Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Freya Davina Hernándéz
2017. május 30.
A konyhapultnak támaszkodok. Egy nehézkes sóhaj tör fel belőlem. A konyhaasztalnál ülő férfire vezetem a tekintetemet, s az lassan tovább siklik a földön elterülő üvegszilánkokra. Az arcomon végigperegnek a könnyeim, s már nem is próbálom elrejteni a férfi elől. Szipogva hajolok le s szedem össze az üvegszilánkokat vigyázva, nehogy megvágjam magamat.
A férfinek eszébe sem jut, hogy milyen szinten megbántott. Sőt teljesen a mélybe taszított, s óriási erőlködések árán tudnék onnan kimászni. Évek óta együtt élünk. Szinte mindennap összekaptunk valamin, de sohasem fajult el idáig a dolog. Azok csak ilyen kisebb civakodások voltak – ezzel ellentétben.
Az első két évben teljesen elkábított a rózsaszín köd. Nem tudtam megkülönböztetni a valóságot az álomtól. Mert igen, álomvilágban éltem a tökéletes férfivel magam mellett.
A harmadik évben összeköltöztünk, s még jobban ellepte az elmémet a szerelem. Akkoriban voltam a legboldogabb. Mindkettőnk karrierje szépen ívelt felfelé, s ezek mellet még egymásra, s a barátainkra is jutott időnk.
A negyedik évben egy számunkra óriási tragédia miatt elhidegültünk egymástól. Alig voltam két hetes terhes, amikor az egyik edzésére sietve meglöktek a riporterek, s elvetéltem.
Az ötödik évben még mindig fényesen élt bennünk a gyász fekete leple. Akkoriban egy kósza érintés sem esett meg közöttünk. Se egy ártatlan csók, egy kézfogás. De még egy szeretlek sem.
A hatodik, vagyis a mostani évben, minden megváltozott. Év elején valamilyen csoda folytán újra közelebb kerültünk egymáshoz, s nem menekültünk az érintések s az érzések elől. Már odáig is eljutottunk, hogy megkérte a kezemet, s lassan egy hónapja a menyasszonya vagyok. Ez a felfogás az én szemszögemből egy teljes napja megváltozott. Képtelen vagyok elhinni, hogy az a száj, amivel engem csókolt oly sokszor, s oly szerelmesen tegnap este egy másik nő ajkait kényeztették. Az a kéz, ami mindentől megvédett tegnap este egy más nő kezét szorongatta.
Azóta a nap óta egyetlen szó lebeg a szemem előtt; megcsalt.
Nem voltam elég jó neki. Egy másik nő karjaiba menekült ahelyett, hogy megbeszélte volna velem a dolgokat. Bár mi tagadás Ő sohasem a szavakról volt híres a párkapcsolatai során, hanem a tettekről. S nekem ez épp elég. Megvilágosított arról, hogy már nem vagyok elég jó parti számára. Lehet, hogy sosem voltam, s csak pusztán kedvtelésből volt ennyi időn keresztül mellettem. Mert mégis melyik férfi ne örülne annak, ha egy nő várná otthon, meleg étellel, s bármikor az ágyába bújna?
Az utolsó szilánkot is kidobom a szemetesbe. Milyen ironikus. Mintha a saját szívem darabjai landoltak volna a kukában. A férfi még mindig az asztalnál ül, s minden mozdulatomat figyelemmel kíséri.
