Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Huszonhat⁐

Kilógott a sorból. 

Sokan voltak körülötte, de egy két senki nem mellette. 

Sokan szóltak körülötte, de két kivétellel senki nem hozzá.  

Sokan próbálták megérteni, de két kivétellel senki próbálta tovább. 

Jiang Cheng és Jiang Yanli kisgyerekkoruktól kezdve próbálták megérteni, ezért tanultak jelelni és szájról olvasni. Jiang Yanlinak végül a szájról olvasás nem ment fényesen, de jeleléssel tökéletesen képes  megérteni szeretett kisöccsét. Jiang Fengmian is megtanulta, de életében legnagyobb szerepet a gyermekei kapták, akikkel Yu Ziyuan uszító és elutasító szavai ellenére testvéri szeretetben nőttek fel, ők hárman. 

Azonban a szeretettel vegyült hála az összes bohóckodás és alkalmi veszekedések ellenére sem jelenti azt, hogy a szavak amikkel nem ért egyet saját élete kapcsán, azt úgy teszi, ahogy más szerint a legjobb. 

- Miért szeretsz azzal az alakkal lenni? - csattant fel Jiang Cheng. 

Wei Ying és Jiang Cheng egy parkban álltak. Az ülés egy helyben maradásához túl feszültek voltak a kedélyek. Wei Ying igazán nem értette, hogy tudtak megint Lan Zhannál említésénél kikötni. Ahogy az is rejtélyt jelentett, hogy Jiang Cheng miért ellenzi annyira, hogy barátkozik vele.  

- Jiang Cheng - vonta fel kérdő félig szemöldökét -, mi bajod Lan Zhannal? 

Jiang Cheng, mint akit serpenyővel csaptak arcon. 

- Hogy mi bajom vele? Te most szórakozol?! - kiabálta, ami magukra vonzott néhány távoli tekintetek. 

- Nem, nem szórakozok! - tátogta. - Mit ártott ő neked, hogy ennyire nem szívleled? - tárta szét karjait, aztán csapta le maga mellé. 

Másodpercekig hallgatott, de nem gondolkodóba esett, hogy nem tudna válaszolni, hanem elképedt a lehetséges felfedezésen. 

- Te... - kezdte Jiang Cheng - tényleg ennyire sötét vagy? - kérdezte minden gúny nélkül. 

- Jiang Cheng - mondta némán, és bár hangja nem volt, amiből ki lehetett érződjön bármi, mimikája ékesen szólt, hogy ne húzza tovább a húrt, mert ha estig így folytatnák, akkorra, sőt reggelre se érnének a végére. 

Jiang Cheng homlokát ráncolta. 

- Mi a biztosíték arra, hogy jók és tiszták ennek a Hófehérkének a szándékai? 

Wei Ying zavartan pislogott. 

Jó és tiszta? Szándék? Hófehérke? Biztosíték? 

- Miért kéne bármire biztosíték? - kérdezett vissza. 

- Hát nem kedveled őt? - kérdezett vissza Jiang Cheng is, nem kevésbé zavartan, és homlokráncolása még jobban elmélyült. 

- De! - vágta magától értetődően Wei Ying. - De nem értem - ingatta fejét. - Barátok vagyunk. Hogyan jön ide a jó és tiszta szándék? Miért lenne bármi hátsó szándéka? Gondolod, hogy meglopna? - mosolyodott el szórakozottan, mintha az évszázad viccét hallaná. - Mégis mit tudna tőlem elvenni? - rázkódott a mellkasa az elfojtott, kikívánkozó nevetéstől.

- Hát a...! - emelte hangját Jiang Cheng, aztán elnémult félúton. Biztosra tudta, hogy Wei Ying semmit nem tud, saját magáról. 

- Látod? Semmit! 

- Semmit... a szíveden kívül - gondolta. - Wei Ying! - morogta. 

- Jiang Cheng? - mosolygott. 

Jiang Cheng lassan ingatta fejét. 

- Idióta vagy - közölöte nemes egyszerűen, mély sóhajjal.

***

Wei Ying Wu-val és Xiennel játszott a nappali kanapján, míg Lan Zhan az utolsó simításokat végezte a konyhában a vacsorához. Wei Ying mindig felajánlja, hogy segít, akár főz is, de Lan Zhan különösen heves lendülettel utasítja vissza. Így hát mit tudna csinálni? Hát játszik a nyuszikkal! Nem hosszúéletű játék, Wu és Xian nem kedvelik túlzottan Wei Yinget. 

- Kész a vacsora - jött be Lan Zhan. 

- Lan Zhaaan - fordult felé búsan Wei Ying -, a nyulaid nem szeretnek! 

- Mn. 

- Ah! - kapott a szívéhez. Felpattant a kanapéról. - L-L-Lan... Lan Zhan! Muszáj ilyen nyíltan egyetértened?

Lan Zhan szóra nyitotta száját. Wei Ying kezét emelte. 

- Inkább ne válaszolj. 

Lan Zhan nem válaszolt.