𝘀𝗵𝗼𝗿𝘁 𝘀𝘁𝗼𝗿𝗶𝗲𝘀

George Russell-Comfort

A kockás zászlót meglátva csalódottan állok fel a helyemről, s egy utolsó pillantás nélkül lépek ki a Mercedes garázsból. Az ujjaim ökölbe szorulnak a testem mellett ahogy átsietek a Paddock túloldalába, a Mercedes motorhome irányába. Körülöttem óriási felfordulás veszi a kezdetét, ahogy mindenki a futam utáni interjúkra kezd el felkészülni. Szinte magam előtt látom George csalódott arckifejezését, s ha lehet a tudat még jobban elszomorít, hogy egymás után többször is el kell mondania ugyanazt ami a versenyen történt. George egy nagyon kiegyensúlyozott és magabiztos egyéniség, de mint mindenkinek neki is van egy sebezhető, gyenge oldala.

Az utóbbi két év nem volt a legegyszerűbb számára. Bármennyire is imádja a jelenlegi csapatát, és bármennyire is hálás amiért a királykategóriában vezethet, hiányzik neki a valós versenyhelyzet; amit most megkapott. Az élet óriási lehetőséget adott a fiúnak, de el is vette tőle azt.

George az utóbbi pár napban egyszer sem állt úgy a dolgokhoz, hogy minden menni fog neki. Mindig azt hajtogatta, hogy örül ha pontot tud szerezni a csapatnak és saját magának. Egyszer sem szállt el önmagától, amikor a két első szabadedzést is megnyerte. Még csak meg sem fordult a fejében, hogy esélye lenne a győzelemre. S attól függetlenül, hogy nem mondta ki a szíve mélyén azért reménykedett abban, hogy ez a futam megfelelően alakul majd a számára.

De csalódnia kellett. A reális énje tudta, hogy túlságosan is sok tényező állhat a győzelem útjában, azonban az álmodozó énje bízott abban, hogy egy csoda folytán megkaparinthatja élete első F1-es futamgyőzelmét.

És ez talán jobban a padlóra küldi őt mint bármi más.

A fiú öltözőjébe belépve, egy nagy sóhajt követően dőlök le a sarokba felállított kanapéra, a telefonomat az ujjaim közé véve. Félve nyitom meg a közösségi oldalaimat tudva, hogy mindenhol a barátom szerencsétlen futama fog szembejönni velem. Az első kép után úgy döntök, hogy kikapcsolom a telefonomat, s próbálok fejben felkészülni arra, hogy megfelelően támogathassam a barátomat.

Tudom, hogy nem lesz egyszerű menet. George ritkán mutatja ki az érzelmeit, és leginkább jó mélyre eltemeti őket, s amikor már túl sok csak akkor szakadnak ki belőle. Szóval, ha nem fog azonnal beszélni a történtekről, akkor akár hetekig magában fogja tartani a sérelmeit, ami egyikünk számára sem ideális.

A gondolataim hangos menetéből az ajtó nyitódása szakít ki. Lassan emelem fel a fejemet, az íriszeimet végigvezetve a fiú fekete overállba öltöztetett testén. Kétségbeesetten keresem a szemkontaktust a barátommal ő azonban egy rövidke pillantást követően elfordul tőlem. Nagyot sóhajtva túrok a tincseim közé, némán követve a fiú minden mozdulatát.

Minden szó nélkül nézem végig, ahogy lerángatja magáról a sötét overállt, majd cseréli át azt a farmer nadrágjára és a Mercedes logóval ellátott fehér pólóra. A levegő egyre feszültebb lesz körülöttünk, miközben George hihetetlen gyorsasággal pakolja össze a dolgait a hátizsákjába, semmit sem hagyva maga után.

"Jössz?" A fiú hangja rekedten cseng, ahogy az ajtó mellől halkan szólal meg. Egy aprót bólintva állok fel a kanapéról a táskámat a vállamra téve, s a telefonomat az ujjaim közé véve. George a kezében tartott pulóvert a kezembe nyomja ahogy kilépek előtte a szobából, s az anyagot szinte azonnal magamra is kapom.

A szívem egyre hevesebb ütemben kezd pulzálni ahogy egyre közelebb kerülünk a motorhome kijáratához. George egy pillanatra megáll beszélni valakivel, amit én türelmesen megvárok az ajtó mellett.

Némán hagyom, hogy George a derekamnál fogva óvatosan toljon ki az ajtón. Ahogy kilépünk az éjszakai hűvös időjárásba George a derekamat elengedve összefonja az ujjait az enyémekkel miközben a lehető legközelebb von magához. Egy lágy mosollyal az ajkaim körül pillantok fel az arcára, miközben egy aprót szorítok a kezén jelezve neki, hogy én mellette vagyok.

Hogy mindig mellette leszek.

Abban a pár évben amióta egy párt alkotok a fiúval már megtanultam, hogy teljesen fölösleges időpocsékolás rávenni őt arra, hogy magától kezdjen el beszélni. Már megtanultam, hogy ha úgy érzi akkor majd ő kiadja magából a kétségeit és az érzéseit.

Most azonban egy pillanatra elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy valóban hagynom kellene-e, hogy előbb magában őrlődjön ki tudja mennyi ideig, mielőtt teljesen besokallna.

A pálya és a szálloda közötti utat teljes némaságban tesszük meg, miközben mind a ketten a gondolatink tengerébe mélyedünk. Minden vágyam lenne ha George kiadná a szívét nyomó érzéseket, de mindemellett ráerőltetni sem akarom a dolgokat.

"George?" A szobába belépve halkan szólalok meg. A fiú lassan vezeti az irányomba az íriszeit amitől a szívem szinte ketté hasad. A kék íriszei a könnyeitől csillognak ahogy az ágy szélére lerogyva a tenyerébe temeti az arcát. A táskámat a földre dobva sietek a fiú mellé, majd magamhoz ölelve nyújtok neki egy kis vigaszt.

George ujjai erősen ölelnek magához, s szinte biztos vagyok abba, hogy a nyomai holnap meg fognak látszódni a bőrömön de jelen pillanatban semmi más sem érdekel csak az engem szorosan ölelő fiú.

"Minden rendben." Halkan mormolom a szavakat, próbálva elérni, hogy George felnézzem az arcomra. Nagyot sóhajtva térdelek fel az ágyra, majd a karjaimat a fiú vállaira simítva foglalok helyet az ölében, szorosan magamhoz ölelve. "Borzasztóan büszke vagyok rád." A fülébe súgom a szavakat, miközben lágyan simítok végig a haján és a nyakán.

A szívem szakad meg, ahogy meghallom a fiú halk szipogását, majd ahogy megérzem a meleg könnyeit a nyakamon, az én íriszeim is benedvesednek.

"Minden tőled telhetőt megtettél, George." Az ujjaim közé véve az arcát érem el, hogy az íriszeimbe pillantson. "Nem a saját hibádból vesztetted el az első helyet. Teljesen fölösleges ezért magadat hibáztatnod." George szólásra nyitja az ajkait amit azonban egy aprót fejrázással némítok el. "Tudom, hogy magadat hibáztatod, ennyire azért már ismerlek." Halkan felnevetve törlöm le a fiú meleg könnyeit az arcáról. "Most bebizonyítottad az egész világnak, hogy tökéletes versenyző vagy. Megmutattad mindenkinek, hogy mire vagy képes, és hidd el nekem, senki sem úgy fog ezekre a pillanatokra emlékezni, hogy te rontottál el mindent. Úgy fog megmaradni mindenki emlékeiben ez a verseny, hogy George Russell bebizonyította, hogy helye van az egyik Mercedesben."

Mosolyogva pillantok a fiú arcára, boldogan figyelve ahogy az ajkai egy lágy mosolyra húzódnak.

"Mindenki borzasztóan büszke rád, Georgie." Mosolyogva mormolom a szavakat, egy apró puszit hintve az arcára.

"Szeretlek."

"Nagyon szeretlek." Boldogan hagyom, hogy George az ajkaimra simítja a sajátjait, egy lágy csókban részesítve. Az ujjaim az arcáról visszasiklanak a hajába, miközben George ujjai a pulóvere alatt megtalálja a bőrömet.

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő után szakadunk el egymástól, de ahogy a fiú szerelemtől csillogó íriszeibe pillantok boldogan ölelem őt magamhoz. Érzem ahogy George lassan áll fel az ágyról, amitől én hihetetlen gyorsasággal fonom a lábaimat a dereka köré, nem akarva még elengedni őt.

Tudom, hogy még egy ideig bántani fogja őt ez az egész helyzet, de abban is biztos vagyok, hogy hamarosan túl fogja magát tenni a helyzeten amikor ő maga is belátja, hogy minden tőle telhetőt megtett a győzelem érdekében.

George Russell erősebben és magabiztosabban fog jövőhéten a versenypályára hajtani, abban a tudatban, hogy bebizonyította az egész világnak, hogy biztos helye van az autóversenyzés királykategóriájában.

A mai futam után, mindenki tudja, hogy George Russell a jövő világbajnoka.