21. rész

2.6K 163 8
                                    

Az út annyiból állt, hogy amíg mi hallgattuk a rádióból halkan szóló zenéket addig Adam azt ecsetelte, hogy az esti bulijára mennyi dögös csajt meghívott, mennyi pia lesz és társai. Eléggé fel volt pörögve, én pedig néha felnéztem a visszapillantóba, hogy vethessek egy pillantást Brandon-ra. Mikor viszont találkozott a tekintetünk csak egy pimasz mosolyra húztam a szám és el is néztem más felé. Elhatároztam magam, ha törik - ha szakad, beszélni fogok Kevin O'Brien-el, hogy jelenjen meg a ma esti bulin.

Mikor az autó leparkolt a suli előtt, mindannyian kiszálltunk és elindultunk befelé. Viszont az nem kerülte el a figyelmem, hogy a pokol4-es megint a falnál ácsorgott. Ám amint megláttak minket, rögtön elindultak ők is a bejárat felé, elég erősen kerülve velünk a szemkontaktust. Legalább is Zack-el.

Míg a többiek mentek tovább addig én kicsit lassítottam lépteimen, később pedig meg is álltam. Zack észrevéve ezt, értetlen pillantásokkal felém fordult, de csak megfogtam a csuklójánál a kezét és felemeltem szemmagasságomig, hogy vethessek egy pillantást a már kissé halványabban, de még látszódó sebhelyekre.
- Te voltál ugye? - Kérdeztem rá azt remélve, hogy bevallja.
- Mégis micsoda? - Húzta ki fogásomból a kezét és játszotta el, hogy nem tud semmiről.
- Tudod, miről beszélek. Verekedtél Will-el? - Néztem mélyen szemébe hátha ez kissé megpuhítja lelkét.
- És ha igen? Tudnia kell hol a helye. Senki nem bánthatja az én szemem fényét. - Puszilt rá orromra nem törődve a körülöttünk lévőkkel.
- De hisz nem is járunk. - Hajtottam le elpirult fejemet miközben egy teljesen nem ideillő témát ejtettem ki a számon, de már nem tudtam rajta változtatni.
- De járhatnánk. - Lépett közelebb, kezeit derekamra vezetve mire köhintettem egyet zavartan és inkább hátrébb mentem tőle, így kiszakadva erős karjai közül.
- Elkísérsz mosdóba? - Kérdeztem az ujjaim tördelve.
- Látom egyből a közepébe csapunk. Persze, induljunk. - Nevetett fel majd hirtelen összekulcsolva kezeinket kezdett el húzni be az ajtón, a fiú WC-k felé én pedig nevetve vállon csaptam a másik kezemmel.

Amíg ő megvárt a kézmosóknál addig elvégeztem a dolgom. Miután végeztem, éppen, hogy megfordultam, nyílt is az ajtó, majd belépett rajta az a személy, akivel váltani akartam pár szót a mai nap folytán. Vártam egy kicsit, hogy a többiek is jönnek-e vele, de csak ő volt egyedül. Odament ő is és én is a kézmosókhoz. Mikor észrevett minket kissé bátortalanul köszönt, ami eléggé meglepett, mert ha benne van abba a társaságba, ami majdnem minden alattuk lévő diákot bántalmaz, miért pont tőlünk fél? Felhúzott szemöldökkel néztem rá Zack-re aki viszonozva tekintetem rántott vállat, majd mindketten visszaköszöntünk. Már éppen ment volna ki mikor utána szóltam.

- Kevin. - Kissé megijedt a neve hallatán, de visszafordult felénk miközben árgus szemekkel figyelte, ahogy a velem lévő fehér hajú mellém sétálva átkarolja vállam.
- Igen?
- Estére van valami programod? - Tettem fel a kérdést nyugodt hangsúllyal mire mind a ketten furcsán néztek rám. Hát persze, Zack nem is tud a tervemről.
- Hát..szerintem nincs. Miért kérdezed? - Vakarta meg tarkóját.
- Tart ma az egyik haverom egy születésnapi bulit magának és arra gondoltam eljöhetnél. Persze csak te, a másik 3 tagot nem nagyon látjuk ott szívesen. - Halvány fogalmam sincs honnan volt annyi bátorságom, hogy kiejtsem ezeket a szavakat, de megfogadtam, hogy segíteni fogok a két idiótának összejönni. Nem lehetek puhány. Most nem.
- Igen hallottam a buliról. Adam tartja. Nem is tudom...Mit nyernék én azzal, ha megjelennék ott? Nem is nagyon szoktam alkoholt inni. - Vonta meg a vállát.

- Egy jó kis estét és talán párt magadnak. - Mielőtt megszólalhatott volna fojtattam. - Tudok róla, hogy bele vagy zúgva Brandon-ba.
- Ilyen feltűnő? - Pirult el kissé látványosan.
- Annyira nem. Viszont az igen, hogy az érzéseid viszonozva vannak, te pedig észre sem veszed. - Mosolyogtam rá ő pedig döbbenten tátotta el száját.
- Szóval azt mondod...én is tetszek Brandon-nak? - Én csak bólogatva közelebb léptem hozzá.
- És ha megjelensz a ma esti bulin, akkor a tervem következő részében megpróbállak titeket összehozni. - Csaptam össze kezeim.
- Nagyon köszönöm. - Lett sokkal boldogabb Kevin és már majdnem megölelt mikor is Zack egy hirtelen rántás kíséretében morogva magához húzott, amin jót mosolyogtam. Kis féltékeny.
- Ja. Persze. Bocsi. - Nevetett fel kínosan Kevin majd elkezdett hátrálni az ajtó fele. - Tényleg nagyon köszi. Az adósod vagyok. - Intett egyet felénk, majd miután mi is elköszöntünk tőle kirohant a helyiségből.

- Ez kedves gesztus volt tőled. - Puszilt nyakamba az engem ölelő, tettére viszont elég erősen megborzongtam, amin ő vidáman vigyorgott. Egyből megtalálta az erogén zónám.
- A barátaimért bármit. - Sóhajtottam és hátra döntöttem a vállának a fejem mert elkezdte lágyan szívogatni és csókolgatni a nyakam oldalát.
- Én nekem is van ám egy tervem, amit a bulira tervezek. Csak is neked. - Suttogta bőrömre rejtélyes hangon, de időm sem volt megkérdezni mi az, mert megszólalt a csengő nekünk pedig mennünk kellett Irodalomra.

*Időugrás*

Nem volt semmi különös azon kívül, hogy kaptam egy 5-öst irodalomfelelésre és egy 5-öst rajzra. Már letelt a napi 8 óránk és készülődtünk haza.

Meg volt beszélve, hogy engem haza dob kocsival Zack a többiek pedig hazagyalogolnak, Adam-nél pedig  találkozunk este 7-kor.

Kicsit még megálltunk a suli előtt beszélgetni.
- Jut eszembe Eric. Reggel úgy eltűntetek Zack-el. Kerestünk titeket össze vissza, de nem találtunk sehol. - Magyarázta Kim mi pedig összemosolyogtunk a piros szeművel.
- Bent voltunk a fiú WC-ben. - adtam a burkolt választ.
- Uuu és mit csináltatok? - Húzgálta a szemöldökét perverzen Adam, amin a szememet forgattam miközben nevettem egy sort.
- Semmi olyat. Összefutottunk Kevin-nel és beszéltünk pár szót. Mondta, hogy ő is jön a partyra. - Szemem sarkából láttam, hogy Brandon lesápadva néz ránk, fejben pedig tudom, hogy azt tervezgette, hányféle módon fog kinyírni.
- Szuper. Minél többen vagyunk annál jobb. - Pörgött fel megint a szülinapos.
- Pontosan. Na de akkor mi mentünk is. Majd a buliban találkozunk. Sziasztok. - Intettem egyet feléjük, Bran-nak pedig küldtem egy kacsintást mire ő csak végighúzta a mutató ujját a torkánál jelezvén „nekem végem". Nem nagyon foglalkoztam vele, megvártam míg Zack is elköszön és már lépkedtünk is a kocsi felé. Hát akkor kezdődjön a buli!

Szőke hercegem fehér hajjal ✔️Kde žijí příběhy. Začni objevovat