Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Hatvan⁐

Az idő úgy perdült táncra, mint mesében a cipő. 

Élvezetes július volt, ragyogó, túl meleg, de nem melegebb a megszokásnál, ami minden forró estét fűszerezett. Lan Zhan mellkasán aludni. Lan Zhan melegítette Wei Yinget, és Wei Ying Lan Zhant. De nem bánta egyikük sem, egymás közelsége nélkül aludni sokkal nehezebb, mint az időjárást elviselni. 

Wei Ying az utóbbi időben a villanyóránál is jobban pörgött, míg Lan Zhan furcsamód a szokottnál is nyugodtabb volt, ami Wei Yingnek nem tetszett. Éppen ezért, ahogy a napok teltek, egyre közelebb és közelebb érve ahhoz az egyhez, Wei Ying nagy meglepetést tartogatott feledékeny férjének. 

***

Lan Zhan néhány papírt nézett át a tanáriban, amik a következő tanévre fognak kelleni. Alig voltak túl az ebédidőn, mikor megcsörrent a telefonja, jelezve, hogy üzenete érkezett. 

"LAN ZHAN! AZONNAL SZÜKSÉGEM VAN RÁD++!!++"+!!+++!!!!!!!!!!!!!!!!"

Lan Zhan szemei finoman elkerekedtek. Rögtön felhívta Wei Yinget, de a férfi kinyomta. Pillanatokon belül újabb üzenet csipogott kismadárként. 

"Gyere oda, ahol először találkozunk! Bármit is csinálsz, hagyd félbe és gyere!!!!"

Wei Ying soha nem szakította félbe munka közben, pláne amikor neki is dolgoznia kellett. Rendezetlensége mindenki másnak rendnek felelt meg, ahogy ott hagyta a papírokat asztalán és elkérte magát. Az énektanárral ellentétben, akinek az vészhelyzet, ha a porcica beszökött a lakásába, mindenki tudta, ha Lan Zhannak halasztást nem tűrő dolga van, az tényleg nem tűr halasztást. Arról nem beszélve, hogy minden tanár hálás volt, amiért elment helyettesíteni a kirándulásra, mint kísérő tanár.

***

Ahol először találkoztak, Wei Ying volt munkahelye, a néhai antikvárium. De már rég cukrászdává avanzsálták. Lan Zhan kocsival lehet hamarabb odaér, de a sok éves meditálás nem hozta meg ezúttal gyümölcsét, annyi türelme sem volt, hogy beindítsa motort - ehelyett különleges látványt nyújtva, futott mint akit üldöznek. Lan Zhan mindig figyelt magára, ez meglátszott külsején, izomzatán, de az utcán sosem futott. Sietős léptekkel haladt esetleg, az példátlan, hogy futásból rohanásba kezdjen. A hullámzó embertömegen úgy vágott át, mint kés a vajon. 

Amint a cukrászda elé ért - aminek forgalma legelső látogatásuk óta nagyot nőtt -, körülnézett, de sehol nem látta Wei Yinget. Ajtót nyitott és belépett a hűvösbe. Minden asztal foglalt volt, és egyiknél sem Wei Ying ült. Éppen fordulni készült, nem volt értelme vesztegetni az idejét, mikor a hely tulajdonosa odalépett hozzá. Találkoztak már, de csak futó pillantást vetve. 

- Lan-gongzi - biccentett Luo Binghe finom mosollyal. Csupán három centi különbség volt közöttük, nem kellett se fel, se lenéznie a szemkontaktushoz. Kinyújtotta karjait Lan Zhan felé, egyik kezében egy borítékot tartva, másikban egy csésze, hideg zöldteával. 

Lan Zhan tétován elfogadta mindkettőt, és megszólalnia sem kellett, a magyarázat rögvest érkezett. 

- Wei Ying üzeni - köszörülte meg torkát, és Lan Zhan kiélezve hallgatta szavait -, igya meg a teát. - Luo Binghe türelmesen nézett Lan Zhanra, aki eleget tett és két korttyal leengedte torkán a hideg folyadékot, ami után Luo Binghe finoman visszavette a csészét. -  A levelet pedig olvassa el. - Elköszönve küldött újabb biccentést felé, aztán megfordult és visszament a pult mögé. 

Lan Zhan kiment, hogy ne állja senki útját. Minden bizonnyal hiába kérdezte volna, nem tudott volna többet meg Wei Yingről, azonban nagyon úgy tűnt, szerencsére nincs akkora bajban, mint attól tartott az üzenetet olvasva. Kibontotta a borítékot, kivette a levelet, ami csúnyán volt összehajtogatva, de a papír nem volt gyűrött.