Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Negyvenegy⁐

Jiang Cheng meg mert volna rá esküdni, hogy rémképzete van, amikor meglátta Lan Zhant a szobájában az éjnek megfelelő sötétben, és lámpát kapcsolt. Agya fogaskerekei akkor sem pörögtek, amikor Lan Zhan megszólalt és kijelentette, hogy keljen fel, tizenöt perce elmúlt öt. Rájönni, hogy a rémálom valóság, a legnagyobb szopást jelentette. 

Lan Zhan már fehér ingben és világoskék nadrágban készen volt az aznapra. Ötkor kel, így merészen feltételezte, hogy csupán tizenöt perc elég volt neki. Természetesen Jiang Cheng nem támogatta az ötletet és ellenkezett, de akkor Lan Zhan csöndre intette, hogy Wei Ying még alszik.

-  Wei Yingnek bezzeg miért nem kell felkelnie!? - kérdezte kómás felháborodottsággal. 

Valamiért nem lepődött Lan Zhan válaszán. 

- Mert Wei Ying hat órakor kel. Félig van időd - adta parancsba Lan Zhan, és ezzel elhagyta a szobát, becsukva maga mögött az ajtót. 

Jiang Cheng nyúzottan bámulta a csukott ajtót, Lan Zhan irányába. 

- Seggfej - nyögte Jiang Cheng. 

***

Fürdés és felöltözés után a következő sokkot az okozta, hogy Lan Zhan kijelentette, hogy Jiang Cheng segíteni fog a reggeli elkészítésében. Egy volt a bökkenő. Jiang Cheng egy rántottát nem tud ehetően megcsinálni. Lan Zhan együttérzés nélkül mondott szerinte nyugtató szavakat, hogy nem vár el háromfogásos reggelit, csak a rizst tegye fel főni. Jiang Cheng arca égett a szégyentől, hogy ennek nagyon egyszerű feladatnak kell lennie, mégsem képes eleget tenni. Nem szólt, hogy nem tudja, hogyan kell csinálnia. Úgy tett, mint aki tudja. Persze nem tartott sokáig a színészi játék. Hamar elárulta magát hozzá nem értésével, hogy három embernek elegendő rizsre annyi vizet öntött, hogy kis híján kifolyt az edényből. Gondolta, sóval is kell ízesíteni, és mivel sok vizet tett az edénybe, tévesen azt hitte, jól teszi, ha hat kanál sót belerak. Lan Zhan későn vette az apokaliptikus főzést, míg ő a halat vágta fel arrébb. 

- Ha nem tudod, hogyan csinálj valamit, kérdezz - mondta színtelenül, de keményen Lan Zhan, miközben kiöntötte a vizet a mosogatóba. Nem áztak sokat a rizsszemek, reménykedett, hogy még menthető, kár lenne ennyit kidobni. 

Ezután Jiang Cheng azt hitte, Lan Zhan békén hagyja őt, de csak nem szállt le arról, bevonja a reggeli elkészítésébe. Elé, a konyhapultra rakott egy tányért, öt tojást, és egy villát. Csak fel kellett vernie. Hozzá tette, hogy nem kell gyorsan, lényeg, hogy ne kerüljön tányéron kívülre sárgája. Jiang Cheng bólintott, és ismét legjobb tudása szerint igyekezett. 

Nulla tudással és józan ésszel sem tudta a gyakorlat hiányát pótolni. Mindegyik tojást feltörte, és mindegyiket úgy, hogy annak a tojáshéja is belekerült. Kisebb és nagyobb darabok egyaránt. Fogcsikorgatva  próbálta azelőtt kivenni a darabokat, hogy Lan Zhan észrevenné, de előbbi ballépése után egyik szemét rajta tartotta. 

- Nem jó - jelentette ki Lan Zhan.  

- Tudom! - emelte hangját. - Tudom, hogy nem jó! 

- Csöndesen - figyelmeztette Lan Zhan. 

***

Alig tudta elhinni, hogy túlélte reggel hatig Lan Zhannal egy helyiségben. Az a látvány se volt könnyen emészthető, hogy a mindig kilenc körül ébredő Wei Ying, aki iskola miatt felkelt, de beérve aludt, hat órakor ébren látta. Wei Ying vörös pokrócba bugyolálta magát, csak ujjai és feje látszott, és apró lépéseinél papucsa.