj. – Nyugtatott több-kevesebb sikerrel.
- M...Megh...Mhegthalálth.. – Nem tudtam értelmesen kinyögni mi a helyzet, de mikor megdermedt és hirtelen benne rekedt a levegő arra következtettem, hogy értette.

Még mindig engem ölelgetve és nyugtatva nézett a többiekre. Nem csak Zack de Adam, Brandon és Kim is tudnak a múltamról és elfogadnak. Az volt a feltétele, hogy barátok legyünk, ha nem lesznek titkaink. Így hát még anno bevontam őket is...
- Mrs. White kérem, mit csináljunk? Azt tudjuk és látjuk is, hogy pánikrohama van, de mivel tudnánk csillapítani? – Zack kétségbeesett hangja alig jutott el hallójáratomig. Ha anya nem tartana szerintem simán lefordulnék a fotelről is.
- Semmivel. Annyit tehetünk, hogy próbáljuk megnyugtatni és az hátha segít. Nagyobb baj nem lesz, maximum elájul a kimerültségtől. – Engedett el én pedig megragadva Zack pólóját kezdtem magam felé rángatni egy kicsit, hátha érti, mire gondolok. Azonnal felkelt guggolásból és beülve helyemre, megemelve engem ültetett féloldalasan ölébe. Én, pedig ha már a párja vagyok, simán megtehetem, hogy tovább zokogva és markolgatva a felsőjét temetem fejemet mellkasába. Kicsit összenyálazom pólóját, de cseppet sem érdekel. Majd ha őt zavarja,akkor  nekem adja.

Anya, amíg elvonul a konyhába egy teát csinálni nekem, addig Adam-ék halkan elköszönve tőlünk hazamennek. Szülőm közben behozza a frissen főtt nyugtató teám, de mivel én még mindig egy mellkasba vagyok temetkezve így leteszi a bögrét a dohányzó asztalra és hajamat kezdi birizgálni, míg Zack nagy tenyere a hátam cirógatja.
- Mi ez a hangoskodás? – Jön le apa is az emeletről, de mikor meglát minket, gyorsan ide is szalad hozzánk.
- Mi történt? Miért sír Eric? – Kérdezősködött.
- Majd később mindent elmondok, drágám csak had nyugodjon meg először. – Hárított anyukám.
- Mi az, hogy később? Itt zokog a fiunk egy másik fiú ölében, akit ráadásul nem is ismerünk és még Eric-nek is bevert, te meg képes vagy titkolózni előttem Laura? Pont most? – Lett egyre idegesebb a férfi.
- Richard ennek nem most van itt az ideje. Ne kérdezősködj, mindent szépen el fogok mondani, te pedig tudsz majd beszélni a vejeddel. – Na, ezt most nem mondhatja komolyan.
- Mi az, hogy a vejemmel? Hát ez kész vicc. Mikből vagyok én mindig kimaradva? – Ment ki bosszankodva apa a konyhába majd pár perc múlva egy szendviccsel a kezében settenkedett ki a helységből és egyenesen a lépcső felé véve az irányt visszament a hálószobájukba.

- Ne haragudj miatta, kicsit nyűgös. Nem szokott még ilyenkor felkelni. De visszatérve a témára. Miről is van szó pontosan? – Nem akartam hallani. Bár már láthatólag jobban voltam, zokogásom kezdett lecsillapodni és átváltani néhai szipogásba, a fejfájásom meg a hányingerem még kicsit megvan és már rendesen hallok, nem szédülök, de belülről teljesen össze vagyok törve. Zack másik kezével előügyeskedi zsebéből a mobilját majd kattintgatva rajta párat, tartja szülőm felé a készüléket, amiből pár másodperc múlva meg is hallom vér szerinti apám hangját, ahogy beszél a kamerába. Újra könnyesedik a szemem és jobban bújok barátomhoz, ki szorosan ölel még mindig.

- Jézusom. Miért történik mindez? Pont veled? – Suttogta anya és egy utolsót végigsimítva hajamon készül ő is itt hagyni minket.
- Vidd, fel kérlek a szobájába és próbáld elaltatni, bár nem valószínű, hogy ezek után tud majd rendesen pihenni. Lehet, felhívom a háziorvosunkat, hogy megint írjon ki egy gyenge altatót. De tudd, akármi történt, téged is mindig szívesen látunk itt. Richarddal ne foglalkozz. Előbb utóbb ő is meg fog téged kedvelni, csak most a kialakult helyzet miatt ilyen. Ha szeretnél, ma itt aludhatsz. Köszönöm, hogy vigyáztál és vigyázol rá. – Mondta halkan.
- Bármit megtennék érte. Ha kell még attól az állattól is megvédem. És köszönöm, hogy itt lehetek. Azok után is, hogy szegénykét bántottam. – Megint magát hibáztatja. Bár mondandója eleje jól esik, ha beszélő képes állapotban leszek, a második feléről még szót fogok váltani vele..
- Az nem a te hibád volt. Kényszerítettek. Emiatt nem haragudhatunk rád. – Hallottam a halkuló lépteket, amik egyszer csak megálltak.
- Ja és sokáig. Áldásom rátok. Legyetek boldogok és ne érdekeljen titeket mások véleménye.
- Köszönjük. – Nyomott puszit homlokomra Zack mire én már a sok sírástól kimerülve hunytam le szemeim, de elaludni nem tudtam. Nem mertem. Ezek után pláne.

2020.04.06.

21:55