Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
J A S M I N E
A könnyeim vízesésként folynak végig az arcomon, s onnan a padlóra csöppenve hagynak nedves foltot maguk után. Szívem ezernyi apró darabban próbál életben tartani – de túlságosan is nehéz -, túlságosan is nehéz folyamat ez.
- Ne tedd ezt, kérlek. – hangom halkan, s rekedten cseng, miközben a kézfejemmel próbálom letörölni a könnyeimet. Könyörgök. Szó szerint könyörgök neki. De őt ez nem hatja meg. – Kérlek Charles. Ne tegyél tönkre. – a fiú előtt – mindenféle becsületemet felrúgva – térdre rogyok, miközben az arcomat a tenyerembe temetve próbálom csillapítani a fuldokló zokogásomat. – Kérlek...
- Jasmine. – érzem ahogy ujjai a kezemre fonódnak, s lágyan fejti le azokat az arcomról. Lágyan letörli a könnyeimet az arcomról, majd ajkait a homlokomhoz érinti. – Annyira sajnálom. – érzem, ahogy egy könnycsepp – ami a szeméből csordult ki – a kezemre csöppen.
- Nem kell ezt tenned, kérlek, meg tudjuk oldani. – szánalmas könyörgésem sem hatja meg a fiút. Hiszen már eldöntött mindent. Eldöntötte, hogy szakítani fog velem. Eldöntötte, hogy tönkre fog tenni.
- Nem tudjuk, nem fogjuk tudni megoldani.
- Miért? Csak egy okot mondj arra, hogy miért nem... – a harag és a düh úrrá lesz rajtam, miközben durván rántom el magamat az érintése elől. Noha még nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy felálljak, Charles a karomnál fogva óvatosan felhúz, majd magához láncolva ajkaival a fülemhez hajol.
- Nem akarlak bántani, nem fogok erre válaszolni. – kiráz a hideg a szavai hallatán, s hosszú idő után most először nem a kellemes érzés miatt. A szavai mögött rejtőzködő fájdalom teszi.
- Már így is bántottál. Már így is ezernyi darabra törted a szívemet. Nem mindegy, hogy még többre töröd vagy sem? – a mellkasára csapva próbálom ellökni magamtól, ami csupán azért sikerül, mert ő ellép tőlem. – Szánalmas alak vagy Charles. Még normális ember módjára sem tudsz szakítani velem. Egy hazug és gyáva ember vagy. Mindig a jót és a csillogást mutatod az életedből mindenkinek, és még magadnak sem mered bevallani hogy mélyen, legbelül mennyire romlott ember is vagy valójában.
A fájdalom, a könyörgés és a megaláztatás után a düh veszi magát úrrá rajtam. Tudom, hogy nem szabadna bántanom őt, pont azzal, ami a legjobban fáj neki. De azt akarom, hogy ő is azt érezze, amit én. Érezze azt az ürességet, amit a szavai hagytak bennem. Érezze a szívembe maró fájdalmat, amit a tettei okoztak. Érezze, hogy mennyire fáj.
- Mondd el. – öklöm újra és újra lecsap a kemény mellkasára. Nem érdekel, hogy mennyire minősít bolondnak vagy őrültnek. Már nem érdekel.
- MERT MÁR NEM SZERETLEK. – szavai hallatán lefagyok. Ujjaim elernyednek, s a testem mellé hullik a kezem, amivel eddig a fiú mellkasát ütöttem.
