Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Hét⁐

Lüktetés ütött hangtalan visszhangot hasító fejében. Ahogy kinyitotta szemeit, egyből kitalálta, hogy nem otthon van. Egyrészt, mert láthatóan nem otthon van. Másrészt, a plafon túl tiszta. Hófehér! Az ő lakásában az ágy feletti részen van egy nem tőle származó, gyereknek a sáros, kopottas cipőnyoma. Nem tudja, hogy az előző egyik lakóról mintázta-e Stan Lee Pókembert, de az majdnem biztosnak nézett ki, hogy valamelyik lakó falra mászott. Olyan jó pedig biztos nem volt egy ottalvós bulin sem, hogy a kakaó és cigirágó ilyen hatást váltott ki. 

Ahogy körbenézett, realizálta, hogy bizony Lan Zhan lakásában van, vélhetően a vendégszobában. A szoba tükrözte a lakás urának egyszerűségét, kifinomultságát és letisztultságát. Semmi nem túl kevés, és nem is túl sok. A napból feltételezte, dél körül lehet. Rosszabb helyen is ébredt már Wei Ying, így hát nem esett kétségbe, hogy fogalma sincs, hogyan került Lan Zhan lakásába. De miért is aggódna? Nem volt a szoba foglya, lánchoz sem verte, szabadon mehetett és távozhatott, senkinek nem szándéka megállítani. 

A kinti mozgolódás halk neszére Wei Ying kevésbé udvariasan hagyta hátra a vendégszobát, és ment a konyhába, ahol Lan Zhan világoskék öltönyben pakolta el az utolsó bögrét a mosogatásból. Lan Zhan, szeme sarkából észrevette Wei Yinget. Fel fordult, mire Wei Ying üdvözlően biccentett felé. 

- Jó napot - köszöntötte színtelen hangon Lan Zhan. Az asztalra pillantott. Wei Ying követte tekintetét, és meglátta a pohár vizet és egy szem tablettát, látszatra fejfájás csillapítót. Wei Ying szinte rávetette magát, úgy ment oda és ült le, aztán vette be a tablettát fél pohár vízzel leengedve. 

Wei Ying hálásan összecsapta kezeit és enyhén meghajolt ültében. 

- Köszönöm - tátogta Lan Zhanra nézve. - Bocsánat, amiért gondot okoztam - mondta némán, bűnbánóan nézve. Ketten nem álltak közel egymáshoz, hogy Wei Ying csak úgy teherként nehezedjen. Amikor a Jiangoknál lakott se szeretett problémát okozni. Vagyis de, végül mindig megcsinálta, de soha nem hatalmasat. Yu asszonynak talán az is hatalmas probléma volt, hogy Wei Ying lélegzik, de Jiang Fengmiannek nem. Persze nem egyszer megkapta tőle is a kötelező szidást, de valójában sosem volt mérges amiért ő és Jiang Cheng kiélvezik a fiatalságuk könnyed éveit, határokon belül maradva.

- Hm - ingatta fejét Lan Zhan, amit ha jól értelmezett, azt jelentette, nem okozott neki gondot. Wei Ying nem hagyta teljesen hátra, hogy valójában zavarta férfit, de ezek a gondolatok gyorsak tovaszálltak, amikor Lan Zhan következő kérdése átvette az irányítást.: - Mutizmus némaságod van? - tippelte Lan Zhan, miközben leült Wei Yinggel szemben az asztalhoz. 

Wei Ying nem válaszolt egyből, de végül aprót bólintott. Lélekben fejét verte a falba. Csak részegen fordulhat elő, hogy képes bárkinek mondani akár egy szót is. Csak mert képes a beszédre, nem jelenti azt, hogy kell is. Olyan rég szólalt meg, hogy némaként hivatkozva magára nem tűnik hazugságnak. Ha hallaná magát, akkor se tudná beazonosítani, hogy az övé. Fejfájását fokozta, hogy amennyibe a Császár mosolya került, munka nélkül ez igencsak nagy pénzkiesés. Wei Ying orrát megcsapta a Lan Zhanból áradó szantálfa kellemes illata. Nagyot szippantott belőle. Újabb erényt rakott Lan Zhan listájára. Kicsit szégyellte magát, belőle még mindig inkább alkohol áradt, ráadásul egyszer hányt is, még mielőtt belebotlott Lan Zhanba, így a szájszaga sem olyan, amihez bármi józan eszű ember gázmaszk nélkül hajolna. 

- Értem - mondta Lan Zhan. Néhány perc kínos csönd után megszólalt. - Mi történt? - kérdezte lényegretörően, de óvatosan Lan Zhan. Nem annak okára gondolt, hogy mi váltotta ki nála a választott némaságot, ahhoz nem volt köze és nem is ismerték egymást, hogy ilyet kérdezzen. Előző estére gondolt. Annak okára, amiért részegre itta magát, és végül elájult. Ehhez már úgy érezte Lan Zhan, mivel az ő karjaiba ájult és hazahozta, hogy ne az utcán aludjon, van annyi köze hozzá, hogy megkérdezhesse és választ kapjon.