Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Lisa
Dortmund 2012. szeptember 21.
Nagyot sóhajtva akasztom a táskámat a vállamra, majd utoljára leellenőrizve a telefonomat lépek ki a zajongó osztályteremből, s sietek végig a diákoktól tömött folyosón, majd lerobogok a lépcsősoron. Az aulában tartózkodó diákok tekintete rajtam állapodnak meg, s én próbálok minél hamarabb s minél észrevehetetlenebbül elhagyni az épületet, habár tisztában vagyok azzal, hogy kint az iskola előtt még többen lesznek. Kilököm az iskola ajtaját, s lerohanok a három fokú lépcsőn, majd körbepillantok, a barátom után kutatva. Körülbelül a parkoló közepén találom meg a nem hétköznapinak mondható autóját, s Ő annak dőlve várakozik rám. Egy apró mosollyal az arcomon köszönök el az időközben kiért osztálytársaimtól, majd indulok meg a barátom felé. Marco ahogy kiszúr, a szokásos félmosolyra húzza a száját s emiatt nekem is mosolyra húzódik a szám. Elé érve azonnal a nyakát átkarolva ölelem magamhoz, míg ő a derekamra simítja a kezeit. Egy csókot nyom az ajkaimra, majd a táskámat a hátsó ülésre dobja. Mindketten beszállunk a fekete autóba, majd Marco kigurul a parkolóból.
- Szemüveged miért nincs rajtad? – érdeklődve pillant felém, az egyik piros lámpánál, s a combomon pihenő kezemre simítja a sajátját, majd a szájához emelve egy apró puszit hint rá.
- Utálom, hülyén áll, és csúnya vagyok benne. – sorolom a problémáimat a szemüvegemmel, amit körülbelül két hónapja kaptam meg az orvos javaslatára, s természetesen Marco is tud róla. Hisz ő miről nem tud?
- Hé. – néz felém durcásan, majd összekulcsolja az ujjainkat. – Gyönyörű vagy. Szemüvegben vagy a nélkül, de te vagy a legszebb. Felőlem aztán járhatnál melegítőben egy kinyúlt pólóval, smink nélkül akkor is ugyanígy tetszenél. Sőt aztán ruha nélkül is mászkálhatsz, de csak előttem. – teljesen őszintén beszél hozzám, miközben a kézfejemet simogatja, s az utolsó mondatánál egy kacér vigyorral fordul felém, s élvezettel nézi ahogy elpirulok. Már több mint egy éve együtt vagyunk, de még mindig nem vagyok immunis az efféle beszólásaira.
Egy beleegyező sóhaj után kicsatolom a biztonsági övemet, s hátranyúlok a táskámért, s előcibálom az annak aljába dobott szemüvegtokot, s felteszem a szemüveget, majd visszaülök a helyemre, s újra becsatolom a biztonsági övemet.
- Örülsz? – morcosan pillantok Marco felé, aki egy óriási vigyorral az arcán néz végig az arcomon, majd egy elégedett bólintás után újra az autóktól tömött útra koncentrál, s én ezt ki is használom. Végignézek a hosszú ujjú pólóba bújtatott izmos karján, s a mellkasán. Az a bizonyos félmosoly, most is az arcán pihen, mintha úgy született volna, s ez lenne a normális. Habár én imádom. A szívem nagyot dobban, ahogy felém fordul, s a szemei egyenesen az enyémekbe néznek. A szeme volt az, ami először megfogott, hisz olyan gyönyörű színe van, s teljes mértékben elüt az én barna szemeimtől.
