Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Ötvenöt⁐

Naptól, hétvégétől független Lan Zhan ugyanakkor nyitotta tiszta szemeit a világra. Kint még sötétlett, de az élet zajlott, az emberek mentek, és a fények áradtak. De Lan Zhant egyik sem érdekelte. Se a sötét, se az emberek, se a fények huncut játéka. 

Megengedte magának, hogy szemei kicsit elidőzzenek az alvó Wei Yingen, aki egyik karját mellkasán pihentette, hogy kezével oldalát tartsa erőtlenül. Öleléséből kiveszett az erő álmába mélyedésekor. A szabály azt mondja ki, hogy ötkor kell felébredni, ennek Lan Zhan eleget tett, így gondolta, néhány percet Wei Yinggel tölt, mielőtt kikel, és csak órák múlva beszélnek és érintik egymást, amikor Wei Ying kilenckor felébred, aztán pokrócába tekerve legelőször csókért megy ki, csak utána következik a reggeli. De amikor rutinos mozdulatait kezdte, hogy leszedje magáról Wei Yinget, hogy középre rakja, aztán eligazgassa betakarását, Wei Ying keze erőt kapva tartotta ismét Lan Zhan karját, feje pedig kicsivel nyaka alatt dörgölődzött. 

- Ne - motyogta könyörgéssel Wei Ying -, még ne... - Keze ereje elszakadt Lan Zhan karjától. Wei Ying teljes testével Lan Zhanra feküdt, fejét a mellkasán pihentetve. - Marad - adta parancsba csöndes erőtlenséggel.

- Wei... - Wei Ying nem akart semmi kifogást hallani. Feljebb tornázta magát, hogy csókkal fojtsa férjébe a szót. 

- Alig házasodtunk össze és máris elhagynál? - szipogta drámain, csukott szemekkel, ismét mellkasán pihentetve fejét. 

- Soha nem hagyom el Wei Yinget - kérte ki magának laposan Lan Zhan. Elkezdte cirógatni Wei Ying fürtjeit, a fejét, a fülét, majd lentebb haladt, pólón keresztül a hátát. 

- Ugye tudod, hogyha ma - vagy máskor -  elmondod a nagybátyádnak, hogy a hét elején elszöktünk Vegasba összeházasodni, szívinfarktust fog kapni, de előtte megöl engem? 

- Nem öli meg Wei Yinget - szögezte le Lan Zhan, és bár Wei Ying szemei csukva voltak, fogadni mert volna rá nagy összegben a férfi ráncolja a homlokát. 

- Lan Zhan... álmos vagyok - motyogta. - Olyan rövid volt a nászutunk...  Szóval... Lan Zhan... férjem... most aludni fogok... De miután felkeltem, pótoljuk be a nászéjszakát. - Wei Ying hangja közel volt az álomhoz, nem kellett sok, hogy eltűnjön benne. 

Lan Zhan engedelmes férjként viselkedett és nem mozdult, bár rutinja nem engedte visszaaludni. Mielőtt Wei Yinget elvesztette, muszáj volt még mondania valamit. 

- Wei Ying, volt nászéjszakánk.

- Ja - horkantott -, aztán házas életem első napját azzal kezdhettem, hogy újdonsült férjem hajnalban keltett, hogy le ne késsük a gépet. Tudod milyen fárasztó volt elmenni a repülőtérig? - nyafogta. - Nem, nem tudod! 

- Hm - fejezte ki egyetértését Lan Zhan. Nem tette szóvá, hogy végig karjaiban cipelte Wei Yinget. A taxiban a visszapillantótükör miatt sok borravalót fizetett a sofőrnek, hogy próbáljon ne emlékezni a szégyentelen látványra, hogy Wei Ying szinte kómába esve az álmosságtól Lan Zhanba kapaszkodva terült szét az ölében. Amennyit adott a férfinak, nemhogy felejtésbe mosódtak a történtek, maga ajánlotta fel, hogy viszi helyette Wei Yinget, de a friss házasok egyhangúan rávágták, hogy nem. 

- Nászéjszaka... sokkal inkább gyászéjszaka volt - dünnyögte. - Olyan nászéjszakát akarok, amiben a másnapot másnaposan ágyban tölthetem, a férjem erős karjai között, nem egy taxiban, aztán repülőn, hogy aztán rövidesen ismét munkába álljak!

- Mn. 

- Ah, Lan Zhan... olyan drága vagy - mosolygott Wei Ying. 

***