Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Ella
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy észre sem fog venni? – pillantok a mellettem ülő lányra kissé csalódottan. – Hisz utál. – motyogom szomorúan, majd a pólóm szélét kezdem gyűrögetni.
- Nem utál, csak csalódott benned. – javít ki Lara azonnal.
- Majdnem ugyanaz. – vonok vállat, majd a pályára vezetem a tekintetemet, ahol az egész csapat már a melegítőkört futja.
Az egyetlen lehetőséget arra, hogy újra lássam Őt, nem hagynám ki.
- Nem is értem, miért ő haragszik rám. – motyogom, majd a pályára vezetem a tekintetemet, s a fiút kezdem keresni. – Hisz ő hagyott el. – ahogy elhagyja az utolsó szó is a számat megtalálom a fiút, aki a többiek között egy óriási mosollyal az arcán végzi a kiszabott feladatokat.
- De te előtte miket vágtál a fejéhez? – egyből Lara felé fordulok, aki szintén engem vizslat.
- Nem azért húzott el a fenébe. – szorítom ökölbe a kezemet. – Így könnyebb volt neki is. Nem kellett tőlem elbúcsúznia.
Borzasztóan fájt, amikor a legjobb barátom egy szó nélkül hagyta el a szülővárosát, ezzel együtt engem is. Igaz, hogy előtte borzasztóan összevesztünk – pont a futball miatt -, de ha én költöztem volna el, akkor lett volna annyi a pucámban, hogy a legjobb barátom elé állok és illőn elbúcsúzok tőle. Ő nem így gondolta. Sőt ő már rég elfelejtett engem. Egy elfeledett fejezet vagyok élete könyvében.
- Téged néz. – zökkent ki a gondolataimból a mellettem ülő lány. Zavartan nézek rá, mire ő előre biccent a fejével.
Az ajkamba harapva fordulok előre, a pályára ahol a tekintetem azonnal a fiúra szegeződik, aki felénk bámul. Erőt veszek magamon, s érzelemmentesen bámulom az alakját, pár másodperc múlva zavartan fordul el és rohan a csapattársaihoz, akiket egytől-egyig utálok.
Tudom nem szép dolog olyan embereket utálni akiket nem is ismerek, de ők is tehetnek arról, hogy a legjobb barátom simán elhagyott. Nem csoda, hogy egy életre megutáltam a focit. Akkor mégis miért vagy itt?
- Nem emlékszik rám. Azt sem tudja, hogy ki vagyok. – motyogom kissé csalódottan.
- Miből vontad le ezt a csodás következtetést?
- Láttam rajta. – vonok vállat, majd felállok a székről. – Én lelépek, te maradsz? – tekerem a nyakam köré a kedvenc sálamat, majd a legjobb barátnőmre pillantok.
- Szerzek egy autogramot. – villant felém egy vigyort. – Megvársz? – fordul vissza a lépcsősoron.
- Bent leszek. – bökök az épület felé, mire Lara egy bólintással adja tudatomra, hogy felfogta a dolgokat.
