Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Amikor Charles Bakuból hazatérve mindenféle magyarázat nélkül fél térdre ereszkedve megkérte a kezemet a felhők fölött voltam – nem egy, nem kettő és nem is három méterrel – több ezer kilométerrel. A szívem csordultig töltődött a fiú iránt érzett szerelemmel, ezzel nem hagyva helyet semmi másnak. Hisz mégiscsak, ha egy lányt eljegyzi a szerelme aki mellett elképzelte a jövőt, csak őt fogja szeretni és csak körülötte fognak járni a gondolatai.
Charles egy gyönyörű gyűrűt választott, mely már lassan egy hónapja díszíti az ujjamat. Akárhányszor rápillantok, ajkaimra egy boldog mosoly húzódik, és a szívem nagyot dobban a látványára.
Noha az örömünket megosztottuk a családtagjainkkal, mégsem azt a visszajelzést kaptuk amire vártunk. Noha nem arról van szó, hogy egyáltalán nem örültek neki, csupán nem tetszik nekik, hogy már ilyen fiatal jegyben járunk. Bárhogy magyaráztuk – leginkább az én szüleimnek -, hogy még nem akarunk összeházasodni, nem akarták megérteni a kész tényeket. Charles családja egy fokkal könnyebb eset volt, mivel a kezdeti sokk után, gratuláltak de a lelkünkre kötötték, hogy a következő bejelentés ne az legyen, hogy gyereket várok.
Sokáig bizakodtam abban, hogy a sajtó, és a rajongók nem fogják azonnal kiszúrni a gyűrűt, azonban csalódnom kellett. Nem telt el egy teljes hét, máris teli volt az összes létező közösségi média azzal, hogy az újonc Ferrari pilóta eljegyezte a barátnőjét alig egy év járás után. A néhány pozitív, és kedves komment mellett, nagyon sok negatív hozzászólás és reakció is érkezett, melyek inkább engem viseltek meg.
Soha nem értettem, hogy az emberek – akik egyáltalán nem ismernek minket -, milyen alapon írnak véleményt a kapcsolatunkról és milyen alapon írják le azt, hogy nincs is meg az a szerelem kettőnk között? Semmit sem tudnak, mégis mindenbe beleütik az orrukat, ami egy idő után – főleg ha a média előszeretettel boncolgatja a kapcsolatotokat – nagyon idegesítő és zavaró tud lenni.
Az eljegyzés óta egyszer sem jelentünk még meg együtt hivatalos eseményen. Én nem kísértem el őt Barcelonába, míg ő nem jött el velem az unokatestvérem esküvőjére. Nem véletlen nem jelentünk meg együtt tudjuk, hogy az újságírók azonnal letámadnának ahogy együtt kilépnénk a lakásunk ajtaján.
De ma ez elkerülhetetlen. Péntek révén, szabadedzésnek kellene lennie – de nem Monacóban – ma sajtónap van, amit őszintén szólva senki sem szeret. De ezek után, este a királyi család által rendezett bál lesz, melyre Charles is hivatalos és én el fogom kísérni. Ma este lesz az első hivatalos szereplésünk az eljegyzés óta.
- Mon amour? – Charles hangjára azonnal felkapom a fejemet. Ajkaimra egy mosoly húzódik ahogy a tükrön keresztül megpillantom. Boldogságtól csillogó szemekkel fordulok meg, s sietős léptekkel szelem át a kettőnk között lévő távolságot.
- Hiányoztál. – lábujjhegyre állva vetem át a karjaimat a nyaka körül, s vonom szoros ölelésembe. Arcomat a nyakába temetem, miközben beszippantom szédítő illatát, ami még a nap végén is belengi a teret, ahova csak belép. Lehunyt pillákkal élvezem, ahogy meleg tenyere a hátamra siklik, és lágyan simogatni kezdi a bőrömet. Ajkaimmal egy lágy csókot hintek a nyakára, amitől egy pillanatra összerezzen. Mosolyogva emelem fel a fejemet, majd a kezeim közé fogva az arcát egy csókot nyomok telt ajkaira. Charles mosolyogva viszonozza az összes csókot, míg ujjaival a derekamba mar.
