Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Harminckettő⁐

Wei Ying kijelentést tett vacsora után. 

- Lan Zhan, édeset akarok! 

- Mm. Csinálhatok desszertet - ajánlotta fel, közben szája szélét törölgette a szalvétával. 

De Wei Ying elutasítva rázta fejét. Felállt a székről, két lépéssel Lan Zhan mellé került, és lábát átemelve az ülő férfin, karjait lazán vállain támasztva az ölébe ült, és megcsókolta. Lan Zhan szorosan, mégis finoman fogta karcsú ujjaival Wei Ying hátát, elmélyülve Wei Ying csókjában, az egész világot és annak zaját elmosódva kizárva. 

Wei Ying pajkos mosolyt villantva húzódott el. 

- Tudtam én, hogy édes lesz - kuncogott. - Lan Zhan, te sosem okozol csalódást - nézte Lan Zhan pipacsvörös füleit. 

Lan Zhan tekintete elszakadt Wei Yingétől, az ajkait, az orrát, mindent ami ő, figyelte, csak a szürkés szempárra nem. 

- Mm. 

- Olyan aranyos vagy - nevetett Wei Ying. Hangja gyöngéd cirógatás volt Lan Zhan füleinek. Lustán görnyedve hátát, állát Lan Zhan vállára tette, és ásítás hagyta el száját. 

- Fáradt vagy? - kérdezte csendesen Lan Zhan. 

- Ühüm - felelte csukott szemekkel Wei Ying. Miután kiszabadult Jiang Cheng karmaiból és visszatért az üzletbe, sorra jöttek a vásárlók, és a netes rendeléseket is csomagolni kellett, ráadásul jött egy gyerek, aki a pult elé hányt, és egy kisebb, aki állítólag szobatiszta, gyakorlatilag az üzleten belül összepisilte magát az ajtó előtt. Kő-papír-ollóval döntetett el mindkettőnél, kié a megtisztelő feladat, hogy takarítson, és mindkétszer Wei Ying vesztett, pedig a havi fizetését tette volna rá, hogy Xie Lian kerül ki vesztesen, de olybá' tűnt, az égiek a sok szerencsétlenség után nem sózták ezeket is a nyakába. 

Hosszú percekig így maradtak, csöndben, ölelésben. Wei Ying telhetetlenül szívta magába Lan Zhan szantálfa illatát. Régen hanggal, aztán hang nélkül, mindig szeretett beszélni, sosem állt meg és élvezte ki a pillanat könnyedségének melegségét. Aztán hirtelen eszébe jutott valami. Könnyedén, mintha megállapította, hogy holnap esni fog az eső, azt mondta: 

- Jiang Cheng üzeni, hogyha a magunk között elhangzott sértéseihez illően viselkedsz, lilára veri a fejedet. 

- Hm. 

Wei Ying erőt vett magán, hogy kiegyenesedjen, ezzel - Lan Zhanon ülve - Lan Zhan fölé magasodott. 

- Hm? - visszhangozta, kérdőn emelve szemöldökét Wei Ying. 

- Hm - erősítette meg Lan Zhan. 

- Lan Zhan, ez nem sima hümm volt - mutatott rá Wei Ying. - Ez... ez olyan hm volt, hogy hm, rendben, áldásod rá, hogy megverjen téged, vagy hm, mint erre semmi esély, de azért álmodozni szabad? 

- Hm - bólintott Lan Zhan. 

Wei Ying sóhajtott. 

- Ezzel nem segítettél - mondta színtelenül. 

- Hm - mondta Lan Zhan, és hangjában apró mosoly bújt meg.

- Hm - mondta Wei Ying is, játékos gúnnyal. - Mindig csak hm - mosolygott. Aprót puszit adott Lan Zhan fejére. Aztán Lan Zhan engedelmesen hagyta, mellkasához húzza és plüss maciként ölelgesse. - Imádom hümmjeidet! - jelentette ki abszolút igazságként. 

Percek múlva unta csak meg annyira Lan Zhan ölelését, hogy zavartalan levegőhöz jusson. 

- Lan Zhan - nyafogta. - Jó téged ölelgetni - mondta szomorúan. Lan Zhan alig láthatóan emelte feljebb kérdően szemöldökeit, hogy miért így mondta. - Nem akarok hazamenni - puffogta. 

Lan Zhan szemei mozdulataihoz illő eleganciával kerekedtek el. 

- Wei Ying az ágyamban szeretne aludni? - hangja enyhe hitetlenséget bírt, mint aki alig tudja elhinni, hogy amit hall, az igaz.

- Felőlem a padlón is aludhatunk - vont vállat. - Ígérem - tette szívére kezét -, nem foglak zavarni az ijesztően korán lefekvésedben! Dúl bennem az energia az alváshoz - ígérte Wei Ying. 

A hosszú csendre Wei Ying kezdte azt hinni, hogy elutasítást kapott, csak még nem lett kimondva. 

- Vagy nem - szólalt meg Wei Ying. - Sajnálom. Nem erőltetek rád semmit, csak gond-

- Jó - vágott szavába Lan Zhan, rendezve vonásait. - Nem bánom, ha Wei Ying itt alszik - mormolta. 

A Wei Yingen szélesedő mosoly valósággal ragyogott. 

Világot mentettem előző életemben, hogy egy ilyen ember pont belém lett szerelmes? - gondolta Wei Ying. 

- Menjünk aludni - mondta hirtelen Lan Zhan. 

Wei Ying elkerekedett szemekkel, kissé meghökkenve kérdezte: 

- Most? Nincs is még kilenc. 

- Mn - bólintott aprót. 

- Akkor miért akarsz ilyen korán aludni menni? Ennyire fáradt vagy? 

- Többet lehetek ébren Wei Yinggel - felelte érzelemmentesen, Wei Ying mégis sokat hallott ki. 

Kacér mosoly jelent meg rajta, résnyire húzva megcsillanó szemeit. 

- Lan Zhan, Lan Zhan. 

- Szégyentelen - motyogta vörösödő fülekkel, kitalálva Wei Ying gondolatát. 

- Pedig nem ragaszkodom hozzá, hogy mindent a szemnek és semmit a kéznek - kacsintott. 

Lan Zhan nem mondott semmit, érzelmek sem mutatkoztak arcán, mégis Wei Ying várta, mikor jutnak el arra a pontra, hogy a férfi fülei lerepülnek a helyükről tulajdonosuk imádnivaló zavarában.