𝘀𝗵𝗼𝗿𝘁 𝘀𝘁𝗼𝗿𝗶𝗲𝘀

Robert Shwartzman-Russian boy with a Ferrari

A sötét íriszeimet a szürke szinte fekete felhőkből lágyan lehulló hófehér pelyhekre vezetve döntöm a fejemet az ablak üvegének. Az ujjaim lágyan fonódnak a kezemben tartott forró bögre köré, míg az íriszeim lassan siklanak a szemben lévő ház elé leparkoló Ferrari-ra. Az ajkaim lágyan elnyílnak egymástól, míg a szívem hevesebb ütemben kezd pulzálni, ahogy a gyomrom görcsbe ugrik. Tisztán emlékszek a napra, amikor először találkoztam a fiúval. Emlékszem az érzésre amit csupán a fiú egyetlen tekintete váltott ki belőlem. Minden jó pillanatára emlékszek, de ezek mellett minden rosszra is. Emlékszek a szüleim mérges tekintetére, amikor meglátták az egyetlen lányukat kiszállni az autóból. Emlékszem a rideg viselkedésükre amit a fiú kapott.

A hidegtől átfagyva lépek ki az egyetem kapuján, a kapucnimat azonnal felrakva a hajamra amikor az égből lehulló sűrű pelyhek azonnal átnedvesítik a tincseimet. Gyors léptekkel hagyom el az épület területét imádkozva azért, hogy az utolsó busz nem érkezett hamarabb és hagyott itt. Egy csalódott sóhaj hagyja el az ajkaimat amikor az utcába befordulva megpillantom a távolodó busz alakját. Az ujjaim fájdalmas ökölbe szorulnak a zsebemben ahogy a menetrendet átolvasva majd az órára tekintve rájövök, hogy valóban az utolsó busz hajtott el az orrom előtt. Alapjáraton már rég felhívtam volna valamelyik szülőmet, hogy jöjjenek el értem, de még mindig az elmémben visszhangoznak a reggel felém intézett szavaik miszerint ma egész nap az irodában lesznek, és ha szerencséjük van akkor csak kora este fognak hazaérni.

Az egyetemhez legközelebbi szupermarketbe belépve melegedek fel egy kicsit, majd egy padra leülve pörgetem végig a kontaktjaimat reménykedve abban, hogy valaki el tud jönni értem. Csalódottan ejtem a telefonomat a táskám mélyébe, ahogy az ötödik hívást követően is nemleges választ kapok. Fuvar híján úgy döntök, ha már a bevásárlóközpontban vagyok, akkor hasznossá teszem az itt töltött perceimet, vagy óráimat és beszerzek néhány dolgot.

Alig egy óra elteltével megunom a fölösleges köröket amiket a boltokban teszek és inkább elhagyom az áruház épületét. Az ajkaimat egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el amikor a szabadba kilépve észreveszem, hogy elállt a havazás, azonban a rövid idő alatt lehullott hó sok kihívást jelent. Első gondolatként hívhatnék egy taxit de nem szívesen költeném el a spórolt pénzemet egy hazaút miatt.

Az íriszeim akaratom ellenére siklanak a bejárattól nem messze, büszkén parkoló piros színben pompázó Ferrari irányába. A lábaim maguktól indulnak el a sportautó irányába időt sem hagyva az elmémnek, hogy ellenkezni kezdjen. A kocsi mellett lefékezve nagy szemekkel pillantok végig az autó hosszán, irigyelve annak a tulajdonosát. Noha még csak alig egy éve szereztem meg a jogosítványomat, nem szívesen használom azt. Egy év alatt csoda ha ötször a volán mögé ültem, azonban sokkal többször vettem részt élményvezetéseken különböző sportautókat vezetve. Szívesebben száguldozok a kiépített pályákon, minthogy a városon belül húzzam az időt.

"Tetszik?" Az íriszeimet lassan szakítom el a gyönyörű autóról, majd vezetem azokat a tőlem nem messze lefékező fiú irányába. Egy aprót bólintva vezetem vissza a tekintetem az autóra, majd egy lépést hátrálva sandítok a fiúra.

"Gyönyörű." Halkan súgom miközben megigazítom a sálamat ami alatt a hideg levegő kíméletlenül éri el a már így is kihűlt bőrömet.

"Elvigyelek egy körre?" Kikerekedett szemekkel pillantok a fiúra, aki slusszkulcsot az ujjai körül megpörgetve egy gombnyomást követően éri el, hogy az autó lámpái felvillanva éledjenek fel. Az ajkaimra egy halvány mosoly kúszik ahogy az autó büszkén világítva vonja magára mindenki figyelmét.

"Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne." Halkan felnevetve mormolom a szavakat, végleg elszakítva a szemeimet az autóról, hogy azokat annak a tulajdonosára vezethessem. "Ki tudja milyen szándékaid vannak."