Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Negyvenhárom⁐

Wei Ying nem értette, Jiang Cheng miért viselkedik úgy egész út alatt, mintha akasztani vinnék. 

Jiang Cheng nem értette, hogy a világ összes embere közül miért pont az az egy fogadja be magához állítólagos jóindulattal, akinek akkorát húzott be - tévesen -, hogy csodálkozott azon, hogy eldeformálódás nélkül felállt. Még csak bocsánatot sem kért. Bármennyit törte a fejét, nem talált egy indokot sem. Lan Xichen helyében Jiang Cheng megfontolásra se venné az ötletet, hogy olyasvalaki, pláne aki számára idegen, költözzön be hozzá, aki megtámadta, és csak a jó szerencsének köszönhető, hogy az étteremben volt két férfi, aki időben mozdultak megállítani. 

Ha Lan Zhannak annyira elege lett belőle, ami nagyon úgy tűnik, egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy menjen Jiang Yanlihoz. Jiang Chengnek borsódzott a háta ettől a lehetőségtől. Amikor Jin Zixuan elvette Jiang Yanlit, Jiang Cheng maguk között beszélgetett el vele. Pontosabban magához képest megfenyegette. Ámbár, ha a hangnemet nézte, a szóban megölte találóbb. Ha nem ad meg mindent, amit a shijiéje megérdemel, ha egyszer is megbántja, elviszi. Anyagilag nem szorul rá a férfira. Ha meg megüti, de elég egy legyintés is, és ez a fülébe jut, személyesen végzi ki. Jin Zixuan minden véres szót egyenesen vett tudomásul. Világ szégyene lenne, ha a nagy szavak után hajléktalanként állítana be és kérne ingyen ételt és szállást, amíg nem szerez egy olyan munkát, aminek hónapos fizetését Jin Zixuan egy tüsszentéssel megkeres. 

***

Lan Zhan mindent megbeszélt Lan Xichennel. Jiang Chengnek, miután megérkeztek, szótlanul papírt adott Jiang Chengnek, ami testvére telefonszámát és lakcímét tartalmazza. Már leparkoltak a társasház előtt, nem kellett dajkálás ahhoz, hogy odataláljon. Felmenni is fölösleges volt, Lan Xichen már várta, és nem kellettek további szavak Jiang Cheng elengedéséhez. Mit tudna mondani? Nagyon vigyázzon rá? Lan Xichen szállást ad neki, nem a nevelője, se a vigyázója. Jiang Cheng kényes helyzetbe került, de nem zsugorodott magatehetetlen, döntésképtelen gyermekké. Nem érezte úgy, hogy többet kibír a férfival egy fedél alatt. Lan Zhan türelme elfogyott. Ellenben Lan Xichen, általános iskolásokat tanít, alsósokat. Pont annyi türelem, amennyit Jiang Cheng elviselése megkíván.

Wei Ying gyors búcsút intett shidijének. Nem tudtak sokáig maradni, szabálytalanul parkolt Lan Zhan. Jiang Cheng fanyar, gyászos képpel nézett el Wei Yingtől. Lan Zhan kitolatott, aztán beleolvadt a forgalomba. 

- Lan Zhan - fordult felé Wei Ying az anyósülésen -, az utóbbi teázásaitokkor beszéltél Xichen-ge-vel A-Chengről? - fordult 

- Hm - felelte Lan Zhan, nem szakítva el tekintetét az útról. 

- Bevallom őszintén - dőlt lustán hátra, nekisimulva az ülésnek -, azt hittem, nem fogod ennyi ideig kihúzni. Xichen-ge szerintem nagyobb türelemmel bír felé - nevetett fel. - Mellesleg... köszönöm - mosolyodott el. - Gondolod, hogy nem vettem észre, amit csináltál? Sokat tettél érte. 

Lan Zhan nem ismerte el, de nem is tagadta. 

***

Csak a harmadik emeletig tartott enyhén zötyögős útja a régi liftben, mégis az örökkévalóságban reménykedett, hogy soha nem áll meg. 

Az örökkévalóság gyorsan a végére ért. Ahogy kiszállt a liftből, szembe találta magát világosbarna nyitott ajtóval. Lan Xichen világos, csíkos mintás kötöttfelsőben és szürke nadrágban tűnt fel, gőzölgő sárga bögrével a kezében. Jiang Cheng megtorpant. Arcán fonnyadt szilvaként tükrözte egy alma vörösségével a benne égő szégyent. Arra számított, hogy Lan Xichen arcán gúnyt, szórakozott elégedettséget, vagy hasonlót lát, de a férfin nyoma sem volt semmi ilyesminek. Nem boldogan görbülő, de enyhe, udvarias mosolyt tartott fent.