Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Huszonegy⁐

Június utolsó hetének végére Jiang Cheng besokallt. 

Mindig is utálta, ha figyelmen kívül hagyják. Azt duplán utálta, ha sokáig. Azt meg triplán, ha az idióta, aki figyelmen kívül hagyja, a fogadott testvére, Wei Ying. 

"Wei Ying, élsz még?" 

"Seggfej, gyere le. A házad előtt vagyok."

"Hol vagy?"

"Nem viszek virágot a sírodra, ha halott vagy."

"HA MEGINT NEM ALKALMAS, LEGKÖZELEBB ELTÖRÖM A LÁBAIDAT!"

Rengeteg üzenet, és néhány látogatás is a munkahelyén, de ott sem járt nagyobb szerencsével. 

- Sajnálom, pár perce ment el - mondta Xie Lian Jiang Chengnek, miközben zárni készült. Mivel mindig elkésik, néhány kivétellel, amikor sikerül időben érkeznie, ő  zárja az üzletet, Shen Qingqiu és Wei Ying pedig előbb mennek el.

A probléma neve, ami felért a figyelmen kívül hagyással: Lan Zhan.  

Wei Ying, ahányszor Jiang Cheng hívta, üzenetet küldött neki, találkozót gondolt ki, soha nem volt alkalmas, mert Lan Zhannal volt vagy Lan Zhannal lesz. 

Így hát, amikor végre, másfél hét után sikerült időpontot szereznie és találkoztak, nem örömködött, mint akit ezer éve nem látott, hanem kieresztette a gőzt - természetesen Wei Ying kárára. 

- LAN, LAN, LAN - emelte hangját, szinte kiabálóan Jiang Cheng az asztalnál, amivel magára vonta a többi ember figyelmét. - Mindig csak az a Lan! 

Wei Ying mosollyal az arcán emelte csitító mozdulatokra kezeit. Mintha a név elég lenne ahhoz, hogy Wei Ying napja szebb legyen. 

- Mindig. Csak. Lan. Zhan. - sziszegte fogai között.

Wei Ying összecsapta kezét maga előtt, és ültében hajolt meg. 

- Bocsi - tátogta felegyenesedve.

- Legalább egyszer úgy rázhattál volna le, már amikor válaszoltál - vonta össze szemöldökét -, hogy nem az az oka mindennek, hogy vele turbékolsz - forgatta szemeit. 

Wei Ying szórakozottan mosolygott. 

- Nem turbékolunk - tátogta, közben nehezére esett visszatartania kikívánkozó nevetését, de a sok éves gyakorlatnak köszönhetően sikerült.

A tányérukon gőzölgő tészta rég kihűlt, mire Jiang Cheng - nagyrészt - lenyugodott. 

- Mi a délutáni programod? - kérdezte étkezés után Jiang Cheng. - Várj, már tudom is! - mondta gúnyosan. - Találkozó ezzel a Lan Zhannal!

Wei Ying ámuldozva tapsolta meg shidijét. 

- Bámulatos vagy, Jiang Cheng! - mondta hangtalanul. - Ha nem jönne be a családi vállalkozás, szegődj jósnak - kacsintott. Mosolya szélesedett, és vigyorrá nyíltak ajkai. - Csak ne kérj sokat, mert olybá tűnik, pontatlan vagy. 

Jiang Cheng kérdőn vonta fel félig szemöldökét. 

- Ma pont nem találkozom vele. 

- Hmp! - rántotta el sértődötten tekintetét Jiang Cheng. - Majd fogsz - morogta csendesen. 

Ehhez nem kell jósnak lenni - gondolta Wei Ying. 

Wei Ying az asztal alatt finoman megrúgta Jiang Chenget, hogy figyeljen rá - máskülönben se tátogást, se jelelést nem látná. 

- Ne légy féltékeny, shidi - mosolygott huncutan Wei Ying. - Drága Wei-shixiongod nem felejti el imádott testvérkéjét - fojtotta el kuncogását. 

Jiang Cheng hitetlenül tátotta száját, miközben arca színe pillanatok alatt emelkedett vörösig. 

- Én nem vagyok féltékeny! - szögezte le ingerülten. - Tátogsz itt nekem lehetetlen hülyeségeket - rándult fintorba az arca. 

Wei Ying szívéhez kapott, mint aki nem is akarja elhinni amit hall. 

- Lehetetlen? - ismételte. - Shidi! Tudod mi a lehetetlen? - tette fel a költői kérdést. 

Mégis kapott rá választ. 

- Te - vágta rá szárazon Jiang Cheng, mint akinek egyértelmű. 

Wei Ying elhessegette Jiang Cheng válaszát. 

- Arcmaszkban gyertyát elfújni. Na, az tényleg lehetetlen! 

Jiang Chengen volt a sor, hogy tapsoljon. 

- Hűha. Erre tényleg egyedül jöttél rá, vagy kellett hozzá az a Lan is? 

- Lan Zhan - segítette ki készségesen Wei Ying.

- Nem érdekel - közölte hidegen Jiang Cheng. 

- Még jó! Ha mégis elkezdene érdekelni, ajánlom figyelmedbe a bátyját, Lan Xichent.

- Mert? - hökkent meg. 

- Lan Zhant és hümmögéseit fenntartom magamnak! Ellenben Lan Xichen még szabad ember. Mintha ikrek lennének, annyira hasonlítanak külsőre. Bár Lan Zhan kicsit jobban néz ki - tette hozzá gondolatban. - De ő nem az a hümmögő fajta - tette hozzá, mintha fontos információ lenne, ami nélkül nem kerek Lan Xichen leírása.

Jiang Cheng az asztalra könyökölve, kezébe támasztotta fejét.

- Ne aggódj, rá se nézek - biztosította fanyar ábrázattal. - Emészteni tervezem az ételt, nem kihányni. 

- Pedig szemrevaló - vonta meg vállait. 

- Lan Xichen? 

- Lan Zhan - ráncolta homlokát Wei Ying. - De Lan Xichen se csúnya - bólogatott. 

Wei Ying Jiang Cheng arcát bámulva, megfejthetetlen kifejezést látott. Bárhogy törte a fejét, nem tudott gondolataiba mászni, hogy megértse. 

Shijie - gondolta Jiang Cheng -, elvesztettük Wei Yinget.