Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Egy⁐

Májusi nap ragyogott, könnyed meleggel, hűs tavaszi szellővel. 

Wei Ying hátul pakolt régi kartondobozokat, benne molyrágta könyvekkel, amiken vastagon pihent por. Egyszer tüsszentenie kellett, de mivel mindkét keze tele volt, fintorba szorított arccal tartotta vissza és vitte ki, az eladópultra lerakva. Fekete nadrágja és piros pólóját egyaránt megfogta a por. Wei Ying automatikus mozdulattal suhintotta kezeit, hogy lesöpörje, aztán gyorsan kiment a megviselt állapotú kis antikvárium elé, és ott szabadult meg a szürkeségtől, és engedte szabadjára ismét feltőr hapciját. 

Fénykorában sem számított nagynak, de a tulajdonosok, egy házaspár szívüket és lelküket adták bele nap mint nap, és nyerték meg a visszajáróvá váló vásárlók bizalmát, akik az évtizedek alatt eltünedeztek. Li Ah és Yang Xiu hosszú, boldog házasságot tudhattak magukénak, de egy nap, Li Ah-t szívroham érte, amiből nem kelt fel, hátrahagyva kedvesét. Az idős asszony egyedül vitte tovább a színvének kedves boltot, ahova évtizedek emléke költözött. Gyermekük sosem született, Yang Xiu meddőként nem tudta gyermekkel megajándékozni Li Ah-t, de ennek hiányát Li Ah sosem bánta és sosem vetette szemére egyik alkalmi veszekedésükkor sem. Yang Xiu egyre kezdte megérezni az évek súlyát, gyakran nehezére esett ott ülnie a pultban. Ereje a múlté lett, de eszét az idő nem tette kopottassá. Hirdetést tett ki, hogy eladót keres. A fizetés csekély mennyisége miatt nem számított tumultusra a jelentkezőkből, de nem is sok fiatalra volt szüksége, csupán egy megbízhatóra, aki Wei Ying személyében egy nap meg is jelent megnyerő mosollyal, hangtalanul. Mindkettejüket nehézség akadályozta. Yang Xiut a kora, Wei Yinget a némasága. Az idős testben bölcs, de fiatal lélek lángolt. Felvette Wei Yinget, és hamar családtagként tekintett rá. Aztán ahogy Wei Ying egyre-egyre megtanult mindent, Yang Xiu úgy maradt otthon jórészben. 

Ezúttal is így volt. Wei Ying egyedül vitte az antikváriumot, de már évek teltek el, hogy gyökeret eresztett ott. Alig-alig tévedt be valaki, kevesen értékelték sokra a régi és a használt könyveket, inkább vették meg teljes áron az újat. A csekély fizetésből Wei Ying éppen hogy megél, de nem panaszkodott, igazán nem kellett sokat csinálnia, amiért megérdemelné a nagyobb fizetést. 

***

Végtelenbe nyúló panaszáradat érte újra és újra Lan Zhan fülét, miközben a tanáriban az ebédjét fogyasztotta, rizst és tofut. A mellette lévő, tőle jóval idősebb testnevelő tanár, Zhang Qi körmeit rágta idegességében, miközben arról beszélt, hogy a gyerekei nem képesek megérteni őt, pedig ezerféleképpen jelezte már nekik, hogy az otthoni körülményeket nem bírja egyedül. Lan Zhan elégszer ismételte már el, hogy éppen étkezik, Zhang Qi minden alkalommal jó étvágyat kívánt neki, és folytatta. Lan Zhan étvágyát végére sodorta Zhang Qi állandó fecsegése, ezért be is fejezte. Az órarendje szerint volt egy szabad órája, amit nem a zeneiskolában kívánt eltölteni. Könnyed mozdulattal húzta hátra székét és állt fel belőle, megigazítva fehér zakóját. Komótos sétára vállalkozott a nyüzsgő városban, lehetőségekhez mérten elkerülve a zavaróan nagy embertömegeket, amit nem mutatott ki egykedvű arcán Lan Zhan, mennyire nem élvezi.

Egy ideje észrevette, hogy körülötte az emberek egymásnak és egymással panaszkodnak. A legapróbb dolgokon találták meg a szerintük megfelelő okot az idegeskedésre. Mintha a világ rohanását nem követné ahhoz illő történés, ezért mindenáron csinálniuk kell. 

Az utcákat járva, elhaladt egy alig észrevehető, a többi üzlet cifraságához és méretben is kisebb antikvárium előtt. Lakásában nem túloz, ha azt mondja, saját könyvtára van. A nappalit egyik falát könyvek ékesítik, és egy egész szobát is kaptak könyvei, amiben mint a könyvtárakban, felállított dominóként sorakoznak a polcok, és hálószobájában is akad néhány kötet. Egész életében úgy tartotta, a könyveknek mindig jut hely. Az ajtó nyitva volt, szellőztettek, ezért kopogás nélkül ment be, illedelmesen, de halkan köszönve, jelezve ottlétét. Nem érkezett válasz, se egy apró nesz, ami azt mutatta, hogy van valaki a csupán két részből álló üzletben. A régi, bútorlapból készült eladópulton üres kartondoboz állt. Az egész helyiségben enyhén érződött a por, és annál erősebben a régi sok régi könyv sajátos eszenciája, amit az új könyveket áruló könyvesboltokban keresve sem lehet találni. A por enyhe szaga ellenére elvétve sem igazán lehetett szemcséket találni. Figyelmesen végignézett minden könyv gerincén, némelyiket mutatóujjával simítva.