𝘀𝗵𝗼𝗿𝘁 𝘀𝘁𝗼𝗿𝗶𝗲𝘀

Jack Avery-Better

"Did things get better?
Or did we get used to it?"

Luca sosem tartotta magát szerencsésnek. Sőt ha lehetséges épp az ellenkezője volt annak. Mindig lekéste az utolsó buszt. Mindig egyetlen ponton múlott, hogy jobb jegyet kapjon a legfontosabb vizsgákon. Mindig néhány milliméteren múlott, hogy a mellette elszáguldó autó ne csapja rá az úton álló koszos vizet. Fiatalkorában nehezen fogadta el a tényt, hogy soha semmi sem jött össze neki. El akart menni egy koncertre? Épphogy nem tudott jegyet venni. El akart menni a moziba? Az előtte lévő vette meg az utolsó jegyet.

Boldog akart lenni élete szerelmével? A fiú inkább a legjobb barátnőjét választotta.

Amikor a legjobb barátnője és az a bizonyos személy akit élete legnagyobb szerelmének tartott elárulták őt a zenébe temetkezett. Nem érdekelte, hogy mit hallgat a lényeg, hogy elnémítsa a hangosan kavargó gondolatait melyek az őrületbe kergették.

Egy napon azonban rábukkant egy bandára. Egy bandára amiről még egyszer sem hallott. Fogalma sincs arról, hogy kik ő és honnan származnak. Az egyetlen biztos pont az öt fiúval kapcsolatban az volt, hogy a zenéjük a szívéig hatolt. Úgy érezte életében először, hogy az öt számára teljesen ismeretlen fiú csak neki írják a dalokat. Hogy csak neki énekelnek.

Akkor abban a pillanatban a szobája sötétjében, a laptopjával az ölében órákon keresztül kutakodott a banda után. Az összes létező zenéjüket meghallgatta. Az összes tagra rákeresett és próbálta memorizálni a velük kapcsolatos információkat. Az összes koncertvideót megnézte, s mire a Nap korai sugarai elkezdték bevilágítani a szobáját addigra mindent megtudott a kedvencévé vált bandáról.

Hosszú napokon keresztül megállás nélkül hallgatta a zenéjüket. Boldogan nézte a közösségi oldalakra közzétett posztokat. Megállás nélkül pörgette a fanoldalak bejegyzéseit.

S mint minden lánynak Lucának is sokáig megvolt az ideálja. Azonban a csúnya hátba szúrás miatt úgy érezte, hogy soha többé nem akar egyetlen fiút sem az életébe. De egyszer csak azt vette észre, hogy az egyik bizonyos tag közösségi oldalát fürkészi hosszú órák óta. Az a bizonyos tag hosszú idő után elérte, hogy a lány szíve kihagyjon egy ütemet és a levegő a tüdejében rekedjen.

Jack Avery a fiú aki a tudta nélkül gyógyította meg a lány darabokban heverő szívét. A fiú aki csupán a zenéjével segített a lánynak rádöbbenni arra, hogy ami vele történt az nem az ő hibája volt.

Néhány hónap után azonban Luca egy váratlan pillanatban találkozott azzal a két személlyel akiket a legszívesebben kitörölne az emlékezetéből. A lány akit a legjobb barátnőjének nevezett hosszú éveken keresztül és a fiú akit élete legnagyobb szerelmének tartott hónapokig. Luca nem mutatta feléjük, hogy mennyire is fáj neki - még mindig - az árulásuk. Egy hamis mosolyt húzva az ajkaira köszöntötte az egymást ölelő párt, s a gyomrában fájdalmas görccsel de váltott is velük néhány szót. Erőt vett magán, s még akkor sem sírta el magát amikor az utolsó hazafelé vezető buszt lekéste és a szakadó esőben kellett hazatérnie.

Csak akkor engedte meg, hogy a forró könnyei végigszánkázzanak az arcán amikor felért a szobája falai közé. Akkor engedte meg magának, hogy összetörjön. Hogy úgy sírjon mintha nem lenne holnap. A szívébe maró fájdalmat még a kedvenc bandája sem tudta könnyíteni. Még a kedvenc tagjának a lágy hangja sem tudott könnyíteni a lány fájdalmán. Még a gondolat, hogy hamarosan - ha a sors is úgy akarja - akkor élőben láthatja a kedvenc bandáját.

Abban a pillanatban amikor becsukódott mögötte az ajtó úgy érezte, hogy mindent elvesztett. Úgy érezte, hogy az a bizonyos találkozás azzal a két személlyel nem csak a szívét törte össze hanem az új dolgokba fektetett hitét is. Elég volt csupán egyetlen találkozás, hogy a szíve újra darabokba törjön. Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy rádöbbenjen az öt fiú nem lesz mindig mellette - képletesen legalább is. A lánynak rá kellett döbbennie, hogy annak ellenére, hogy mennyit segített neki az öt fiatal fiú zenéje, mégsem volt elég.