Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Kezdtem megnyílni, és ez megrémített. Sosem volt bajom azzal, ahogy rám nézel. Sokkal inkább azzal, amit érzek, amikor rám nézel: olyan dolgokat érzek, amiket nem lenne szabad, amiket nem hagyhatok eluralkodni magamon. *Ugyanakkor... még soha semmi nem volt olyan rossz érzés, mint amikor már nem néztél rám.* - Penelope Ward
//12. április 2018//
Az ablak keretének dőlve figyelem az égen elterülő sötét felhőket. A kezeimre húzott pulóver ujjain is érzem a gőzölgő teámnak a melegét, amitől megborzongok. A szél óriási erővel mozgatja a fák ágait, s minden apró dolgot felkap a levegőbe, melyet méterekkel távolabb ejt le. Visszavezetem az égre a tekintetemet, s egy apró mosollyal az ajkaimon figyelem a sötét felhők között végigcikázó aranyló villámokat, melyeket egy-egy mennydörgés követ. A vihar által kiürült utcát, egy autó fényszórója zavarja meg. Abban a pillanatban, amikor az autó leparkol a lakás előtt, egy óriási villám cikázik át a város felett, melyet egy hangos mennydörgés követ, s az eső először lassan kezd esni, majd pillanatokkal később zuhogni kezd.
Elbambulva figyelem az eső által alakított függönyt, amin alig lehet átlátni. Még az utcai lámpa fényét is alig lehet kivenni ebben a nagy viharban. Fogalmam sincs, hogy miért de imádom a viharokat. Kiskoromban mindig féltem – bár melyik gyerek nem? -, de mára már élek-halok értük. Egyszerűen megnyugtat. Egy apró vihar képes megváltoztatni mindent. Csupán egyetlen kis eső képes romba dönteni az emberek terveit. De akár az ellentétét is elérheti.
Egy óriási viharnak köszönhetem, hogy megismerkedtem életem szerelmével. A fiatal fiúval, aki nem hagyott egyedül. Ő aki nem mozdult mellőlem, s amikor úgy érezte, hogy a bizalmamba férkőzött segített nekem. A fiatal spanyol focista – aki épp az emeletre tart – gyökeresen megváltoztatta az életemet. Amiért borzasztóan hálás vagyok neki.
Nem tudom neki eléggé megköszönni, hogy kiszakított a – fiatalkorom ellenére – a szürke, dolgos hétköznapjaimból. Tizennyolc évesen költöztem Madridba az egyetem által. De a tanulás mellett keményen kellett dolgoznom, hogy eltartsam magamat és fizethessem a plusz költségeket; habár szerencsére ösztöndíjjal jutottam be az egyetemre.
- Szia. – Marco halkan szólal meg, majd óvatosan, mögém állva átkarolja a derekamat.
- Szia. – ajkaimra egy őszinte, szeretetteljes mosoly húzódik, s óvatosan megfordulok az ölelésében. Az eddig a kezemben tartott bögrémet leteszem a mellettem lévő ablakpárkányra, majd mindkét kezemet a borostával fedett arcára simítom. Lecsukott pillákkal hajolok közelebb hozzá, majd lágyan érintem az ajkaimat az övéihez. – Gyönyörű gólt lőttél. – lassan nyitom fel a szemeimet, majd az ő íriszeibe pillantva szólalok meg újra. – Borzasztóan sajnálom, hogy nem lehettem ott; veled. – csalódottan hajtom a fejemet izmos mellkasára, majd mindkét kezemmel átkarolom a derekát, s minél közelebb húzom magamhoz.
