Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Negyvenkettő⁐

Elhagyva maguk között Wei Yinggel a Lan Zhanra irányuló seggfejezést, a férfivel való kapcsolata egy hét múltával sem lett semmivel jobb. Lan Zhan mindennap hajnalban, negyed hatkor ébresztette Jiang Chenget, elvárta, hogy segítsen a reggeli készítésben, másik napokon a takarításban. Egy ablakot nem kellett magának pucolnia, mindig volt aki megcsinálja, így a lakás takarítás nem került kedvenc elfoglaltságai közé. Munkakereséssel is meggyűlt a baja, nem akarták felvenni vagy előbb beszélt, mint gondolkodott, és simán küldték el, vagy a francba küldték el. Az sem volt örömére, hogy új számlát nyitott. Egy olyan számla, amin egy árva yuan sincs. Minden önsajnálat nélkül, a számlája pontosan annyira volt nullán, mint a tulajdonosa. Wei Ying nagyvonalú volt, magától ajánlotta fel és erősködött, hogy ad pénzt, vegyen belőle bérletet. Jiang Cheng végül - kénytelen volt - elfogadta, de leszögezte, hogy csak kölcsön, valamikor visszaadja. Testvérének reggeli látványa továbbra is szokatlan volt, az viszont egyre kevésbé, ámbár idegesítő, hogy reggeli menetrend tartalmazza a Lan Zhannal való csókot. Így hát Jiang Cheng egyre többet szemezett a terítővel. 

Wei Ying munkaideje miatt, hogy fél nyolc körül ért haza, csöndes óráknak nézett elébe Jiang Cheng. Lan Zhannal szükségesnél is kevesebbet kommunikáltak, mindketten szobájukba mentek, vagy Lan Zhan a nappaliba olvasni, hogy közben Wu-val és Xiannel legyen, akik olvasás közben mellette aludtak vagy bökdösték orrukkal a figyelméért. Jiang Cheng eközben a vendégszobában haladt a telefonfüggőség felé. Halálosan unatkozott. Pénzzel mindig tudott mit csinálni, legyen szó ivászatról, étteremről, íjászatról, csak úgy vezetni bele a világba, vagy ami eszébe jutott. Mindig tisztában volt azzal, hogy pénz nélkül nem egyszerű az élet, ezt minden józan ésszel megáldott ember tudja, de ezt saját bőrén érezni egészen más. Alapvetőnek tekintette, hogy csak úgy beül valahova enni, hogy megy az utakon, és ha mindjárt elfogy a benzin, csak feltölti. Ha elfogadta volna azokat a munkákat, ahonnét elzavarták, és megélte volna az első fizetését, és esetleg sikerül olcsón lakást bérelnie, semmi addig magától értetődő luxusra nem tudna költeni. Egy tál congee-ra sem. Fájt magában elismernie, mennyire életképtelen a vagyon nélküli élethez. 

***

- Wei Ying, ma a testvéremmel vacsorázom - mondta reggeli után Lan Zhan Wei Yingnek a konyhában. Jiang Cheng csak elkapta a beszélgetést, elhaladva a helyiség előtt. 

- Megint? Aiya, Lan Zhan, kezdek féltékeny lenni - nevetett Wei Ying. Hét elején egyszer már vacsorázott Lan Xichennél. Előre megfőzte a vacsorát, nem halt senki éhen, de Wei Ying szívét minden Lan Zhan nélküli vacsora megtörte. Persze nem sajnálta, hogy a férfi megossza a testvérével az időt, igazából féltékenység szikrája se pattant, csupán megszokta Lan Zhan jelenlétét, és tartott tőle, soha nem is fog betelni vele. Az viszont kezdett zavaró szög lenni a fejében, hogy a hirtelen megnőtt étkezések száma vajon Jiang Cheng jelenléte miatt nőtt? Végiggondolta az elmúlt hetet, és az étkezésen kívül, na meg persze az, hogy nem jöhet ki törülközőben, hogy aztán ledobja magáról, nem igen mondható semmi nagy változásnak. Lan Zhan nem örült Jiang Cheng jelenlétének, ezért mérhetetlen hálát érzett, amiért megengedi a maradását. Lan Zhan kijelentése határozott volt, amikor azt mondta, a lakás már Wei Ying otthona is, azt hív meg, akit szeretne. De ez nem jelenti azt, hogy nem érdekli Lan Zhan véleménye. Ha annyira zavarja Jiang Cheng, hogy egy asztalhoz sem akar vele ülni, kitalálna valamit. Fürdésnél tovább gondolkozott, és ahogy intim részeihez ért, eszébe jutott egy aprócska dolog. Nem is igazán változás, de ha igaz, kicsit viccesnek gondolta. 

Lan Zhan mindig belead apait-anyait az együttléteikkor. Amióta Jiang Cheng hozzájuk költözött, Lan Zhan kivétel nélkül többet visz bele a szexbe, és minden érzékeny pontját ismerve úgy érinti, hogy nyögései hangosabban akarjanak távozni, amiket Lan Zhan igyekszik nem elfojtani. Lan Zhan nem szeret másokat az őrületbe kergetni, de nagyon az az érzése támadt Wei Yingnek, hogy bizony Jiang Chenggel pont ezt teszi. 

 ***

- Lan Zhan! - örült meg Wei Ying, mikor este Lan Zhan megérkezett. Lesegítette Lan Zhanról a labátot. - Milyen volt a vacsora? 

Lan Zhan átcserélte cipőjét. Levette magáról a sapkát és kabátja ujjába tömte. 

- Kellemes - felelte részletezés nélkül. 

- Ühüm! Az jó! De - remegett meg drámaian alsó ajka - ugye, ugye, holnap együtt eszünk? 

Lan Zhan alig láthatóan mosolygott. Éppen csak annyira az egyenes vonalból egy kicsit feljebb görbült ajka, hogy bárki másnak szabad szemmel nem látható, még csak mosolynak se nevezné.

- Mn. 

- Lan Zhan - fonta lazán karjait nyaka köré -, ez a mosoly... - görbült felfelé szája, veszélyesen csábítóan. - Azt hiszem, újra beléd szerettem! - sóhajtotta legyőzötten. 

Szeme sarkából Lan Zhan, lila suhanást pillantott. 

- Nem láttam semmit. Nem láttam semmit. Nem láttam semmit. - mantrázta Jiang Cheng, látomás sebességgel sietve a vendégszobába. 

***

Szombaton, Jiang Cheng számára egészségtelenül korán, de később ötnél, Lan Zhan ismét némán jött be és kapcsolta fel a villanyt. Már nem is mondta el, hogy félig van ideje elkészülni. Jiang Cheng párnája alá temette fejét. Ha elkészülni nem is fog tudni időben, a kikészüléshez nem kellett semmit tennie. 

A reggeli elkészítése ismét katasztrófába fúlt. Jiang Cheng tojásfeltörési képessége nem fejlődött semmit. Egyesével szedegette ki a tojáshéjakat, a legnagyobbtól a legapróbbig, vissza-vissza esve több darab, ami a tojássárgájától kicsúszott ügyetlen ujjai közül. Isteni csodának tudta be, hogy Wei Ying ébredésére - ami  kész lett a reggeli. 

Wei Ying előadta mindennapos reggeli kómáját és ahhoz tartozó, Jiang Cheng számára étvágycsökkentő ragacsosságát Lan Zhan iránt. 

Az étkezés befejezése után, Jiang Cheng felállni készült az asztaltól, de Lan Zhan megállította. 

- Mi az? - morogta Jiang Cheng, visszaülve a székre. 

Wei Ying feszült figyelemmel nézte Lan Zhant. Lan Zhan sosem szólal meg csak úgy, pláne nem Jiang Chenghez. Sőt, lehetőség szerint Wei Yingen keresztül ejtették meg egymás közötti szavaikat, így a személyes szavak tőle élet-halál kérdést vagy kijelentést hordozott. 

- Pakolj össze - adta ki Lan Zhan, síri nyugalommal arcán.

- HE?! - ugrott fel idegesen Jiang Cheng. 

- Lan Zhan... - döbbent meg Wei Ying. - Megértem, hogy nem szereted A-Chenget, de nem dobhatjuk ki csak így!

- Nem is - értett egyet Lan Zhan. Wei Ying és Jiang Cheng egyaránt kérdőn bámulták. 

- Ha ez nem kidobás, akkor szerinted mi? - kérdezte fintorgó gúnnyal Jiang Cheng. 

- Költözés - felelte Lan Zhan, és kortyolt egyet zöld teájából. 

Jiang Cheng kurtán felnevetett. 

- És szerinted hova költöznék? A híd alá? Egy nyamvadt yuanom sincs! - mondta ki szégyenkezve.

- Mn. Tudom - nézett rá hidegen. 

- Akkor?! - csapott az asztalra.

Lan Zhan pillanatnyi szünet után, nem adva hangot nem tetszésének a hirtelen indulatra, válaszolt. 

- A bátyámhoz - válaszolta Lan Zhan. 

Jiang Cheng vöröslő arcát hullasápadtság váltotta fel.