Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Harmincegy⁐

Átlagos munkanapként kezdődött.

- WEI YING! - rontott be Jiang Cheng az üzletbe füstölgő fejjel. 

Ami halálközeli élménnyé vált.

Shen Qingqiu, Xie Lian és Wei Ying a pult mögött ültek, nyugodtan teázva ebéd előtt. 

- A-Ying, keresnek - mondta nyugodtan, a teája élvezetébe mélyülve Xie Lian. 

- J-Jiang Cheng... - erőltetett mosolyt az arcára Wei Ying. 

Jiang Cheng, megelőzve fogadott testvérét, kihúzta a pult mögül és az ajtóhoz rángatta. 

- Te csak ne tátogj! - mordult rá. - Ezt - pillantott Wei Yingre - elviszem - mondta tájékoztató jellegűen Shen Qingqiunak és Xie Liannek, bármelyikük is legyen a főnök. 

Wei Ying szabad kezével vészjelzésű  csápolást suhintott, de mintha csak gyorsan integetett volna a halál kapujában, hogy a másik kezét nem tudta használni. Xie Lian és Shen Qingqiu lassan, szótlanul integettek a kirángatott Wei Yingnek. 

NEM ÖLTÖZTEM FEHÉRBE AHHOZ, HOGY MEGHALJAK!!!

Jiang Cheng meg sem állt a parkig, egy fáig, ahol nem lebzselt se kutya, se sikítozó gyerekek. 

Wei Ying egy helyben állt. Szemeivel az előtte balra-jobbra járkáló Jiang Chenget követte, és ő kezdett ebben lassan elszédülni. 

- Mérges vagy - jelelte Wei Ying, de mert Jiang Cheng rá se nézett, így nem láthatta. 

- Mérges vagyok! - állt meg, és Wei Yingre meredt. 

Wei Ying ártatlanul tátogta: 

- Miért? 

Valóban nem tudta, ezúttal mit csinált. Mármint, ahhoz képest, hogy néma, egy ország előtt szerelmet vallott egy férfinak. Nem mindennapi, de határozottan nem olyan, amiért Jiang Chengnek mérgesnek kéne lennie. 

- Miért - nevetett keserűen gúnnyal a hangjában. - Azért! 

- Shidi... - mosolygott segítségért Wei Ying. Sosem tartoztak kedvencei közé a találós kérdések. 

- Máshogy mondom. Imádlak, szeretlek, akarlak - imitált öklendezést Jiang Cheng. - Soha nem akarlak elhagyni - idézte Wei Yinget fintorogva. - Folytassam? - morogta. 

Wei Ying kezét emelte maga elé. 

- Nem szükséges. Azonban, drága shidim, ezért te miért vagy mérges? 

Jiang Cheng szemei a hitetlenségből mérgesen húzódtak résnyire. 

- Te... te...! - vicsorogta, és arca már vöröslött, de nem úgy tűnt, hogy Wei Yingre vetett mérge miatt. - Mit csinált az a Lan, amivel elérte, hogy megszólalj?! - tört ki Jiang Chengből. 

Wei Ying levetette magáról a tréfálkozást, de a mosolyát nem. 

- Semmi olyat, amit te nem - biztosította. 

Mit csinált Lan Zhan egész végig? Wei Yinggel volt. Mit csinált mindig Jiang Cheng, egészen kiskorától kezdve? Wei Yinggel volt. 

- Akkor nekem miért nem mondtál soha egy átkozott szót sem? - ráncolta homlokát Wei Yingre. 

- Pontosan ezért - mutatott rá. - Mert átkozott szót nem akartam mondani olyannak, aki számomra fontos, és olyannak sem, akit nem különösebben kedvelek. 

- Ha nem mondod a végén, hogy "egyébként Wei Ying vagyok", ki nem találom, hogy te voltál, pedig csak te vagy képes ekkora őrültségre! De gondoltam én, idióta - kacagott keserűséggel -, ez nem lehet Wei Ying. Mert Wei Ying nem beszél! 

- Jiang Cheng - tette kezeit Jiang Cheng vállaira -, te és Shijie, és Jiang bácsi azzal, hogy befogadott, mindenki másnál többet tettetek értem. Ha két életem lenne se tudnám visszafizetni nektek. 

Jiang Cheng alig akart hinni a fülének, teljesen megdöbbent. Lerázta magáról Wei Ying kezeit, és azt mondta neki: 

- Semmit nem kell visszafizetned. 

Wei Ying, mint aki meg sem hallotta, folytatta hangtalan szavait. 

- Te mindig megértetted a szavaimat, nem számít, hogy hang nélkül ejtettem ki. Amikor pedig még nem értetted, meg akartad érteni. Mindamellett, hogy átoknak éreztem a beszédet, nem éreztem szükségét vagy késztetést arra, hogy megszólaljak. Mert tudtam, hogy anélkül is megértesz - mosolygott. - Lan Zhan is megért - szélesedett ki mosolya. - Szükségét éreztem kimondani neki. Hangosan. Ámbár - tette hozzá -, eredeti terveimben nem szerepelt, hogy ezt egész Kína füle hallatára teszem. De - tette hozzá -, annál jobb! - Erre Jiang Cheng felvonta egyik szemöldökét. - Lan Zhan az enyém! - mutatott vigyorogva magára. - Nyomatékosítottam! - húzta ki magát büszkén. 

Jiang Cheng homlokára csapott, fejét ingatta. 

- Te idióta - sóhajtotta. - Senki nem hallott még téged beszélni! Szerinted nincs még néhány Wei Ying és Lan Zhan nevű ember egész Kínában? - kérdezte enyhe gúnnyal. 

- Ó. - Vállat vont. - Nem baj. Attól, hogy nem tudják, hogy én mondtam, nem változik, hogy ebben az országban mindenkinek kijelentettem - terült lusta mosoly az arcán. 

- Ennek nincs semmi értelme - közölte tárgyilagosan. 

- Dehogynem! - tartott ki Wei Ying. - Már azért megérte, mert így Lan Zhannal néhány órával előbb turbékolhattunk! 

A végkifejleten nem sokat változtatott volna. Vacsoránál találkoztak volna, akkor is megvolt a lehetősége elmondani, de mint azt a műsorvezetőnek is mondta, nem tűrt halasztást. 

- Benned tényleg nincs semmi szégyenérzet? - nyögött Jiang Cheng. Wei Ying sokatmondóan nézett shidijére. - Nem szóltam - forgatta szemeit. Komolyan pillantást vetett Wei Yingre. - Mondd meg annak a Lan gazembernek, hogyha a sértésemhez illően fog viselkedni, lilára verem a fejét! 

Wei Ying bocsánatkérően nézett. 

- Shidi, nem bántásból... szerintem a te fejed végezné annyira lilán, hogy csak a milka felirat hiányozna róla. 

Jiang Cheng feje fehérből vörösbe esett pillanatok leforgása alatt.

- Fogd be és add át neki! - mordult rá.