Robert Shwartzman-Russian Prince

824 33 0
                                    

"Nem." A fejemet rázva állok fel a nehéz székből amit olyan nagy lendülettel tolok ki magam alól, hogy hangosan dől el mögöttem és csapódik a csempézett padlóra. "Nem teheted ezt velem." A fejemet rázva mormolom a szavakat próbálva az arckifejezésem kordában tartani és nem mutatni a szülőm előtt, hogy mennyire is fájnak a szavai amelyek elhagyták az ajkait alig egy perccel korábban.

"Nincs választásod." Apám a fejét rázva szólal fel, egy aprót kortyolva a vörösborból ami az aranyozott pohárban pihen. Az ujjaim fájdalmas ökölbe szorulnak a testem mellett ahogy az ajtóban álló őrökről újra apámra siklik a tekintetem.

"Mindig van választásom." Halkan mormolom a szavakat míg az ujjaim a ruhám anyagába marnak. A csalódottság, a düh és a kétségbeesés hármasa gyorsan siklik végig a gerincemen nem engedve, hogy nyugodt fejjel átgondoljam az imént hallottakat. "Mindig volt választásom." Suttogva hagyják el a szavak az ajkaimat a könyörgő tekintetemet apám arcára vezetve aki egy pillantást sem vetve az irányomba helyezi a borospoharát az asztalra az ölében lévő szalvétával megtörölve a száját.

"Ezúttal nincs beleszólásod."

"Nem fogok hozzámenni egy olyan emberhez akit nem is ismerek!" Az asztalra csapva pillantok apám arcára nem foglalkozva az őrökkel és az időközben belépő pincérekkel és szakácsokkal. Némán várom meg míg az asztalon gőzölgő ételt eltüntetik és a desszertet szolgálják fel helyette. "Ha nem akarok hozzámenni akkor nem is fogok." A karjaimat összefonva a mellkasom előtt szólalok fel, egy apró lépést hátrálva amikor a szülőm a székéből felállva felém pillant.

"A saját néped érdekében kell így cselekedned!" A szavai hangosan verődnek vissza a falakról, elérve hogy összerezzenjek és behúzott nyakkal süssem le a pilláimat. "Te leszel az országunk királynője, a saját hazád érdekét kell figyelembe venned és nem azt, hogy te mit szeretnél!"

"Megígérted, hogy szerelemből házasodhatok." A szavak halkan kúsznak ki az ajkaim körül, miközben az íriszeim benedvesednek csipán annak a gondolatára, hogy valaki olyanhoz kell hozzámennem akit egyáltalán nem is ismerek. "Megígérted, hogy mindent meg fogsz tenni annak érdekében, hogy ne járjak úgy mint a nővérem."

"Az elsőszülött lányomat elveszítettem, téged nem foglak." A fejét rázva ül vissza a székére, az ujjait az arcára szorítva.

"Pedig igenis el fogsz, ha hozzáadsz az orosz herceghez." A karjaimat leengedve a testem mellé mormolom a szavakat próbálva visszatartani a kikívánkozó könnyeimet. "Megígérted, hogy egy olyan emberhez mehetek majd hozzá akit valóban szeretek." A könnyeim lassan folynak végig az arcomon ahogy a szavak megtörten hagyják el a remegő ajkaimat.

"Sajnálom." Apám a fejét rázva pillant el mellettem a sajnálat legkisebb jelét sem mutatva az irányomba. Az ujjaim fájdalmas ökölbe szorulnak a testem mellett ahogy lassan pillantok végig a szülőm érzelemmentes arcán és a nyugodt tartásán.

"Mikor döntötted el?" A fejemet oldalra döntve teszem fel a kérdést nem foglalkozva a felém vetett pillantásokkal és az apám törhetetlen kifejezésével. "Mióta tudod, hogy a szavak amiket minden nap elmondtál nekem nem többek mint egy adag hazugság?"

"Én vagyok a király!" A hangja erősen visszhangzik a teremben ahogy hirtelen szólal fel lassan felállva a székéből. "Nem kötelezettségem, hogy minden apró részletbe beavassalak." Az étkező kijárata felé indulva lép el mellettem amit összepréselt ajkakkal követek végig. "Néhány órán belül találkozol az orosz herceggel és kész!" Az ajtóból visszapillantva szólal meg.

"Azért adsz hozzá mert meg akarod védeni az országot, nem igaz?" A könnyeimet remegő ujjakkal törlöm le az arcomról próbálva figyelmen kívül hagyni a szívembe maró erős fájdalmas és a gyomromban lakó végtelen görcsöt. "Vagy magadat akarod védeni?" Az ajkaim megremegnek ahogy a szülőmhöz hasonlóan ellépek az asztaltól és a dupla ajtó irányába elindulok. "Minden tiszteletem a tiéd apám, de ne hidd azt, hogy el fogsz tudni menekülni előlük." Lassú léptekkel lépek el a férfi mellett a tekintetemet szigorúan az ajtón tartva.

𝘀𝗵𝗼𝗿𝘁 𝘀𝘁𝗼𝗿𝗶𝗲𝘀Where stories live. Discover now